Homoszexuálisok, nők, feketék…

Azt mondják, hogy a huszadik század társadalmának szócsöve. Abból is annak a rétegnek, aki a perifériára kiszorulva nyomorgott. Legalább egy közös pont van benne és a hazai régmúlt költőinkben, hogy van legalább egy jegyzett addikciója, ami nem a szex vagy a folytonos depresszióba való zuhanás, hanem az alkohol volt. Ja és szerette a macskákat. Ez az a pont, ahol felkapod a fejed, mert kapcsolódni tudsz. Nem az alkoholnál, mert magyar ember nem iszik (annyit).

A német származású, ám amerikai költő az írás, az alkoholizmus és a macska imádatának szentháromságában tartott görbetükröt a társadalom felé. Fájdalmasan realista volt, ami sokakból váltott ki felháborodást, hisz volt, aki mert a problémákról beszélni. Nem kell meglepődni, hisz a mai napig szeretik a hibát eltussolni, vagy legalábbis sallangosan tálalni. Bukowski viszont élete során sorokba ölve kitálalt. Nap, mint nap. Könyörtelenül őszintén. Beszél prostituáltakról, szerencsejáték hányatott rabokról és alkoholistákról (Kezében elkapja a szívemet c. versgyűjtemény).

Ha pedig őszinteség, akkor kendőzetlenül pucérra vetkőztette korának társadalmát a homoszexuálisoknál kezdve, át a feketéken, majd kilyukadva nők iksz százalékánál. Pontosan ezzel harcolta ki, hogy egy 1983-as novelláskötete (Tales of Ordinary Madness) lekerült anno a polcról. Azt vallotta, hogy a kritikusok csak akkor nem állnak belé, ha olyan rossz emberekről ír, akik fehérek. Levelében akkor így fogalmazott:

„Tényleg szükség van arra, hogy kijelentsem, a nők, a feketék és a homoszexuálisok között is vannak jó emberek?”

Igen. Ma is kötekezően el kell hangoznia, ha véleményt formál az ember: “Tisztelet a kivételnek.”, mert biztosan lesz egy, aki képtelen felfogni az iróniát vagy értelmezni a “szabad vélemény alkotás” fogalmát (persze csak módjával és kulturáltan).

Minden ember életében eljön egyszer a nagy Ő. Mondják sokan. Vagy legalábbis így gondolják. Így az több, mint (talán) a többség, tehát félig igaz és hangoztatható. Bukowski a szerelem kapcsán “A meghatározás” c. versében így nyilatkozott

“(…) a szerelem elgázolt macska…”

ami érdekes, visszaemlékezve, mennyire odáig is vissza volt négylábú, doromboló barátainktól. Vajon annyira kegyetlen oldalát ismerte meg a szerelemnek, amire képtelen volt kevésbé keserű szájízzel és fájó szívvel gondolni, mint egy elgázolt macskára? Fene tudja. Csak azt tudjuk, hogy pont úgy élte az életét, ahogy sokan szerették volna, csak nem volt elég merszük hozzá (S. Tóth Ádám nyomán).

Felhasznált forrás:

https://hu.gov-civ-guarda.pt/charles-bukowski (2024.02.14.)

https://konyvesmagazin.hu/friss/bukowski_imadta_a_dorombolast_de_a_cenzorokat_nagyon_sajnalta.html (2024.02.14.)

https://f21.hu/irodalom/bukowski-interju-pritz-peter/ (2024.02.14.)

/Szerző: Domokos Dominika/

Tags

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

About Author

Alex Lorel

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit, sed do eiusmod tempor incididunt ut labore et dolore magna aliqua veniam.

Latest Posts