Március 3.-án Franz Kafka, Charles Bukowski és Kemény Zsófi munkásságát kutattuk egy vitaest keretein belül, aminek az Enter Bar adott helyet. Közel negyven vendég előtt boncolgatta Dr. Farkas Levente András és Bennszülött Bálna a fent említett három személy irodalmi hatását, valamint szó esett kortársaink költészetéről és a műveltség forrását felölelő témákról is. Triumvirátusukat Hári Katalin Bettina, “Kabbelány” egészítette ki, mint az este moderátora és a POLCRAFEL csapat tagja. Az izgalommal vegyes várakozás betöltötte a kezdés előtti órákat, de tudtuk, hogy ez a pillanat egy újabb, hatalmas mérföldkőnek ígérkezik a POLCRAFEL életében.
Két és fél órában megjártunk mélységeket és magasságokat is. Kafka elméje és Bukowski alkohollal átitatott sorai mögé néztünk, valamit szó esett arról is, Kemény Zsófi vajon túlhasználja-e a káromkodást, és milyen hatással van a nőiességre az általa képviselt stílus. A témák megkövetelte komolyság mellé elengedhetetlen volt a humor is, amiből nem volt hiány. Megtudtuk például, hogy Bálna melyik Kafka köteteket nem ajánlaná senkinek, illetve hogy Dr. Farkas Levente András azokat a “bazdmegeket” tartja a legnagyobbra, amik akkor hangzanak el, ha egy tragédiára reflektálnak.
Ezen a vasárnap estén igazán az “irodalom rocksztárjainak” érezhettük magunkat és tudtuk, hogy egy dolog biztos:
Két hétig bőgtem, aztán jött a tagadás – nem tartott sokáig, nehéz hazudni magadnak, hogy kinyúltál, amikor átlebegsz a falon. A hisztéria rohamokban jött, viharos nevetőgörcsökből csapódtam a hajtépős tehetetlenségig. Egy idő után meg minden csak unalmas, ami talán még rosszabb, mint a fenti káosz.
Bámulni a falat, a lassan kunkorodó tapétát, azon gondolkodni, hogy a napsárga jobb lett volna. Nézni a naplementét, aztán a hold fakó sarlóját, látni a csendet és hallgatni az élet folyamát. Minden ment tovább, csak én nem. A könyveim, a félkész, pucér nő a vásznon; együtt porosodtunk a borosüveggel, a keretezett képpel, amiben az elcsúszott pillanatot már nem tudtam megigazítani.
Szívinfarktust kaptam volna, mikor egy vadidegen, borostás pasas becsattogott az ajtómon. Két lépés után elkezdett bólogatni, mintha rögtön értené az egészet, mintha kapisgálna valami láthatatlan esszenciát. Lassan keringőzött a helységben, én meg a sarkában. Ledobott táskájából kifigyelt egy vaskos dokumentum, borítóján cirádás pecsét – egy hivatalos csókával volt dolgunk. Megmagyarázta az ájtatos hümmögést és az összekulcsolt-kezes sompolygást. Nyúlt is a fiókba, olvasta a naptáramat, lapozta a fotóalbumot. Megtorpant Máltán, a kék bikinin és a homokon.
– Hm, milyen kár…
– Teszed le! Persze, tapogasd csak azt a képet. Miért nem hányod le egyből? Azért fizettem érte prémiumot, nem?
A két szomszéd gyerek sátánost játszott az emeleten, megrezzent az üvöltéstől, de gyorsan összekapta magát. Előkotort egy noteszt meg egy szétrágott ceruzát, sistergett a grafit a papíron. A válla fölött kandikálva próbáltam kisilabizálni a részeges betűket.
– Lévai, tessék… Igen, jelenleg éppen a helyszínen vagyok. Egyenlőre semmi… Nem, keresem éppen.
Mit? Mit keresel, te szerencsétlen?
– Ha egyáltalán hagyott hátra valamit. Nem, egyenlőre semmi jele drogoknak, de lehet, hogy csak jól elrejtette… Ja, szerintem is esélyesebb a szándékos. Kábé tizenöt liter piával szemezek éppen. A kiscsaj szimplán nem akarja elhinni, hogy alkesz volt a nagytesó… Azt mondod? Várjál…
Istensegíccs.
– Aha, itt is van. Altatók, szerintem ez… Ha megint az öngyilkossággal jövök neki, megint bepöccen. Majdnem rám borította az asztalt, mikor felhoztam. Még a toxikológiát is kritizálta, mintha értené azt a sok kémiai baromságot… Most nem azért, nem annyira elrugaszkodott dolog ez. Szingli, harmincas, karrierista, barátok sehol… Ki akarná ezt?
Tényleg ennyire silány lett volna az életem? Hogy egyszerűen feladtam?
Az utolsó emlékem a bor volt, a klasszikus zene és a bőrömről párolgó levendula. Még mindig éreztem a nyugalom rezgéseit, péntek este volt és jövő hétre bározni terveztem menni egy kollegával. Azt hittem, hogy minden rendben van.
Ránéztem a nyomozóra, aki tovább pampogott. Attól függetlenül, hogy beleléptem volna a szájába, talán ő hozta meg azt a valamit, ami esetleg felszabadít. Talán ezért sanyargok az árnyékban, mert nem tudtam a boldogtalanságom mértékét?
A fotelba roskadtam, csak hogy azonnal fel is pattanjak.
– Ja, van itt egy félig megivott. Talán elviszem az asszonynak.
A palack, amit még az exemtől kaptam születésnapra. A pénteki nyugi csak négy pohár után jött, nem pedig kettőtől. Nem kettőtől.
Odalépett, levette a polcról. Azon hümmögött, hogy milyen zavaros az állaga. Visszasimította, elkezdett összepakolni, tehát rámjött az agygörcs. Nem hittem el, hogy ez az idióta éppen elsétálni készül. Most én is belekezdtem a poklosdiba.
A borosüvegek mind szilánkosra törtek, vörösre festve a padlót. Mindegyik, kivéve a zavaros fehér. A falmeszelt arcú nyomozó lassan leeresztette a telefont.
– Majd… majd visszahívlak Sanyi… Asszem, hogy valami történt.
A lázadást leverve minden évben, az összes körzetből kisorsolnak egy-egy, tizenkét és tizennyolc év közötti fiút és lányt, akiknek részt kell venniük az Éhezők Viadalán, hogy a körzetek ne felejtsék el, milyen súlya van tetteiknek. A trilógiát megelőzi egy előzmény kötet is.
Énekesmadarak és kígyók balladája
A becsvágy hajtja.
A küzdelem élteti.
De a hatalomnak megvan az ára.
„Annak az aratásnapnak a reggelén járunk, amely a tizedik Éhezők Viadalát előzi meg. A Kapitóliumban a tizennyolc éves Coriolanus Snow élete nagy dobására készülődik, méghozzá a mentori posztjára a Viadalban. Az egykor nagy hatalmú Snow-házban nehéz idők járnak: a jövőjük azon múlik, hogy Coriolanus képes lesz-e elbűvölőbbnek, ravaszabbnak és taktikusabbnak bizonyulni diáktársainál, és győztest tud-e faragni a saját kiválasztottjából.
Az esélyek azonban ellene szólnak. Azt a megalázó megbízatást kapja, hogy a 12. körzet lány kiválasztottját mentorálja, a legaljának a legalját. Sorsuk ezzel végleg összefonódik – Coriolanus minden döntése kedvezményekhez vagy kudarchoz, csillogáshoz vagy csődhöz vezethet. Az arénán belül életre-halálra szóló harc következik, az arénán kívül pedig Coriolanus elkezd együttérezni megpecsételt sorsú kiválasztottjával. Mérlegelnie kell, hogy a szabályok követése a fontosabb, vagy a túlélés. Kerül, amibe kerül.„
A többi könyvhöz hasonlóan ebből is készült film, aminek következtében, sok rajongó olvadozott a fiatal Snow elnökért (vagy inkább Tom Blyth-ért, aki vászonra vitte a karaktert), viszont a könyvbéli belső monológjai egyértelmű ellenszenvet váltottak ki az olvasóból. „Az unokanővére nem számított szépnek. Orra hosszú volt és hegyes, teste vézna, de volt a lényében valami édes és sebezhető, ami vonzotta a bántalmazókat.” Csak egy példa a sok közül. A másik főszereplő Lucy Gray Braid, a 12. körzet kiválasztottja. A könyvből kiderül, hogy a viadal általunk ismert formáját, Coriolanus Snownak köszönhetjük, aki remek ötleteivel megreformálta a játékot. Lucy Gray egy énekes, egész pontosan covey volt, a 12. körzetből érkezett. Nem adtak neki túl sok esélyt a viadal megnyerésére. Ennek dacára már a beválogatóján rengeteg emberben keltett szimpátiát. Coryonak, szüksége volt arra, hogy ő legyen a legjobb mentor, hiszen ösztöndíjjal tanulhatott tovább. A továbbtanulást a fiú családja nem engedhette meg magának. Mindent megtett azért, hogy a lány győzni tudjon. Vajon sikerült-e az énekes lánynak nyernie? Ki tudja. A hó mindig felül landol! Vagy nem?
Az Éhezők Viadala
„Életben tudsz maradni egy olyan vadonban, ahol mindenki az életedre tör? Észak-Amerika romjain ma Panem országa, a ragyogó Kapitólium és a tizenkét távoli körzet fekszik. A Kapitólium kegyetlenül bánik Panem lakóival: minden évben, minden körzetből kisorsolnak egy-egy tizenkét és tizennyolc év közötti fiút és lányt, akiknek részt kell venniük Az Éhezők Viadalán. Az életre-halálra zajló küzdelmet élőben közvetíti a tévé. A tizenhat éves Katniss Everdeen egyedül él a húgával és az anyjával a Tizenkettedik Körzetben. Amikor a húgát kisorsolják, Katniss önként jelentkezik helyette a Viadalra, ez pedig felér egy halálos ítélettel. De Katniss már nem először néz farkasszemet a halállal – számára a túlélés a mindennapok része. Ha győzni akar, olyan döntéseket kell hoznia, ahol az életösztön szembe kerül az emberséggel, az élet pedig a szerelemmel.„
Az előzmény könyvhöz képest van egy éles időbeli ugrás, ugyanis itt már az idős Snow elnököt ismerhetjük meg. Immár a 74. Éhezők Viadala folyik és a főbb helyszínünk ugyancsak a 12. körzet, ahol Katniss önként jelentkezik a viadalra, bár a húgának a neve, csak egyszer szerepel a sorsolandó nevek között, mégis őt húzzák ki. Katniss megígéri húgának, hogy mindent megtesz azért, hogy haza térhessen. A karaktere kitartó, bátor és rengeteg empátiával rendelkezik, mely a történet folyamán többször is kiderül, elég csak Ruta nevét megemlítenem. A másik főszereplőnk Peeta Mellark. A két karakter teljesen eltérő családi környezetből érkezik, futólag ismerik egymást. Ketten együtt remek csapatot alkotnak, mivel Peeta ravasz és erős, míg Katniss a vadászatban és a gyógynövények felismerésében jártas. Vajon tudnak egymásnak segíteni? Lehet egy ilyen játékban szövetségeseket szerezni? A történet jól van megírva. Az embernek szinte olyan érzése van, mintha fantasyt olvasna, pedig az írónő nem használ semmilyen mágikus eszközt.
„Ugye nem félsz a tűztől, Katniss?”
Futótűz – Az Éhezők Viadala-trilógia 2. kötete
„Katniss és Peeta megnyerték az Éhezők Viadalát, így ők és a családjaik megmenekültek az éhezéstől, de a fiatalok nem ülhetnek nyugodtan a babérjaikon. Vár rájuk a hosszú Győzelmi Körút, ismét csak a tévénézők árgus szeme előtt. A kötelező udvariaskodás unalmát azonban döbbenet és félelem váltja fel, amikor hírét veszik, hogy lázadás készül a Kapitólium ellen. Snow elnök sosem habozott lesújtani az engedetlenekre, és most is ott csap le, ahol senki sem várja. Emberek halnak meg, családok lesznek földönfutók, Katniss és Peeta pedig újabb küzdelemre kényszerülnek, ahol a tétek még nagyobbak, mint korábban.”
Katniss éles tüske lett a Kapitólium és az elnök szemében. Hiába próbál megtenni mindent azért, hogy békén hagyják, a baj most sem kerüli el őket. Peeta éles eszének köszönhetően újra szimpátiát tud kiváltani a nézőkből.
Ami külön tetszik a kötetben, hogy végre kiderül, Haymitch miért is olyan amilyen, fény derül a múltjára.
Ez a rész a félelmen alapul, már azt hinné az elején az ember, hogy tudja mit szeretne a végére, de aztán újra és újra megismer olyan embereket, akiket a szívébe zárhat. Tele van borzongással és félelemmel, kétségekkel és kérdésekkel. Végig izgulja az ember, hogy ki lesz a győztes, ki és mikor fordul a másik ellen. Erre váratlan véget tár elénk az írónő.
„– Nincs szükség rá. Az én rémálmaim mindig arról szólnak, hogy elveszítelek téged – mondja. – Amikor felriadok, és látom, hogy nem tűntél el, megnyugszom.”
A kiválasztott – Az Éhezők Viadala-trilógia 3. kötete
Bár minden ellene szólt, Katniss Everdeennek kétszer is sikerült élve kikerülnie az Éhezők Viadalából. Túlélt minden megpróbáltatást, de még mindig nincs biztonságban. Mert a Kapitólium bűnbakot keres a lázadás miatt. Snow elnök pedig egyértelművé tette: Kapitólium haragja elől senki sem menekülhet. Sem Katniss családja, sem a barátai, sem pedig a 12. Körzet lakói. De közeledik a végső forradalom ideje. Amikor a nép végre szembeszáll a Kapitólium zsarnokságával. És ebben a forradalomban Katnissnak döntő szerepe lesz. Az ő bátorságától, kitartásától és eltökéltségétől függ Panem jövője. Mert ő a kiválasztott. De maradt-e elég ereje hozzá, hogy megvívja az utolsó, mindent eldöntő harcot?
Nem gondoltam volna, hogy ekkora hatással lesznek rám a könyvek, de amint sikerült mindet beszerezni, rekord idő alatt elolvastam őket. Katniss először parázslott, majd lángolt, de itt már üstökösként pusztított, illetve küzdött azért, amiért hitt. Az egyik legjobb disztópia, amit valaha olvastam. Izgalmas volt és nem túl romantikus, pont annyira amennyire kellett. Az ember azt hinné, hogy egy ennyire egy szálon futó történetnél a harmadik regényhez nem marad új dolog, amit meg lehet mutatni, de ez tévedés. Új fordulatok, titkok és érzések. Sajnálom, hogy véget ért a sorozat, de ez egy tökéletes lezárás volt.
„– […] ha mi elégünk, ti is velünk pusztultok!”
Összegzés
Az írónő nagyon szépen vezeti a cselekményszálakat, nem kiszámítható. Nincsenek túlzásba víve a leírások és mégsem hiányos a történet. Katniss őrlődése a két fiú szereplő között nem igazán tetszik (mivel én egyértelműen tudnék választani), de logikusan és szépen fel van építve. Rengeteg könyvet tudnék még olvasni Suzanne Collins-tól, mondjuk az összes többi viadalt. A könyveket pedig ajánlom mindenkinek, aki izgalomra vágyik.
