A Polcrafel Irodalmi Kezdeményezés második felolvasóestje ismét összegyűjtötte az irodalomkedvelők közönségét a Három Holló kávézó meghitt, művészi atmoszférájába. Az esemény hívószava a jövő volt, amely különösen inspirálta az est résztvevőit, és gazdag témaválasztékot kínált a felolvasásokhoz.
A képet Besenyei Lili készítette (balról jobbra a képen: Walter Dávid, Tóth Gergely, Kern Ágnes, Szamosi Júlia, Kovács Margó, Demendi Zita, Filotás Karina, Domokos Dominika)
A jó kedélyű beszélgetések, és a terem gyors átrendezése után Domokos Dominika (Nika) a Polcrafel Alapítója köszöntötte résztvevőket, és néhány rövid verssel meg is nyitotta a felolvasást. Színes témákból nem volt hiány, a hozott szövegek a családi múltban és a Sci-fi világában is egyaránt megmártóztak. A felvasók az első alkalomhoz hasonlóan most is meghatározott karakterszám alapján hozhattak kisprózát, vagy sorszám hosszúságban megszabott verseket.
Demendi Zita, elsőkönyves szerzőként egy disztópikus, “lefóliázott” jövőbe repített el minket soraival. Hasonló módon “fogta meg” a hívószó végét Kern Ági, aki egy disztópikus, korántsem fényes jövőjű Magyarország térképét rajzolta fel a közönségnek. Elsőbálózként köszönthettük Walter Dávidot, aki nem csak a felolvasóesten, de a Polcrafel Próza Írókörében is először vett részt. Tőle Szent Horác történetét hallhattuk.
A lírai oldal képviseletében Tóth Gery egy hátizsákkal a digitális nomádok közé vitt el minket, soraiban egy sokak által szívesen elképzelt jövőt hozott a felolvasására. Kovács Margó versében a rohanó évek, és az elkerülhetetlen elmúlások tárultak fel a közönségnek.
A Sci-fi vonal éllovasa tagadhatatlanul Nedra Salomon X és Y novellája volt, ami egy nem mindennapi fajfenntartási protokollal borzolta a hallgatóság kedélyét.
Az esten felolvastak: Domokos Dominika, Kovács Margó, Demendi Zita, Kern Ági, Walter Dávid, Nedra Salomon, Tóth Gery, Filotás Karina
Az írói álnevem Florina Wolf, a 2022-23-as, első FairBooks kiadó pályázat egyik nyertese vagyok a Pizzaszív trilógia első kötetével, aminek címe Légy mellettem!.
A kép Florina Wolf tulajdona.
Domokos Dominika: –Mióta foglalkozol írással?
Florina Wolf: – 2006-ban kezdtem, a szüleim válását feldolgozandóan a magam, és a legjobb judós társnőm szórakoztatására, InuYasha és Tokio Hotel fanficcekkel, majd felfedeztem az Anime Fanfiction Style és a Merengő oldalt. Utóbbin a régi álnevemen még mindig fenn vannak az írásaim, az előbbitől -bár már réges-rég megszűnt-, visszakaptam az akkori fájlokat és hozzájuk tartozó, bátorító kommenteket, amiért hálás vagyok.
Florina Wolf: – A legfőbb üzenet, hogy a családot nem a vér köti össze, valamint légy bátor kimondani az érzéseidet, ne hagyj mi lett volna ha-kat az életedben, mert megőrjítenek.
D. Dominika: –Melyik karaktered a közkedvelt?
Florina Wolf: – Egyöntetűen Beke. Szóval, majd a váltott szemszög miatt kíváncsian várom az ellenkező neműek reakcióját is.
Dominika: –Mikor és hol dedikálsz a Könyvhéten?
Június 15-én, szombaton 17:00-18:00-ig fogok dedikálni a Boszi gyertyaműhelynél, a Duna-korzó 42-es standjánál.
D. Dominika: –Ha jössz a Könyvhét után a vitaestünkre, mely kérdéskör kifejtésére leszel a legkíváncsibb?
Florina Wolf: – Sajnos nem tudok ott lenni. Ezt az időt is nehezen hoztuk össze, de a legkíváncsibb a Mi egy író valódi célja?. Egy írónak csak annyi a dolga, hogy ír, vagy szem előtt kell tartania, hogy példát is kell statuálnia – mert hogy sokan olvassák? Felelősséget kell vállalnia?
D. Dominika: –Elöljáróban mit fűznél hozzá?
Csupán annyit, hogy mindenkinek joga van a saját véleményéhez, mivel nem ugyanazt az utat járjuk be, bár egy a célunk, így mást tapasztaltunk, és ezt tartsuk tiszteletben.
D. Dominika: –Honnantól kezdve nevezhető valaki írónak?
Florina Wolf: – Ez a kérdés TikTok videók kapcsán feljött már a kiadónknál is és Tira, a főszerkesztőnk egy nagyon jól összerakott posztot tett ki a Facebook oldalára idén március 18-án. Ebből idéznék, mert teljes mellszélességgel egyetértek vele.
„Mivel nincs – legalábbis én nem tudok róla, hogy lenne, de világosítsatok fel, ha van – dedikált íróképzés Magyarországon, ezért erre például nehezen lehetne hivatkozni. (…) Aki történeteket ír, az író. Még akkor is, ha saját magát sem definiálja annak.”
D. Dominika: –Mi egy író valódi célja?
Florina Wolf: – Meglátásom szerint az, hogy kiutat teremtsen a szürke, megunt, fájdalmas, barátságtalan hétköznapokból egy olyan kis buborékvilágba, ahol nem érhet minket baj. Nyilván olvasmánya válogatja, gondolok itt a Trónok harcára.
D. Dominika: –Mi egy író valódi célja? Egy írónak csak annyi a dolga, hogy ír, vagy szem előtt kell tartania, hogy példát is kell statuálnia – mert hogy sokan olvassák? Felelősséget kell vállalnia? Vagy minden olvasónak a maga dolga leszűrni egy kivonatot?
Florina Wolf: – Szerintem ez egy nagyon összetett és bonyolult kérdéskör, részben igazat adok, hogy példát kell statuálnia, főleg ha nagy az olvasóközönsége, sok a követője, rajongója. Részben viszont, a szüleink mindannyiunkat (legalábbis bízom benne) felelősségteljességre nevelnek. Tehát le kell tudni vonni a konklúziót, ha mondjuk egy gyilkosos krimit olvasunk, akkor miután letesszük a könyvet, abból merítve nem kapunk a konyhakéshez, aztán szabadulunk rá a városra.
D. Dominika: –Mik az előnyei, hátrányai a kétféle kiadásnak?
Florina Wolf: – Én háromszor próbálkoztam hagyományos kiadónál pályázat útján, sikertelenül. Szóval nincs bennük tapasztalatom. A FairBooks Kiadó profilja hibrid. Én magam is abban adattam ki a könyvemet, még így is töredékét fizettem, mint ha teljesen magam álltam volna. A férjemmel közösen hoztuk meg ezt a döntést, mivel éppen várandós voltam, és nem tudtam, hogy a gyerkőc mellett belefér-e az álmom is a 30 alatt megvalósítom önmagam projekt anyagi keretébe. Én eddig kifejezetten előnyöket tapasztaltam, így nem lenne mérvadó a véleményem, de mérhetetlenül büszke vagyok rá, hogy a kiadómnak kizárólag magyar írói vannak.
D. Dominika: –Valóban van nívó kérdésben különbség a két típusú kiadás között?
Florina Wolf: – Igen, könyvmolyként mondhatom, hogy olvastam csak magánkiadásos könyvet, ami nem látott szerkesztőt, és olyan volt, mintha anno az Anime Fanfiction Style oldalról lett volna kiemelve. (Hiányzik az az oldal…) De olvastam botrányosan szerkesztett hagyományos kiadású könyvet is, nem is egyet, amit le kellett tennem, és rohadtul sajnáltam a ráköltött pénzt. Szóval most már csak akkor veszem meg azoktól a szerzőktől, ha előtte könyvtárban beleolvastam, és látom a változást. Nálunk iszonyat alapos a szerkesztési nívó, Ágival két körön mentünk keresztül, ő akkorra már vagy hatszor olvasta, előtte három különböző béta nézte át, majd a négy előolvasóm, és a korrektúra alatt is bukott ki hiba, leginkább logikai, amit hajnalokig beszéltünk és javítottunk át Tirával.
Florina Wolf: – Sőt! A tördelésnél is kijött azt hiszem két-három dolog, amit SOS-ben megbeszéltünk gyorsan, nyilván, szintén hajnalban, mivel köztudott, hogy Tira megvan alvás nélkül. Úgyhogy szerintem ez kimondottan elhivatottság kérdése, mennyire érzi szükségét az adott csapat, hogy olyan munkát adjon ki a kezéből, ami közel áll a tökéletességhez. (Első dolgom az lesz, hogy a kinyomtatott példányomban, megkeressem az elgépelési hibáimat, jelöljem és javítsam, mert van ez a fránya írói vakság…)
D. Dominika: –Valóban szükséges különbséget tennünk a „kétféle” író között?
Florina Wolf: – Véleményem szerint nem. Elvégre, az itthon nagy sikert aratott, külföldi írók könyvei szinte mind magánkiadásban jelentek meg, csak nálunk a hagyományos kiadóknál vannak a jogaik. Pl.: E.L. James az ötven árnyalat könyvekkel, Willow Winters, H.D. Carlton Haunting Adeleine, L.J. Shen ő például kiadót is csinált magának, ahogy Hannah Grace is, aki a Jégtörőt írta.
A magyar neveknél maradva, Leiner Laura is így kezdte, Riley Baker jelenleg is így ad ki. Akkor, hogy is van ez? Csupán a magyar szerzőknek „rójuk” ezt fel? Szerintem ez nem igazságos, sőt egyenesen bántó tud lenni, ha olyan a szövegkörnyezet, amiben mindenképpen bizonygatni akarják, melyik oldal a jobb. Úgy gondolom itt nincsenek oldalak, itt célok vannak. Az írónak az, hogy megvalósítsa önmagát, megoszthassa történeteit a nagyvilággal, és minél több emberrel szerettesse meg az olvasást. Az olvasónak pedig az, hogy néhány órára elmeneküljön a valóságból, és a saját, egyetlen élete mellett több százat megélhessen.
Szabó T. Anna sorai nagyon beszédesek: a versek nem csupán szórakoztatóak, de nagyon sok lélektani védő- és fejlesztő funkcióval bírnak. Ugyan, mint ahogy egy vers elemzése és személyes jelentése, a ránk gyakorolt hatása is egyénenként némileg eltérő lehet, nézzük meg mégis, mi minden jellemzi a verseket, ami mindannyiunkat összeköt.
Pszichológusként nyolc érvet tudok felhozni, amiért érdemes verseket olvasnod:
1.Ahogy az olvasás általánosságban, a versolvasás is fejleszti nyelvi kifejező- és empátiás készségünket. Szókincsed és érzelmi szótárad is kiterjedtebb lesz a versek által.
2.Kimondja a kimondhatatlant: segíti az érzelmek átélését és megnevezését, ami azt is magában foglalja, hogy könnyebbé válik az esetleges nehéz érzésekkel való megküzdés is.
3. A verseken keresztüli érzelmi tapasztalásnak énvédő funkciója is van: a tömörített, költői formába öntött megélésen átszűrt érzelmek intenzív, versolvasáson keresztüli átélése mintegy vakcinaként beolt minket a nagy érzelmekkel. Ezeket az intenzív érzelmeket aztán később, a való életben észlelve könnyebben éljük meg. Nagy érzelmek esetén hajlamosak vagyunk mi magunk is poétikusan fogalmazni: szerelem megvallásakor, szakításkor, jó vagy rossz hírek közlésekor megfontoltan választjuk meg szavainkat, mondandónk tömör és nem ritkán költői.
4.A versolvasás valahova tartozás iránti igényünket is kielégíti, hiszen közösséget épít, valamint közös érzelmi tudást alakít ki és hasznos tapasztalatokat nyújt át nekünk, akár generációkon és évtizedeken átívelő én.
5.Fejleszti koncentrációnkat, mivel tömörsége okán fókuszált figyelmet igényel nemcsak olvasása, hanem értelmezése, saját életünkre vonatkoztatása is.
6. Memóriánkat is fejleszti: pszichofiziológiai mérések alapján ez főként az általunk ismert versek vagy kedvenc költőink régi és új versei esetén igaz, tehát érdemes régi kedvenceinkhez időről időre visszatérni.
7.Szépérzékünknek is kedvez, illetve fejleszti azt, hiszen belső, lelki folyamatokat és a külvilág történéseit köti össze. Ezek az általános igazságok bár néha kifejezetten ijesztőek és bonyolultak, egyben gyönyörűek is.
8.A vers szórakoztat, fiziológiai és neurológiai reakciókban mérhető anticipált, azaz előre várt örömforrás. Sőt, van hogy (mélyebb) értelmének felfedezése nélkül, saját értékén ritmusával, hangzásával vagy az általa kiváltott hangulattal hat ránk. Néha nem is vágyhatnánk ennél többre, hogy az olvasás pusztán jó élmény legyen.
2008-as cikkében Jeremy Holmes úgy fogalmaz, a költők és a pszichológusok eszközei tulajdonképpen igen hasonlóak: mind mentalizációval és metaforákkal segítünk eljutni egy belsőbb világba, lelki mélységekbe.
(Mentalizáció alatt azt a még gyerekként elsajátított képességet értjük, hogy mentális állapotokat, azaz szándékot, vágyakat és tudást tulajdonítunk magunknak és másoknak egyaránt. Ez egy automatikus, belső folyamat, amely segít megérteni mások szándékait, motivációját, a szempontváltás és szándékértelmezés segítségével. A metaforát, mint két fogalom közötti tartalmi hasonlóság vagy hangulati egyezés alapú névátvitelt pedig az irodalomórákról már jól ismerjük.)
Ugyanakkor és ugyanazért fordulunk a pszichológiához és a költészethez:
fokozott érzelmi állapotban a megértés vágyával, például amikor szeretetet, kétségbeesést, gyászt érzünk.
Élj hát bátran ezzel a remek eszközzel, olvass verseket, hogy te is megtapasztalhasd fent felsorolt előnyeit!
Irodalomjegyzék:
Holmes, J. A. (2008) Mentalisation and metaphor in poetry and psychotherapy. Advances in Psychiatric Treatment, 14(3), 167-171.
Nyáry K. (2021) Az esőcsinálók boldogsága – avagy mire való a vers ? Tiszatáj, LXXV./10./ 2021. okt., 106-116
A falubeliek nem nagyon hittek benne, de az öreg háziorvos meggyőzte anyát, hogy az a gyógyszer segíteni fog rajta. Senki más nem merte vállalni, hogy feljöjjön érte Budapestre, így végül én ültem fel a vonatra. Egészen a határig, amit úgy hívtak, hogy agglomeráció és én ezt a nevet nagyon viccesnek találtam, teljesen olyan volt a táj, mint otthon, Kunhalom környékén. Minden sárga meg barna, és száraz volt, csak a fedett csatornákból vízzel ellátott üvegházak zöldelltek itt-ott. A határon mintha hirtelen az égbe kerültek volna a sínek, magasan a város felett siklott a vonat.
Sokan figyelmeztettek, hogy ne várjak sokat a fővárostól, de még így is összeszorult a gyomrom, ahogy beértünk. Az otthon is megszokott ragyogó napsütés ellenére az egész világ egyforma betonszürke lett körülöttem. Mesélték az öregek, akik még éltek a nagy olimpiai időjárás-kísérlet előtt, hogy milyen gyönyörű volt régen ez a város. Hát ebből most semmi se látszott. Azok az épületek falait, amiket nem emeltek cölöplábakra, sár és iszap borította.
Amikor leszálltam a vonatról, igyekeztem úgy tenni, mintha pontosan tudnám hova megyek, de biztos, voltam benne, hogy a reménytelenül bamba, vidéki pofám elárulta honnan jöttem. A klinikáig, ahová a gyógyszerért mentem, jó sokat kellett gyalogolni, amit nem bántam volna, ha a Kunhalom melletti száraz mezőkön caplathattam volna, de így a mocsárbűzös falak közé szorítva… néha meg kellett állnom öklendezni.
A klinikát végül csak megtaláltam és a gyógyszert is odaadták némi huzavona után. Már csak vissza kellett valahogy jutnom a vonathoz, de a fene vinné el, eltévedtem a csupa egyforma, szürke épület között. Egyre erősödött bennem a kétségbeesés, próbáltam megkérdezni néhány embert, hogy merre menjek, de ekkor már mindenki futva közlekedett. Figyelmeztettek erre, anyám százszor is elmondta indulás előtt, hogy hatkor jön az özönvíz és egy óra alatt mindent elmos az utcákról, ami mozdítható. Soha előtte nem tapasztalhattam meg az esőt, de most pontosan tudtam, hogy ennek a szagát érzem. Órám se volt, hogy megnézzem, mennyi időm van még hátra. Mondták, hogy régen voltak olyan telefonok, amiken akár térképeket is lehetett nézni, de az örökös viharok, villámcsapások egyre-másra tönkretették az összes ilyen készüléket.
Körülnéztem az utcán és próbáltam megsaccolni, hogy milyen magasra ér majd a víz. A házfalakon hagyott nyomok alapján úgy tűnt, nincs sok esélyem. Összerezzentem, amikor éktelen csikorgással az utcán sorra kinyíltak a csatornafedelek. Nálam bőven szélesebb fekete lyukak tátongtak immáron, amerre a csak néztem, szinte éreztem, ahogy magába szippant valamelyik. Felnéztem az égre. Már nyoma se látszott a napsütéses kéknek, haragos szürke lett az is. Szemem megakadt egy létrán, így odarohantam. Egy kissé rozsdás fém létra volt, de jobb ötletem nem lévén, gyorsan megragadtam és fürgén felmásztam. Egy elhagyatott lapostetőn találtam magam és még éppen meg tudtam kapaszkodni valami kéményszerű csőben.
Iszonyú robajjal nyílt meg az ég. A víznek olyan súlya volt, hogy majdnem összeroppantam és levegőt is alig tudtam venni a fejemre borított kabátom alatt, de legalább nem mosott a csatornába az áradat. Sokáig ültem ott a tetőn és néztem, ahogy az utolsó csepp víz is elszivárog a csatornába, hogy egy kis része az otthoni üvegházakat táplálja.
Ella izmaiban a rostok kővé váltak. Egy porcikája sem kívánta ezt, de senkit sem érdekelt, mit gondolt.
A jövőnkért tesszük.
A jelmondat forró vasként égett lényébe. Viszolygott attól, amit hordozott, ráadásul valószínűleg eme érzéssel egyedül volt, mint a kisujja. Bár a sorban többen is reszkettek, akár a nyárfalevél, az inkább volt fogható vizsgadrukkhoz, mintsem menekülési vágyhoz.
– Jaj, vajon mit fogok kapni? – nyafogott az előtte álló Piri.
– Ne is mondd! – tódított mellette Joli.
– És ha csúnyán leszerepelünk? Hisz ismered a mondást: Az első palacsinta gyakran selejtes. Emiatt romlanak később az esélyeink? – Piri idegesen babrált kezeivel. Másik szomszédja, Réka, biztatóan megveregette hátát.
– Csigavér – szorított rá Piri vállára. – Mind tudjuk, hogy semmilyen kihatással nem lesz a későbbi körre az előző. Tiszta lappal indulunk minden alkalommal.
Szegénykék… Félnek, nem lesz elsőosztályú, amit nyújtanak… Mindjárt megsajnálom őket – epéskedett.
– Te is félsz, Ella? – fordult felé nyafka kortársa.
Kimérten bólintott.
Mit félek? Hányni tudnék!
Nagy könnyebbségére, két szomszédja hűvös nyugalommal várt sorára, nem kenyerük mások pátyolgatása. Piri viszont minden haladással újabb nyöszörgő sirámot adott elő.
Mint valami elfuserált Pavlov kutyája. Esküszöm, leverem, mint vak a poharat, s nem aggódik többé.
Bánatára, Piriékkel egy csoportban járult a hófehér urnához. Ahogy felnyílt a fedél, légzése szaporább lett. Centikre került az elkerülhetetlentől. Nyirkos tenyérrel nyúlt be, pár arasz után keményet tapintott.
Jócskán megcsappant, remélem a legszarabbakat már kihúzták.
Koppanásokat érzett bütykén, elnézett oldalra, Piri látta vadul keverni.
Mintha érne bármit is… Na jó, nincs tökölés!
Gyorsan kirántott egyet, mintha csak attól félne, megfertőzi őt valami odabenn. Szétcsavarta a fehér golyó két felét, hogy láthassa a belevésett jelet.
Át a kapun, végig a folyosón, két kanyar után találta meg a hozzá tartozó ajtót. Tekergő zsigerekkel nyúlt a kilincsért, és benyitott. Ahogy azt az órákon és beszámolókból hallhatta, a szoba mindenféle cicomát nélkülözött. Falain egyszerű minták, amikben meditáció gyanánt el lehetett merülni, míg tartott a folyamat. Összeszorított ajkakkal úsztatta szemeit a baldachinos ágyra a szoba közepén.
Na lássuk, mit kaptam.
Odalépett, és elrántotta a leplet. Végigmérte a szelíd tekintetű, késő húszas férfit. Felsőteste, az arcát szeplőként fedő pár pikkelyt és pupilláját leszámítva, teljesen emberi volt, csípőtől lefelé azonban hüllőformában végződött. Ella hitetlenkedve ciccegett, majd a hangszóróból felcsendült a kedves, de gépiesen csengő, hivatalos nyitány:
A jelenkor fajunkat hatalmas kihívás elé állította. Minden hím tetszhalott magokkal jön világra, amiket csak az éleszt fel, ha egy állattal keresztezik őt a hormonok ébredése előtt. Egyedül a nők nemzőképesek…
S csak az ússza meg a tenyészállatszerepet, aki elég tollas hozzá.
…Az első utód gyakorta életképtelen félszerzet. Ez senki értékéből nem vesz el, nem részesül másfajta elbírálásban az Emese Álma Programban, mert az áldozat szent. Köszönjük nektek! Az emberiség örökké hálás lesz ezért! A jövőnkért tesszük.
– A jövőnkért tesszük – motyogták ketten.
Úgy fest, ez a sors vigaszdíja, amiért egy ilyen szar világba születtem – Hosszú, hűs farok tekeredett Ella derekára, és óvatosan a lepedőre vonta. – Mindig is imádtam a kígyókat.
A szürke ég lassan sötétkékbe borult a Széll Kálmán téren. Réka fagyoskodva állt a fórumról ismert barátnőivel az óránál. A hétvégi családiás hangulatban telt party nagyon jól sikerült. A kedvenc része az volt, amikor megbeszélték, hogy ki milyen utazáson vett részt abban az egy órában.
Türelmetlenül nézegette a digitális karóráját. Hanna tizenöt perce írta, hogy öt percet késik.
– Fránya vonat – gondolta Réka. A lába már szétfagyott, hiába vett fel harisnyát a nadrágja alá. Mióta a nővére kiköltözött Hollandiába, alkalmazkodnia kellett az osztós módszerhez. Ez volt a második alkalom, hogy így vásárolt. Persze, a szüleit is megbízhatta volna a kényes ügyeivel, de nem merte elmondani nekik, hogy mit fogyaszt. Az ágya alatt egy külön dobozban rejtegette a szerzeményeit.
Végre megjött Hanna. A tizennyolc éves lány vörös göndör haját azonnal kiszúrták a tömegből. Intett, hogy kövessék a tér végébe, ahol kevesebb az ember.
– Na szóval – csapta elő a fekete Ady Endrés vászontáskáját. A lányok közelebb jöttek és ámuldozva nézték a titkos árukat. – Egy Colleen Hoover Dorkának. Legújabb élfestett kiadás, ahogy kérted. Az egész Cruel Prince sorozat Kírának, illetve a Démoni ketrec sorozat új része. Pont lecsaptam az utolsó darabra a vágyaim.hu-n. H.D. Carlton új könyve Majának. És egy Szilveszter Tokióban Rékának – nyomta a lány kezébe a félfamentes papírba alaposan becsomagolt könyvet.
– Legközelebb tudsz hozni egy Édes Annát? –kotorta elő a pénztárcáját Dorka – A sulikönyvtárunkban már az összeset kikölcsönözték tanári engedéllyel.
– Ne vedd meg ezért – legyintett Hanna. – Kölcsönadom a sajátomat. Majd írj Messengeren.
– Most hétvégén egy újabb olvasó party? – kérdezte lelkesen Kira.
– Sajnos töri tz-re kell készülnöm – húzta el a száját Maja.
– Jó, akkor ezt majd még megdumáljuk.
Hanna mindenkitől beszedte a könyvek árát. Réka hálás volt, hogy olyan osztót talált, aki nem számol fel extra költséget az üzletért.
A metrón feltette az új szerzeményére a könyvkabátját, hogy ne lássák mit olvas és belemerült a Boys Love egyedi világába. A Pillangó utcánál kapta fel a fejét, hogy már lassan a végállomáshoz érnek. Az előtte ülő lány is egy könyvbe temetkezett. Mikor kivette a könyvjelzőjét, és az ajtóhoz tartott, Réka kiszúrta rajta a provokatív feliratot. Elnyomott egy mosolyt. A könyvjelzőn csak ennyi állt:
ha itt a március fáknak rügye pattan éled a természet, éveim száma fordul előre egyet, majd hirtelen, túl vagyunk a tavasz szeszélyén forróság tüze hozza az augusztusi ünnepet, tikkad a természet, országunk évei száma fordul előre egyet sárga, barna néhol piros máris jön reggeli fagyban mosoly ősznek már nyoma sincs, téli álmok a dunyhát fejükre húzzák fagyba burkolódzik a természet, a gyertyák égnek, négyen karácsony az ablakban fénylik, Jézus a szívünkben él, s alig észrevehetően, a tél is gyorsan búcsút int, csak az látja, aki épp arra néz,
az idő, mint változatlan állandó így rohan előre születésünktől hívatlan vendég határait nem tanítják, mégis jól ismerjük múlásának kattogása másodpercek haladása könyörtelen rohan előre
az idő arcodon ránccá lesz kezeden remegéssé hátadon görnyedté hajadon ősszé jelenedben múlttá jövődben titokká
itt a március
Budapest 2023; 2024.06.23.
/Szerző: Kovács Margó (írókörös, mentorprogramos)/
Június 16-án megejtettük az Írók vitaestje néven meghirdetett eseményünket, aminek ezúttal is az Enter Bar– gamerek, játék és koktélkedvelők törzshelye-adott teret.
A négyszögletű kerekasztalbeszélgetésen tort ült az irodalom felett Mészáros Dorka, Fehér Enikő, Basa Katalin és É. Tóth Judit. Mindezt a POLCRAFEL szervezésében, moderált a POLCRAFELt képviselve Domokos Dominika.
A két felvonásos esemény tökéletesen rávilágított arra, mennyi mindenről lehetne még beszélni. Ha nem is definiáltuk szigorú keretek között, hogy egy író mitől író, honnan nézve író vagy épp mekkora a felelőssége az írásban – igyekeztünk konszenzusra jutni, vagy legalább más aspektusban szemlélni egy közös medret.
Ikonikus, a hallgatóság szerint „az iskolában tanítandó” kijelentésektől ocsúdott fel a befogadó nép, többek közt
„A szépirodalom lélegeztetőgépen van.”, „A zöldéges is mesél, a mamánk is.”, „Az írók imádják magukat!”.
Aznapra az utolsó gondolatokat is kimerítve, többünknek nyilvánvalóvá vált, hogy ez a beszélgetés folytatást követel. Bár érintettük a hagyományos kiadás, avagy a magánkiadás aknamezeit, csupán a felszínt kapargattuk. Az másik felett nem hallgattuk meg, pedig a felszólalás és véleményformálás joga mindenkié!
– interjú Mike Menders-szel, a Hangulatkeringő c. regény szerzőjével.
A kép Mike Menders tulajdona.
Domokos Dominika: – Mióta foglalkozol írással?
Mike Menders: – Körülbelül tizenhárom éves korom óta írok mindenféle formátumban, azaz novellákat, verseket, regényeket. Komolyabban 2017 óta foglalkozom az írással, illetve egyes kiadási folyamatokkal (tördelés, borító készítés).
D. Dominika: – Mely könyvvel mész ki a Könyvhétre?
Mike Menders: – Idén a Hangulatkeringő c. könyvemet mutatom be a Könyvhéten, mely három regényem (Házinyuszi, Hercegnő és Házasság) dísz-, és összkiadása kisebb módosításokkal, illusztrációkkal. Természetesen a korábbi könyveim is kaphatóak lesznek, mint a Macsóbőrben vagy a folytatása, a Macsókarácsony.
A kép Mike Menders tulajdona.
D. Dominika: – Mi a történeted üzenete/tanulsága?
Mike Menders: – A Hangulatkeringő egy erotikus-romantikus trilógia, mely elsősorban szórakoztató, ám mégis több mondanivalót tartalmaz. Az első – amivel az olvasónak is tükröt tartok -, hogy kizárólag egy szemszög vagy egyszerű megérzések alapján ítélkezni, következtetéseket levonni könnyen tévútra vezethet minket. A regény másik mondanivalója a megbocsátásról szól, amikor a haragot vagy a bosszút az érett gondolkodás váltja fel, és megtanuljuk elengedni a régi dolgokat, sérelmeket egy nagyobb ügy érdekében. Az olvasó szembesül a különböző életszakaszok változásaival, életszemléleteivel, de megtapasztalhatja azt is, hogy hiába idősebb az ember, akkor sem változtathat drasztikusan a természetén. Ami még izgalmas lehet a regényben női szemszögből, hogy mi, férfiak néha mennyire másképpen látjuk a világot és őket, mint ahogyan azt képzelik. Miért alázkodhat meg egy férfi, mennyire vetheti alá magát a vágyainak, illetve fordulhat ki önmagából a keserűségek hatására.
D. Dominika: – Melyik karaktered a közkedvelt?
Mike Menders: – Érdekes módon nem a főszereplők – habár Hank és Misty változásai szembetűnők a trilógia folyamán -, hanem az egyik mellékszereplő lett népszerű az olvasóim körében. Giselle érett, tapasztalt viselkedése, bölcsessége, irányítása sokaknak stabilitást, állandóságot adott, aki vigyázza a szereplők sorsát. Nem véletlenül a könyv végén lévő, közel húsz oldalas csattanó is hozzá kötődik. Őt talán Miss Marple karakteréhez is hasonlíthatnám, aki leleplezi az esetet, csak nem annyira idős.
D. Dominika: – Mikor és hol dedikálsz a könyvhéten?
Június 16-án vasárnap, 13 órától várok mindenkit szeretettel a NewLine Kiadó standjánál, a Duna Korzón.
D. Dominika: – Ha jössz a Könyvhét után a vitaestünkre, mely kérdéskör kifejtésére leszel a legkíváncsibb?
Mike Menders: – A kiadás pro és kontra érdekel, mert mindkét oldalon vannak olyan kiadványok, melyek minőségiek, vagy éppen színvonalon aluliak (például külföldi regények fordításainál olvasni több negatív visszajelzést). Tehát szerintem nem a kiadás mikéntje a fontos, hanem annak minősége. Mivel több emberen megy keresztül a könyv útja (korrektor, szerkesztő, tördelő, de még a borító is sokat számíthat az eladásban), ezért valójában sok összetevőből áll a történet. Előfordulhat olyan is, hogy hiába látja ennyi ember, ha nem veszik észre a hibákat vagy elintézik azzal, hogy „nem az ő dolguk”, míg a magánkiadásnál lehetnek olyan előolvasók, béták és bloggerek, akik tökéletesebbre csiszolják a művet, mert „több szem többet lát”.
D. Dominika: – Elöljáróban mit fűznél hozzá?
Mike Menders: – Bár tudom, a beszélgetés témái örök életűek, azaz kortól függetlenül bármikor fel lehet őket tenni, de érdekes megismerni a jelenlegi álláspontokat a többi résztvevő szempontjából. Mert az, hogy ki mitől lesz író, abszolút szubjektív. Hiszen mondhatjuk azt is, hogy valaki már attól írónak számít, ha könyvet ad ki, de a mai digitális világban már egy tizenéves is az lehet a Wattpadon. A népszerűsége pedig a stílustól függ, mennyire ragadja meg az olvasót, viszont ronthatja a helyesírás hiányossága, ami bosszanthatja az embert, megtörve a történet varázsát. Valójában szerintem a mesélőt és az írót az különbözteti meg, hogy míg az előbbi szóban, az utóbbi írásban regéli el a maga történetét, fantáziáját, akár kiadja, akár nem.
Erdélyi Anna: – Az életem sok szálon fut: író vagyok, patológus szakorvosjelölt, édesanya, feleség, barátnő, könyvmoly − ezek a szálak hol párhuzamosan futnak, hol összegabalyodnak, néhol pedig már nem is elválaszthatóak egymástól. És persze olyasvalaki vagyok, aki sosem tudja, hogy mikor kellene csöndben maradnia, ami okoz néha nehézségeket, de nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az az író legyek, aki ma vagyok.
Hat éves koromtól faltam a könyveket, és pár év után már jött is a gondolat, hogy író szeretnék lenni, de a kivitelezés még sokáig váratott magára. Két-három rövid szösszenet után végül tizennégy évesen kezdtem el az első regényemet, amelyet tizennyolc évesen fejeztem be. Házi használatra kinyomtattunk belőle három példányt, egyébként békésen pihen számítógépem mapparengetegében (akit bővebben érdekel, Tiktokon talál róla egy videót).
El is kezdtem a folytatását, de 2010-ben egy beszélgetés nyomán elkezdtem foglalkozni azzal a világgal, amely később a Smaragd Birodalommá nőtte ki magát, és (egyelőre?) ezt tartom életem fő művének. A sorozat első része, az Istenek földje először 2021-ben jelent meg, egy regénypályázat győzteseként, 2023 decemberében pedig egy újraszerkesztett, illusztrált kiadással született újjá, immáron a TomorrowBooks gondozásában. A második rész, az Emberek földje a Könyvhétre érkezik (szó szerint, várhatóan előző nap hozza a nyomda), a harmadik rész pedig szerkesztés alatt van (ennek a címe egyelőre titok). A negyedik-ötödik rész jelenleg a nyers kézirat állapotában leledzik.
A kép Erdélyi Anna tulajdona.
De nem az Istenek földjevolt az első megjelent könyvem, 2016-ban ugyanis a TotelBooks felkérésére írtam egy segítő mesekönyvet, a Hajdinaföldi történeteket. Hogy tovább kavarjam az időrendet, 2023 tavaszán pedig megjelent a Tűztánc a vikönyvnél.
A Smaragd Birodalom egy olyan világban játszódik, amelyet tizenkét isten (a Tizenkettő) teremtett, akik egy tizenharmadik istennel, a Névtelennel uralkodnak az emberek felett. Ők hús-vér, megfogható lények, akik napi szinten jelen vannak az emberek között. Amikor valaki tizenkét éves lesz, az egyik isten kiválasztja őt, annak a követévé válik, és onnantól élete végéig feltétlen engedelmességgel tartozik neki. Egy látszólag idilli, békés helyen járunk, ahol a Tizenkettő követei jólétben élnek, és csak a Névtelen követei rondítanak bele az életükbe. Ők az istenükkel együtt a perifériára szorultak, csavargóként, bűnözőként bánnak velük, a legkisebb vétségért is kivégzik őket. Ebbe a helyzetbe csöppen bele Alex, vele együtt követjük végig, ahogy a stabilnak hitt világ szépen lassan darabjaira hullik, ahogy apránként előbukkan a hazugságok mögül az igazság (legalábbis amit abban a pillanatban az igazságnak hiszünk). Súlyos kérdéseket feszeget a sorozat: mesélek kirekesztésről, előítéletekről, fájdalomról, a magány ezer arcáról, összetartásról, hatalomról, árulásról, arról, hogy milyen könnyen számkivetetté válhatsz akár olyasvalami miatt, amiről nem is tehetsz és arról is, hogy milyen könnyű fanatizálni egy gyereket. Bár nem így terveztem, de a sorozatom sajnos napról napra aktuálisabbá válik.
A Tűztáncnagyon más stílust képvisel. Ez egy valós helyszíneken játszódó urban fantasy/mágikus realista regény (én az utóbbi felé hajlok, mert a fantasyelemek itt csak a hátteret adják, nem kimondottan hangsúlyosak). Ez egy sokkal lazább hangvételű, az olvasóim szerint nagyon vicces könyv (szerintem is, de hitelesebb, ha az olvasóim mondják). A könyv mágiája a régi magyar hiedelemvilágon alapszik. Itt is feszegetek súlyosabb kérdéseket. A történet a háttérben leginkább arról szól, hogy Mariann hogyan fogadja el a gyerekkorát, a kudarcait, hogyan győzi le a saját képességeitől való rettegését ahhoz, hogy végre azzá válhasson, akivé mindig is válnia kellett. De szó van arról is, hogy milyen könnyű észrevétlenül belecsúszni egy bántalmazó kapcsolatba, és arról, hogy a családunk milyen mértékben határoz meg minket. És közben egy icipicit belepillanthatunk egy patológus életébe, elfogy több vödörnyi kávé, leég egy-két épület, meghal néhány ember, és figyeljük, ahogy Mariann és László bizarr kapcsolata kezd kibontakozni. Szóval semmi extra (ide raknék egy kacsintós szmájlit, de komoly cikkbe nem illik szmájlit rakni).
A Tiktok-videóim között akad több is, ahol a könyveimről beszélek, úgyhogy akit érdekelnek, az keresgélhet egy picit ott is (vagy elolvashatja őket, nem túl hosszúak, nem vagyok egy bőbeszédű ember. A plafont tartsa meg valaki.)
D. Dominika: – Melyik karaktered a közkedvelt?
Erdélyi Anna: – Hogy a karaktereim közül kik a legnépszerűbbek, nem tudom, de Mariannt, a Tűztáncfőhősét sokan emlegetik, a sorozatomból pedig a Névtelent. Az én kedvenceim a Tűztáncból szintén Mariann, illetve legjobb (egyetlen) barátnője, Mari, aki sokkal elviselhetőbb és szabadabb valaki, mint a főhősünk. A Smaragd Birodalomból az istenek közül én is a Névtelenre szavaznék, bármekkora rohadék (tényleg az, nehéz lenne mentegetni), az emberek közül pedig két mellékszereplőt emelnék ki: az egyik Vörös, akitől bárki megtanulhatná, mi a valódi önzetlenség és a szeretet, illetve Csuklyás, akivel az Emberek földjében találkozunk először (róla nem mondok semmit, mert nagyon spoileres lenne).
D. Dominika: – Mikor és hol dedikálsz a könyvhéten?
Erdélyi Anna: – A Könyvhéten kapni lehet majd a Smaragd Birodalom mindkét eddig megjelent részét és a Tűztáncot is,
D. Dominika: – Ha jössz a Könyvhét után a vitaestünkre, mely kérdéskör kifejtésére leszel a legkíváncsibb?
Erdélyi Anna: – Ha nem jön közbe semmi, el tervezek menni a vitaestre, mert nagyon jó kezdeményezésnek tartom, szeretem, ha néha kialakul egy kis átjárás a buborékjaink között. A legérdekesebb/legmegosztóbb biztosan a hagyományos kontra magánkiadás kérdéskör lesz. Nekem mindkét modellben jelent meg könyvem, és édesanyám révén kiskorom óta nézem, hogyan lesz egy kéziratból könyv, úgyhogy látom mindkét oldal előnyeit és hátrányait, és azt is látom, hogy amit az egyik vagy a másik oldal előnyének/hátrányának tartottunk, egyre nagyobb arányban jelenik meg az „ellenoldalon”. De erről részletesebben majd vasárnap (ha eljutok).
