Basa Katalin: – A könyvhétre A névtelen királynőcímű regényemmel megyek, ami Budapesten játszódó urban fantasy, magyar néprajzból ismerős figurákkal. A kötet borítóját és a benne szereplő illusztrációkat is én készítettem, linómetszéssel.
D. Dominika: – Mi a történeted üzenete/tanulsága?
Basa Katalin: – A történetben a főszereplő igazlátó, azaz belelát az emberek gondolataiba, tudja a nem evilági lények nevét, ezzel pedig a szolgáivá tudja őket tenni. Azt hiszem, a tisztánlátás nagyon fontos a mindennapi életünkben is.
Basa Katalin: – A regény leginkább közkedvelt karaktere Sgathan, a kelpie-k királya. A kelpie skót démon, ló alakban csábítja az áldozatait a hátára, akikkel a mocsárba ugrik, hogy ott falja fel őket. A főszereplő lány testőrként hozza el magával őt Budapestre, ahol a kelpie emberalakban sétálgat, szembesül a modern várossal és a benne lakók hazugságaival. A címszereplő Tündér Ilona, akit a Gellérthegybe zártak, onnan készül a közeledő árvízzel együtt kitörni, hogy bosszút álljon az embereken.
D. Dominika: – Mikor és hol dedikálsz a Könyvhéten?
Basa Katalin:
– A könyvhéten vasárnap, 12 és 13 óra között dedikálok HandmadebyJulieWScott-nál, a Duna korzó 38-as pavilonjánál. A regényt megtaláljátok még az Underground/Publio kiadónál is a helyszínen.
Domokos Dominika: – Ha jössz a Könyvhét után a vitaestünkre, mely kérdéskör kifejtésére leszel a legkíváncsibb?
Basa Katalin: – Nagyon érdekel az írói vitaest! Az irodalomban különösen fontos a szakmai alázat, az, hogy az író a többi szakemberrel (szerkesztővel, korrektorral, bétákkal, tördelővel, grafikussal) összedolgozva a lehető legtökéletesebb munkát adja ki a kezei közül, az olvasók megelégedésére.
– interjú Benyák Zoltánnal, többek közt a Requiem szerzőjével.
A kép Benyák Zoltán tulajdona.
Domokos Dominika: –Mióta foglalkozol írással?
Benyák Zoltán: – 1997 óta. Az jó hosszú idő. Kezdetben főleg novellákkal kufárkodtam a Solaria internetes magazinnál, majd az Újgalaxis oldalain. 2007 kellett pácolódnom, hogy regényméretűvé növekedjek. A kezdeti kornak is megvolt a maga szépsége, sokszor pályáztam írásaimmal magazinoknál, és olykor nyertem is.
D. Dominika: –Mely könyvvel mész ki a Könyvhétre?
Benyák Zoltán: – A Requiem című misztikus trilógiám első kötete az Egy különös hajnal emlékezete érkezett a tavalyi könyvhétre, és máris itt a második, az Egy forrongó nyár emlékezete. Az eddigi legnagyobb szabású munkám, ami remélem idén teljesen beérik és a harmadik kötet is kijön.
D. Dominika: –Mi a történeted üzenete/tanulsága?
Benyák Zoltán: – Talán az, hogy miként múlik el egy korszak, és hogyan születik egy új. Szerintem a jövő formálása a mi kezünkben is van.
D. Dominika: –Melyik karaktered a közkedvelt?
Benyák Zoltán: – Pestis Doktor egyértelműen. Különös fickó. Újságkivágásokból készült maszkot visel, és mindenféle kemikáliákat fogyaszt, hogy elmeépségét megőrizze. A maszkot én is megépítettem otthon, és a tavalyi könyvhéten riogattam vele az olvasókat. Nagy sikerrel.
D. Dominika: –Mikor és hol dedikálsz a könyvhéten?
D. Dominika: –Ha jössz a Könyvhét után a vitaestünkre, mely kérdéskör kifejtésére leszel a legkíváncsibb?
Nem biztos, hogy ott tudok lenni, de nekem a magánkiadás különböző oldalai melletti érvelésnél lennének gondolataim.
D. Dominika: –Elöljáróban mit fűznél hozzá?
Ha nem tudok ott lenni, akkor elmondom itt. Azzal kezdeném, hogy a magánkiadásnak a legkegyetlenebb vállfajáról szólnék, amikor is mindent az írónak kell csinálni. Én három kötetet hoztam a világra így. Nemcsak megírtam, de fogadtam szerkesztőt korrektort is. Magam csináltam a komplett tördelést, de előtte egy kisebb összegért elvégeztem egy tanfolyamot hozzá, én kértem az ISBN számot, én terveztem a borító minden milliméterét. Túlóráztam, hogy meglegyen a nyomdaköltség, és voila meglett a könyv. Háromszor egymás után. Pénzt nem csináltam vele, de fogcsikorgatva nullszaldót az évek alatt. Talán. Viszont… és most jön a lényeg. Én életemben nem tanultam még annyit a könyvkészítésről, mint azokban az időkben. Egy rakás apró trükköt, fogást, hogyant és mikéntet. Ez a tudás mára nélkülözhetetlen kincs lett a fejemben.
Boltsek Erik: – Dalszövegírással kezdtem még 2010 tájékán, regényírásba 2014-ben kezdtem, és egy hosszú kihagyás után 2022-ben vettem fel újra a fonalat.
D. Dominika: – Mely könyvvel mész ki a Könyvhétre?
Boltsek Erik: – Úgy gondolom, hogy a könyvben előforduló változatos események és fordulatok számos üzenetet rejtenek magukban, de az egyik legfontosabb talán a félelmeinkkel való szembesülés, azok kezelése és traumák feldolgozása. Tanulsága pedig az, hogy semmi sem az, aminek látszik, és mindig nyitott szemmel kell járni.
D. Dominika: – Melyik karaktered a közkedvelt?
Boltsek Erik: – Eddigi olvasóim Emmát és Agnest kedvelték meg igazán, de voltak, akik Arthur és Victoria történetének folytatására lennének inkább kíváncsiak.
D. Dominika: – Mikor és hol dedikálsz a könyvhéten?
Boltsek Erik:
– Június 15-én, szombaton, 16 órakor a Vörösmarty-téren, a Publio standjánál.
D. Dominika: – Ha jössz a Könyvhét után a vitaestünkre, mely kérdéskör kifejtésére leszel a legkíváncsibb? Elöljáróban mit fűznél hozzá?
Boltsek Erik: – Úgy tartják, hogy akkor nevezhető valaki írónak, ha már megjelent a könyve/kötete/kiadványa, de ha csak magát az alkotást nézzük, már az is író, aki egy rövid szösszenetet kanyarít egy koktélszalvétára.
Az író feladata, hogy új világokat, koncepciókat és történeteket hozzon a világunkba, melyek ideális esetben a nagyobb közönség számára is érthető tanulsággal bírnak. Egy könyv annyi változatban létezik, ahányan elolvassák, így mindenkinek az egyéni feladata, hogy a jót és az értéket lássa meg egy történetben, ne pedig azokat a kellemetlen, apróbb részeket, melyek szükségesek ahhoz, hogy az alkotó teljes képet adhasson egy nagyobb koncepcióról.
Egyéb felületek, ahol nyomon követheted Erik írói munkásságát:
C. K. Zolya: – Regényírással fejben ezer éve, de konkrétan „papírra” úgy három éve kezdtem el írni. Amikor a kislányom született (hat éve), volt egy anyukás blogom egyébként, ahol rövid, humoros vagy épp érzelmesebb bejegyzésekkel szórakoztattam a követőimet, de ezek rövid kis szösszenetek voltak, és sajnos időhiány miatt el is maradtak.
D. Dominika: – Mely könyvvel mész ki a Könyvhétre?
C. K. Zolya: – Jelenleg a #Veled?Soha! c. első megjelent regényemmel megyek. A második rész egészségügyi gondok miatt sajnos csúszik, de bízom benne, hogy hamarosan azzal is elkészülök.
D. Dominika: – Mi a történeted üzenete/tanulsága?
C. K. Zolya: – A történet alapvetően egy rom com-ra hajaz. Persze mindennek van üzenete, de nekem alapvetően az volt a célom, hogy egy könnyed, szórakoztató, amolyan „nincs min gondolkodni” könyvet adjak az olvasó kezébe. Szerintem néha kellenek az ilyen sztorik is. De ha nagyon találni szeretnék egy mondanivalót Zorka és Lénárt történetének kapcsán, talán az lenne, hogy
ne elégedj meg egy olyan kapcsolattal, ahol elveszíted önmagad.
D. Dominika: – Melyik karaktered a közkedvelt?
C. K. Zolya: – Lénárt egyértelműen favorit, de szerintem csak az adottságai miatt. A szókimondó Linát, mint legjobb barátnőt is sokan kedvelik, valamint a főhősnő Zorka öccsét, Ádámot is. Kettejük között egyébként egy érdekes kapcsolat van, ami a folytatásban főszerephez juttatja őket.
D. Dominika: – Mikor és hol dedikálsz a könyvhéten?
C. K. Zolya: – Most épp ebben is van egy kis kavarodás, a korábban is említett problémáim miatt,
de biztosan a Dopamin és a Maraton könyvkiadó közös standjánál leszek szombaton 15:00-tól elérhető, a 46-os számú standon, a Duna-korzón. Illetve igyekszem Handmade by Julie V. Scott standjánál is megjelenni,
viszont itt még nagyon képlékeny a dolog, hogy mikor érek oda hozzájuk. Lehet, hogy csak este.
D. Dominika: – Ha jössz a Könyvhét után a vitaestünkre, mely kérdéskör kifejtésére leszel a legkíváncsibb? Elöljáróban mit fűznél hozzá?
C. K. Zolya: – Személyesen nem tudok jelen lenni, pedig szerettem volna, de már be kell feküdnöm a kórházba.
Mindkét téma érdekes számomra, és nem is tudom annyira külön kezelni őket. Alapvetően nekem az a véleményem, hogy semmi sem lehet fekete vagy fehér, és nem is muszáj mindenben igent vagy nemet mondani. A könyvek világa igencsak más, mint volt akár ötven évvel ezelőtt. A könyv maga, abban a pillanatban, hogy pénzt kérünk érte, egy termékké válik. Azt, hogy ez a termék milyen, a vásárló, vagyis jelen esetben az olvasó dönti el. Néha azt érzem, hogy fogalomzavarban szenvedünk.
„Az irodalom szűkebb értelemben minden leírt alkotás, amely nem magánhasználatra készült, hanem a nyilvánosság számára.”.
(a wiki épp így fogalmaz).
Az irodalom önmagában épp ezért nem egy szűk skatulya, nem egyenlő a szépirodalommal, a klasszikus irodalommal vagy a szórakoztató irodalommal stb. Mégis az irodalom szó mögé bújva ítélkezünk sokszor. Persze, vannak szélsőséges esetek, amikor nem a megfelelő kategóriába helyeznek be egy-egy alkotást, a #Veled?Soha! is a szépirodalomba került a Librinél, pedig én szóltam, hogy nem az.
Én a filmekhez vagy a képzőművészethez hasonlítanám az írást, hisz ez is művészet, ez is szerteágazó. Mindenki mást szeret, amit el kell fogadnunk. Én kétféle okból találkoztam egyébként ítélkezéssel a szórakoztató irodalmat illetően: a klasszikusirodalom kedvelő számára a történetek, a nyelvezet nem elég… Magasztos? (Na, épp ezért nem írok én ilyet.)
A második dolog, ami okot ad a bírálatra, az üzlet. Hisz az írót az eladott könyvei alapján is mérik, ami pedig feszültséget okoz. Pedig ha belegondolunk, író az írónak nem konkurenciája. Én azt látom, hogy az utóbbi években jelennek meg végre olyan regények, amelyek igazán egyszerűek, könnyedek, és újabb embereket hálóznak be az olvasói körbe. Ma még ezt olvassa valaki, holnapra eljut hozzád. Én ebben így vélekedem. Azzal viszont, hogy egymásnak feszülnek írók, épp azt bántják meg, akikért harcolnak. Az olvasót.
Íróként talán a hozzáállásunkban kell a legjobb példát mutatni.
Mindenkinek van rossz napja, rossz reakciója, viszont fontos az alázat, és a tisztelet. Egymás iránt, és az olvasó iránt. Hiszen egy dologban, ha akarjuk, ha nem egyformák vagyunk: mindegyikünk fejében van egy (vagy több) másik világ, ami nem hagy minket nyugton.
És még egy gondolatot engedjetek meg. Jelenleg a kultúrát, a könyves szakmát több olyan döntés is sanyargatja, ami majdnem minden írót érint valamilyen szinten. Bizonyítottak, és emelkedtek már magasra magánkiadások, és buktak már meg kiadó által patronált irományok is. Ilyen mindig is lesz. De ha összefogás helyett, ahelyett hogy óvnánk a könyveink világát, azzal vagyunk elfoglalva, hogy ítélkezzünk az alkotótársunk felett, elveszítjük a legnagyobb harcot. A szabad irodalom lehetőségét.
Leilának hívnak és huszonhárom éves könyvmoly vagyok!
A kép Gettinger Leila tulajdona.
A könyvmoly szócska elmaradhatatlan igaz? Egyik legnagyobb hobbim az olvasás, egészen gyerekkorom óta kisebb-nagyobb kihagyásokkal. Ezen kívül imádok fotózni, zenélni és igen, még focizni is.
Jelenleg mérlegképes könyvelőnek tanulok, ami inkább jött a matematika iránti érdeklődésemből, mintsem az olvasásból és mindemellett egy könyvelőirodában dolgozom. Ha már így is kevésnek tűnt a szabadidőm, akkor muszáj megemlítenem, hogy van otthon három éhes száj is. Két állandóan éhes, pajkos és végtelenül szeretnivaló macskám és a vőlegényem. De imádok főzni is, sőt előszeretettel próbálom ki más kultúrák ételeit is és a legjobb érzés, hogy a saját kis kertemből tudok összeszedni hozzá alapanyagokat, amire igazán büszke is vagyok.
Ennyiféle érdeklődési kör mellett az olvasást mondanám, ami teljesen átszövi az eddigi életemet, kezdve a szüleim esti meséitől, az első könyvtári látogatásomon át, idáig. Két éve belevágtam egy bookstagram(@_leila_books)oldalba is, amit azóta is imádok csinálni. Egyik kitűzött célom a magyar írók támogatása és megismerése, mert nem csak a külföldi könyvek között lehet kincsekre bukkanni.
Ha mindenképpen olvasnál egy Leila által írt könyvajánlót, akkor ez legyen az.
A kép Gettinger Leila tulajdona.
Virág a nevem, tizenöt éves vagyok, szeretek olvasni, sportolni.
A kép a @virag_bookstagram oldal tulajdonosáé.
A Bookstagram oldalam (virag_bookstagram) több mint egy éves, Van egy online Könyvklubom a Bookstas barátnőimmel, imádok sorozatokat nézni, a két kedvenc sorozatom pedig a Vámpírnaplók és a Hazug Csajok társasága. 🥰
Ha mindenképpen olvasnál egy Virág által írt könyvajánlót, akkor ez legyen az.
Titina vagyok (persze csak álnéven :), idén léptem Krisztusi korba és totyogós korom óta könyvmoly vagyok.
A kép Titina tulajdona.
Nemcsak otthon, hanem munkám során is könyvek vesznek körül, mondhatjuk ez a lételemem. Három és fél éve, az olvasás mellett az Instagram oldalamon osztom meg a véleményem és az érzéseim az általam olvasott könyvekről.
Romantika, krimi, thriller és a szépirodalom, ahol otthon érzem magam, és mivel hangulatolvasó vagyok sűrűn változik mikor, mihez van kedvem!
Az olvasáson kívül nagy rajongója vagyok Frida Kahlonak, szeretem a csokoládét és imádok reggel korán kelni!
Kedvenc könyveim: A szél árnyéka, A szerelem étke, Az öreg halász és a tenger, A négy szél, Leányrablás Budapesten, Virágot Algernonnak, Frida füveskönyve
Kedvenc szerzőim: Zafón, Böszörményi Gyula, Anthony Capella, Lucinda Riley, Jane Austin, Alex T. Smith, Sejal Badani, Celeste Ng, Kristin Hannah, Amy Harmon
Ha mindenképpen olvasnál egy Titina által írt könyvajánlót, akkor ez legyen az.
A kép Titina tulajdona.
„(…) felnőttként sem változtam annyit, hogy ne lehessen elmondani: még mindig az vagyok. (…)”
A kép Németh-Séllei Zsani tulajdona.
Sziasztok, Németh-Séllei Zsani vagyok vagy ahogy instán ismertek @cozy.bookish.jane 🙂 Egy igazi kis kocka voltam már tini koromban is, így nem meglepő, hogy felnőttként sem változtam annyit, hogy ne lehessen elmondani: még mindig az vagyok.
Alkalmazott fotográfusként dolgozom a mindennapokban, van egy csodaszép kislányom (meg egy hozzám tartozó férj és eb). Szabadidős tevékenységből nőtte ki magát az olvasás és egészen a bookstagrammig jutottam. Sokáig töprengtem én is, hogy szükség van-e még egy ilyen oldalra a neten, így hát belevágtam. 😀 Emellett préselt virágokból készítek epoxi könyvjelzőket.
Lassú olvasóként ugyan nem mondhatom el, hogy olyan sok könyvet olvasok egy évben, de annál inkább vagyok kitartó, hogy ez a szám nőni tudjon évről-évre. Eddigi legmeghatározóbb olvasmányom Addie LaRue láthatatlan élete volt, így erről hoztam el egy korábbi bejegyzésem.
Ha mindenképpen olvasnál egy Zsani által írt könyvajánlót, akkor ez legyen az.
Demendi Zita vagyok és tizenegy-tizenkét éves korom óta foglalkozom írással. Mindez egy Minecraft szerveren lévő fiúval kezdődött, aki anime fanfictionöket írt és ezt nagyon menőnek találtam. Azóta is ugyanazt az univerzumot építem, amit akkor találtam ki és mai napig látszódik rajta a Minecraft és shonen anime inspiráció. Érdekes megtapasztalni, hogy korban egyre több karakteremet hagyom le.
A „Démonkrácia – A lázadás árával” debütálok a Könyvhéten, ami idén tavasszal jelent meg. Ez egy tragikus, politikai fantasy és egy királyi merényletről szól sok mágiával, három szemszögből elmesélve.
Egy korrupt világban nehéz megállapítani, hogy kinek van igaza.
A könyvben az olvasókat egy olyan világba vezetem, ahol az egész történet során azon agyalhatnak, hogy ki igazából a jó és ki a rossz, és egyáltalán érdemes-e szembeszállni egy olyan ideával szemben, amivel nem értesz egyet. A Démonkráciát trilógiáként képzelem el, így megírás alatt van a történet végső tanulságba, de egyet elárulok: az Egy bogár élete című film ihlette.
Még nem tudom pontosan, melyik karakter a kedvencem, de remélem, hogy Sólyom lesz az. Magas, izmos, jóképű tűzdémon-herceg, egy érdekes sötét múlttal, aki nem retten meg az alkohol- és drogfogyasztástól sem. Ha ő lenne a könyves pasi, akibe a főszereplő lány beleszeret, szerintem megbolondulnának érte a booktokerek, de én inkább szeretek erős báty-figura hősöket írni, akik a küldetéseik során külső és belső konfliktusok elé vannak állítva. Innen is látszódik a shonen anime atmoszféra, ahol nem a romantikus szálak vannak a fókuszban. Sólyom eredetileg csak mellékszereplő lett volna, de az évek során olyan közel nőtt a szívemhez, hogy A lázadás árában kapott egy teljes szemszöget harmadik főszereplőként. Bár az első könyvben bukások érik, a következő kötetben több reflektorfényt fog kapni.
Június 14-én, pénteken 18 órakor aKönyv Guru standjánál 16-os pavilonnál fogok dedikálni. Aznap egész délután kint tervezek lenni, mert én is be akarok szerezni egy-két írótól dedikálást.
A magán-, szerzői kiadás kontra hagyományos kiadás egy olyan megosztó téma, amiről fontos beszélni. Vannak írók, írópalánták, akik azt mondják, hogy ők mindenképp hagyományos kiadásban akarják kiadatni a könyvüket, mert minek fizessenek a saját munkájukért? Aztán vannak olyanok is, akik a magánkiadásban látják a jövőt. Nem kell elítélni egyik csoportot sem. Szerintem nagyobb sikerélmény, ha egy kiadó elfogadja a kéziratodat és szeretnének veled együtt dolgozni, viszont ez elsőkönyvesként brutálisan nehéz, és sok idő bekerülni. Minden író más, mások a körülményei.
Nekem tetszett az egyik podcastetekben lévő megfogalmazás.
Író bárki, aki valamilyen kreatív írásos tartalmat gyárt, akár publikálja akár nem.
Számomra még egy reklámszöveg-író is író. Az író ír és az írásaival valamilyen üzenetet ad át. Ha a fióknak, akkor az egy üzenet önmagához. Szerintem a példa statuálása csak nyomással van a publikálni vágyó irodalmi írókra. Persze, a trendek miatt mindig is létezni fog a meghasonlás veszélye. Ezt már Karinthynál is láthattuk. Törekedjünk arra, hogy önmagunk maradjunk. Mindig lesz valaki, akinek tetszik, amit alkotunk és lesznek olyanok is, akiknek nem. Ha én nem akarok pikáns romantikus könyvet írni, akkor nem fogok, bármennyire is több lenne rá a kereslet.
Én direkt úgy írok, hogy az olvasó elgondolkodjon rajta. Főleg a női főszereplőm, Katarina történetszála nagyon allegórikus. Direkt tükrözi egy serdülőkor elején lévő összezavarodott lány gondolatvilágát.
Ha a hagyományos kiadásnál van türelmed kivárni a szűrést és magabiztos vagy az írásod sikerében (esetleg olyan zsánerben írsz, ami felkapott), akkor a hagyományost válaszd. Ha nagyon niche zsánerben írsz, amit kevés hagyományos kiadó keres, vagy nem vagy magabiztos az írásodban, hogy elfogadnák a hagyományos kiadók, illetve, ha meg tudod finanszírozni, magán.
Arra is kell gondolni, hogy a magánkiadásban az író a bevétel nagyobb részét kapja vissza, de többet is kell beletennie. Neki kell megkeresni a nyomdát, a szerkesztőt, a korrektort, a tördelőt. Neki kell intéznie a disztribúciót, míg a hagyományosban ez mind egybe van. Manapság a magánkiadások minősége egyre jobb. Nehéz megmondani, hogy melyik-melyik és nem feltétlenül jobbak a hagyományos kiadású könyvek. Nézzük meg Diana Huntot! Sikerkönyveket ír és az ember meg nem mondaná, hogy magánba csinálja és közben kiadókat megirigylően csinálja a marketinget.
Én őszintén azért választottam a szerzői kiadást, mert nem sokan olvasnak shonen anime stílusú politikai fantasyt, de ez belefért az adott kiadó profiljába.
Közösségi média felületek, ahol nyomon lehet követni Zita munkásságát:
Szaszkó Gabi vagyok és az első regényem 2016-ban jelent meg, de már tizenhárom éves koromtól kezdve írok.
Ennek ellenére a publikált íróvá válás gondolata elég későn ért el hozzám, huszonnégy éves koromban kezdtem komolyabban foglalkozni vele (írókurzusok, novellapályázatok, tudatos karrierépítés).
A kép Szaszkó Gabriella tulajdona.
Az összes könyvemet dedikálom idén is a Könyvhéten, ami kilenc regényből áll, melyek mind megvásárolhatóak lesznek a Maxim kiadó standjánál, de a legújabb megjelenésem A cukorkagyűjtés és a Maradj még című kötet, ami a Glens Falls sorozatom második része.
A történeteim tanulságait és üzeneteit röviden összefoglalni nagyon nehéz. Minden kötetemben felhívom a figyelmet a mentális egészség fontosságára, és arra, hogy mindent érdemes több szemszögből megvizsgálni, hiszen sosem tudhatjuk, hogy kinek milyen nehézségek állhatnak a cselekedetei mögött. Érdekelnek az emberi sorsok, a lélek összetettsége, épp ezért szeretek összetett karaktereket alkotni. Ezt minden könyvemben megtalálhatjátok. Azt hiszem, a legkedveltebb karakterem Christopher Pennington, aki szintén hihetetlen nehézségekkel küzdött egész éltében.
Gabi gondolatai a június 16-n megrendezésre kerülő ÍRÓK VITAESTJE elnevezésű eseményünk kapcsán:
Én mindig úgy gondoltam, hogy az íróság nem publikáláshoz, eredményekhez köthető, hanem inkább egyfajta mindset, személyiség-típus. Számos olyan ismerősöm van, akik még nem adtak ki regényeket, de mégis gondolkodás nélkül írónak nevezném őket. Az írósághoz kell egyfajta kényszer arra, hogy az ember folyamatosan írni akarjon, és ne csak az eredményekért, ne csak a publikálásért,
hanem azért, mert nem tud mást tenni, folyamatosan érzi a késztetést.
Emellett elengedhetetlennek tartom, hogy ebbe a mindsetbe beletartozzon az is, hogy valaki fejlődni akarjon, olvasson, hajlandó legyen megismerni önmagát, a világot, és nyitott legyen szerkesztők, írók, olvasók javaslataira. Számomra tehát az íróság egy életfeladat, nem csupán egy eredményekkel telepakolt dolog. Ez hiányozhat valakiből publikált könyvekkel is és meglehet olyan személyben is, aki csak a fióknak ír.
Egy író valódi célja is ehhez kapcsolódik. A megértés, az, hogy több oldalról képes legyen megvizsgálni a dolgokat. Nem a példastatuálás a célja, hanem a rögzítés. Nem a szájbarágás, hanem az árnyalás. Én a legfontosabb írói feladatnak azt érzem, hogy a lehető legárnyaltabban mutassuk be a világot. Ez pontosan nem papírmasé, szájbarágós, pozitív-negatív karaktereket jelent, hanem morális szürkezónákat is.
Az író feladata bonyolult, de természetesen van felelőssége, mégpedig az, hogy a lehető legárnyaltabban és legérzékenyebben nyúljon a témákhoz. Az olvasó feladata pedig, hogy nyitott legyen, elgondolkozzon, hogy megkérdőjelezzen, hogy beszélgetést kezdeményezzen erről. Az író feladata, hogy gondolkodásra késztessen, épp ezért érdemes olyan témákhoz is nyúlnia, melyek elhanyagoltak. Az író feladata, hogy empátiát ébresszen az emberekben. Ezért úgy gondolom, felelősséget is kell vállalnia, ha éppen egy érzékeny témával foglalkozik. Az írói életfeladatba az is tartozik, hogy ráébredjünk, mi milyen célt tűzünk ki magunk elé az alkotás során.
Az írókban nem az tesz feltétlenül különbséget, hogy ki-milyen publikálási formára adja a fejét.
Én hagyományos kiadottként mindig fontosnak tartottam, hogy hagyományos kiadási formában jelenjek meg, főleg amiatt, mert szerettem volna, ha megütök egy mércét, és mindig azt gondoltam, hogyha egy hagyományos kiadó rábólint az írásaimra, az egyfajta megerősítés azzal kapcsolatban, hogy elértem már egy bizonyos szintet. Viszont ismerek olyan embereket is, akik hosszú évek írástechnikai fejlesztése, javítása, átírása után sem találnak rá a hagyományos kiadójukra, ilyen esetben teljes mértékben megértem, ha valaki a magánkiadáshoz fordul.
Azzal viszont egyáltalán nem értek egyet, hogy szinte nyomdaként tekintsünk a könyvkiadásra, és azonnal az első kéziratunknál forduljunk a kiadás felé. A legtöbb esetben az első kézirat nem kiadásra érett, és a legtöbb esetben minden írónak szüksége van arra, hogy írástechnikai hátteret alapozzon meg, és ez az, ami sokszor elveszik a magánkiadásban. Mivel annyira könnyen elérhető ez a kiadási forma, pont a fék marad ki a rendszerből, és megakasztja az írót is a fejlődésben. Mivel a hagyományos kiadásnál sok esetben éveken keresztül kell tűrnie az embernek a visszautasítást, így motivált arra, hogy fejlessze magát, írjon tovább, újraírjon, tanuljon, és elgondolkozzon, mit kellene másképp csinálnia. Én ezt tartom a magánkiadás legnagyobb buktatójának.
Mivel én írói célként nem csak a fogyást vagy a popularitást tartom csupán mutatónak, ez olyan könyvekre is értendő, melyek népszerűek lesznek magánkiadásban is. Ez viszont nem jelenti azt, hogy magánkiadásban nem jelenhetnek meg értékes regények.
Ráadásul emellett ne feledjük el azt sem, hogy a magánkiadásban sok esetben minden feladatot az írónak kell magára vállalnia sok esetben. Például, hogy eljuttassa akár terjesztőkhöz a könyvét, és nincs mögötte semmilyen marketing sem. Épp emiatt teljesen jó könyvek is elveszhetnek a magánkiadásban – mondjuk persze a hagyományosban is szükséges az író jelenléte, de ott kap ezekben is segítséget. Ez is fontos buktató lehet a magánkiadásban.
Megnevezhetném buktatónak a hagyományos kiadásban azt, hogy itt az ember nincs egyedül, beleszólhatnak a regényébe, a borítójába és még számos döntést kivesznek a kezéből, de úgy gondolom, az írói lét része, hogy képesek legyünk arra, hogy meghallgassuk a javaslatokat a regényünket illetően, hiszen a könyvkiadás csapatmunka, innentől már nem egyéni feladat.
Nívó kérdésben számomra van különbség a két kiadási forma között, épp a korában elmondottak miatt. Pontosan a fék miatt, mert a hagyományos kiadásban az embert egy kiadói gárda approválja.
A két író között nem feltétlenül kell különbséget tenni, a különbség nem csak a kiadási formában határozandó meg, hanem abban, hogy az adott személy mennyire hajlandó az önfejlesztésre, a fejlődésre és milyen háttértörténettel rendelkezik a könyvkiadás terén.
Az irodalom alakulásának számos kérdése foglalkoztat, ezért az utóbbi éveket az instaköltészet kutatásával töltöttem.
Aki azt gondolná, hogy ez „csak” verselemzést és a témához kapcsolódó szakirodalom olvasását és értelmezését jelenti, az elég nagyot téved, mert közben nemcsak az online irodalom alakulását ismertem meg mélyrehatóan, hanem például a self-publishing, másnéven a magánkiadás intézményének alakulását is itthon, és külföldön egyaránt.
A magánkiadást itthon rengeteg vita övezi, ám ezek legtöbbje rengeteg olyan kérdést figyelmen kívül hagy, ami alapvetően határozza meg a könyvpiac és az irodalmi kánon alakulását. Június 16-án ezért is leszek nagyon kíváncsi a Polcrafel vitaestjére, ahol remélhetőleg én is meg tudok osztani majd néhány fontos aspektust a témában.
Az esemény szerintem azért is lesz különleges, mert afféle lezárást is ad a 95. Ünnepi Könyvhétnek, ahol szintén részt veszek szerzőként.
2024. június 15-én 18:00-19:00 óra között a Boszi Gyertyaműhely standjánál (Dunakorzó, 42-es stand) dedikálom a Bőréhség című verseskötetet,
ami egy szerelem és egy szakítás történetét meséli el rövid versekben és haikukban Kaprinyák Dóra illusztrációival. A versek a szakítás traumájának feldolgozása mellett az érintések fontosságát is vizsgálják, ugyanis a legtöbb mű a Covid alatt íródott, amikor hosszú ideig távolságot kellett tartanunk a szeretteinktől.
A kép É. Tóth Judit tulajdona.
Az érintés épp úgy alapvető szükséglet, mint a szerelem, így e két dolog hiánya szerintem roppant érdekes feszültséget teremt a kötetben. A Bőréhség a Boszi Gyertyaműhely standjánál kedvezményesen beszerezhető lesz, így te magad is eldöntheted, igazam van-e. 😉
