„Égnek áll tőle a hajam..”
Míg másnak a náthát, addig Papp Dóra ifjúsági írónak az aktuális könyvét kell kihevernie, ahogy ez a Rúnatánc c. regénye esetében is megesett vele.
Úgy mondja, minden egyes könyvének a megírása feléli az ember energia készleteit, mind a szerkesztési, mind a nyomdai előkészítés miatt.
„(…) a novemberben megjelent Rúnatánc aztán tényleg annyira húsbavágóan aktuális és akkora kísérlet volt, hogy jó pár hónap kellett, hogy kiveherjem. „
Ugyanis a szerzőt nem csak a fantáziája hajtotta, hanem szorította a határidő is, így egyáltalán nem nagy talány, hogy miben gyökerezik a kimerülés oka a folyamat végén. Az írónő tollából fakadó történetek páratlanul marnak az olvasók szívébe, gyanútkeltően magával ragadóak. Fennáll a gyanú, hogy folyamatosan peregnek a cselekményképek abban az írói agykoponyában.
„Párhuzamosan formálódik több történet bennem, egy idő után muszáj levázlatolnom belőlük pár dolgot, hogy ne vesszenek el az ötletek akkor sem, miközben van egy kiválasztott történet, amit mindig írok.”
A tapasztalatai már annyiban elővigyázatosságra intik, hogy nem kísérletezik párhuzamban két történetnek a kinevelésével, elkerülve így a kölcsönös hátráltatást.
A legtöbb, ha nem mindegyik olvasó gargalizál a kérdéssel, vajon azt a bizonyos irritáló karaktert melyik valós személy inspirálta… Az esetek többségében kihátrálnak a kérdés elől, de Dóra elárulta, előfordult már, hogy negatív emléket örökített meg. Esetenként pedig még színesített is rajtuk egy kicsit.
Amikor azzal a kijelentéssel találkozunk, hogy „Az vagy, amit megeszel.”, nem gondolunk bele annak helytállóságába. Ha írói berkekben gondolkodunk, az íróknak kutyakötelességük olvasni. Egymást. A másikat. Új műfajt. A sajátjukat.
„Írópalátáknak szoktam elsőként ezt a tanácsot adni: olvasás és írás nélkül nem igazán lehet fejlődni. És ha egy író terhesnek találja az olvasást, ha nincs meg benne eleve az igény az olvasásra, ott szerintem valami nem stimmel.„
A szerző rettentően sok időt szán az irodalom befogadására, mint olvasó, a cikk végén pedig saját kedvenceit is megosztja velünk.
Félúton járunk a beszélgetésnek és szóbakerül az írók egy őszinte mumusa, a film adaptáció. Miért mumus? Mert kétélű fegyver és okosan kell tudni vele bánni.
Dóra szerint kell. Szükséges. Jó.
„Kevés mű van, aminél úgy igazán eltalálták. Most hirtelen A Gyűrűk Ura, a Sárkányok háza és az új Dűne film jut eszembe, ahol kellő alázattal nyúltak hozzá a forrásanyaghoz.”
Kettőt is tippelhetnénk, mitől áll égnek a haja, de megspórolva a felesleges köröket…az az utolsó oldal elolvasása-szindróma. Bár deklarálhatjuk, hogy minden olvasónak szíve joga, hogyan fogyasztja az adott könyvet, azonban az írónő kitér a cselekmény felépítésébe fektetett energiájára, a megfelelő adagolásra, a dramaturgia kipofozására.
„Nem is értem, hogyan érthetik az utolsó oldalon leírtakat. Az csak annak fényében nyer értelmet, ha elolvasták az előtte lévő oldalakat is.„
Hallva a történetekhez fűződő kapcsolatáról, a karakterekhez való kötődése megkérdőjelezhetetlen. Egytől-egyig kapnak egy kis sarkot a szívében a kedvenc szín, étel, zene szegmensek mellett. Például a Bolyongó és a Rúnatánc Szepes Norbijával lazán bevállalna egy tizenkét órás olaszországi utat a jó zenére és úton járós anekdotákra való tekintettel.
Ha a könyvek folytatása kerül napirendre, elegánsan válaszol és nem zárkózik el az elől, hogy a jövőben visszakanyarodjon egyes karakterekhez, lásd Rúnatánc. Ismét.
Amennyiben még emlékszel arra a kitérőre, hogy aki írni szeretne olvasson is, Papp Dóra a következő magyar szerzőket ajánlja erősen a figyelmünkbe Moskát Anita és Veres Attila személyében, külföldieknél pedig Neil Gaiman a legteteje, az abszolút követendő példa a számára. Ezen ajánlásait a kötelező olvasmányok felé is kiterjesztené, úgy véli sokkal előrébb lennénk az irodalom népszerűsítésében, ha több 21. században játszódó regénnyel találkoznának. Sokkal könnyebben tudnának azonosulni, onnantól kezdve pedig már csak egy lépés választja el attól, hogy magával ragadja az olvasás szeretete.
/Szerző: Domokos Dominika/
