Szaszkó Gabi vagyok és az első regényem 2016-ban jelent meg, de már tizenhárom éves koromtól kezdve írok.
Ennek ellenére a publikált íróvá válás gondolata elég későn ért el hozzám, huszonnégy éves koromban kezdtem komolyabban foglalkozni vele (írókurzusok, novellapályázatok, tudatos karrierépítés).
Az összes könyvemet dedikálom idén is a Könyvhéten, ami kilenc regényből áll, melyek mind megvásárolhatóak lesznek a Maxim kiadó standjánál, de a legújabb megjelenésem A cukorkagyűjtés és a Maradj még című kötet, ami a Glens Falls sorozatom második része.
A történeteim tanulságait és üzeneteit röviden összefoglalni nagyon nehéz. Minden kötetemben felhívom a figyelmet a mentális egészség fontosságára, és arra, hogy mindent érdemes több szemszögből megvizsgálni, hiszen sosem tudhatjuk, hogy kinek milyen nehézségek állhatnak a cselekedetei mögött. Érdekelnek az emberi sorsok, a lélek összetettsége, épp ezért szeretek összetett karaktereket alkotni. Ezt minden könyvemben megtalálhatjátok. Azt hiszem, a legkedveltebb karakterem Christopher Pennington, aki szintén hihetetlen nehézségekkel küzdött egész éltében.
A Könyvhéten Budapesten fogok dedikálni június 14-én, pénteken négy órától a Maxim kiadó standjánál,
emellett Szegeden is találkozhattok velem június 11-én kedden hat órától egy író-olvasó találkozó keretein belül a Grand Café Szeged és a Maxim kiadó jóvoltából.
Gabi gondolatai a június 16-n megrendezésre kerülő ÍRÓK VITAESTJE elnevezésű eseményünk kapcsán:
Én mindig úgy gondoltam, hogy az íróság nem publikáláshoz, eredményekhez köthető, hanem inkább egyfajta mindset, személyiség-típus. Számos olyan ismerősöm van, akik még nem adtak ki regényeket, de mégis gondolkodás nélkül írónak nevezném őket. Az írósághoz kell egyfajta kényszer arra, hogy az ember folyamatosan írni akarjon, és ne csak az eredményekért, ne csak a publikálásért,
hanem azért, mert nem tud mást tenni, folyamatosan érzi a késztetést.
Emellett elengedhetetlennek tartom, hogy ebbe a mindsetbe beletartozzon az is, hogy valaki fejlődni akarjon, olvasson, hajlandó legyen megismerni önmagát, a világot, és nyitott legyen szerkesztők, írók, olvasók javaslataira. Számomra tehát az íróság egy életfeladat, nem csupán egy eredményekkel telepakolt dolog. Ez hiányozhat valakiből publikált könyvekkel is és meglehet olyan személyben is, aki csak a fióknak ír.
Egy író valódi célja is ehhez kapcsolódik. A megértés, az, hogy több oldalról képes legyen megvizsgálni a dolgokat. Nem a példastatuálás a célja, hanem a rögzítés. Nem a szájbarágás, hanem az árnyalás. Én a legfontosabb írói feladatnak azt érzem, hogy a lehető legárnyaltabban mutassuk be a világot. Ez pontosan nem papírmasé, szájbarágós, pozitív-negatív karaktereket jelent, hanem morális szürkezónákat is.
Az író feladata bonyolult, de természetesen van felelőssége, mégpedig az, hogy a lehető legárnyaltabban és legérzékenyebben nyúljon a témákhoz. Az olvasó feladata pedig, hogy nyitott legyen, elgondolkozzon, hogy megkérdőjelezzen, hogy beszélgetést kezdeményezzen erről. Az író feladata, hogy gondolkodásra késztessen, épp ezért érdemes olyan témákhoz is nyúlnia, melyek elhanyagoltak. Az író feladata, hogy empátiát ébresszen az emberekben. Ezért úgy gondolom, felelősséget is kell vállalnia, ha éppen egy érzékeny témával foglalkozik. Az írói életfeladatba az is tartozik, hogy ráébredjünk, mi milyen célt tűzünk ki magunk elé az alkotás során.
Az írókban nem az tesz feltétlenül különbséget, hogy ki-milyen publikálási formára adja a fejét.
Én hagyományos kiadottként mindig fontosnak tartottam, hogy hagyományos kiadási formában jelenjek meg, főleg amiatt, mert szerettem volna, ha megütök egy mércét, és mindig azt gondoltam, hogyha egy hagyományos kiadó rábólint az írásaimra, az egyfajta megerősítés azzal kapcsolatban, hogy elértem már egy bizonyos szintet. Viszont ismerek olyan embereket is, akik hosszú évek írástechnikai fejlesztése, javítása, átírása után sem találnak rá a hagyományos kiadójukra, ilyen esetben teljes mértékben megértem, ha valaki a magánkiadáshoz fordul.
Azzal viszont egyáltalán nem értek egyet, hogy szinte nyomdaként tekintsünk a könyvkiadásra, és azonnal az első kéziratunknál forduljunk a kiadás felé. A legtöbb esetben az első kézirat nem kiadásra érett, és a legtöbb esetben minden írónak szüksége van arra, hogy írástechnikai hátteret alapozzon meg, és ez az, ami sokszor elveszik a magánkiadásban. Mivel annyira könnyen elérhető ez a kiadási forma, pont a fék marad ki a rendszerből, és megakasztja az írót is a fejlődésben. Mivel a hagyományos kiadásnál sok esetben éveken keresztül kell tűrnie az embernek a visszautasítást, így motivált arra, hogy fejlessze magát, írjon tovább, újraírjon, tanuljon, és elgondolkozzon, mit kellene másképp csinálnia. Én ezt tartom a magánkiadás legnagyobb buktatójának.
Mivel én írói célként nem csak a fogyást vagy a popularitást tartom csupán mutatónak, ez olyan könyvekre is értendő, melyek népszerűek lesznek magánkiadásban is. Ez viszont nem jelenti azt, hogy magánkiadásban nem jelenhetnek meg értékes regények.
Ráadásul emellett ne feledjük el azt sem, hogy a magánkiadásban sok esetben minden feladatot az írónak kell magára vállalnia sok esetben. Például, hogy eljuttassa akár terjesztőkhöz a könyvét, és nincs mögötte semmilyen marketing sem. Épp emiatt teljesen jó könyvek is elveszhetnek a magánkiadásban – mondjuk persze a hagyományosban is szükséges az író jelenléte, de ott kap ezekben is segítséget. Ez is fontos buktató lehet a magánkiadásban.
Megnevezhetném buktatónak a hagyományos kiadásban azt, hogy itt az ember nincs egyedül, beleszólhatnak a regényébe, a borítójába és még számos döntést kivesznek a kezéből, de úgy gondolom, az írói lét része, hogy képesek legyünk arra, hogy meghallgassuk a javaslatokat a regényünket illetően, hiszen a könyvkiadás csapatmunka, innentől már nem egyéni feladat.
Nívó kérdésben számomra van különbség a két kiadási forma között, épp a korában elmondottak miatt. Pontosan a fék miatt, mert a hagyományos kiadásban az embert egy kiadói gárda approválja.
A két író között nem feltétlenül kell különbséget tenni, a különbség nem csak a kiadási formában határozandó meg, hanem abban, hogy az adott személy mennyire hajlandó az önfejlesztésre, a fejlődésre és milyen háttértörténettel rendelkezik a könyvkiadás terén.
/Szerkesztette: Domokos Dominika/