„Az irodalomban különösen fontos a szakmai alázat, (…)”

– interjú Basa Katalinnal, aki tündért látott Budapesten.

Domokos Dominika: – Mióta foglalkozol írással?

Basa Katalin: – Az első regényem 2020-ban jelent meg, de ezt megelőzően fordítottam, novellákat írtam.

D. Dominika: – Mely könyvvel mész ki a Könyvhétre?

A kép Basa Katalin tulajdona.

Basa Katalin: – A könyvhétre A névtelen királynő című regényemmel megyek, ami Budapesten játszódó urban fantasy, magyar néprajzból ismerős figurákkal. A kötet borítóját és a benne szereplő illusztrációkat is én készítettem, linómetszéssel.

D. Dominika: – Mi a történeted üzenete/tanulsága?

Basa Katalin: – A történetben a főszereplő igazlátó, azaz belelát az emberek gondolataiba, tudja a nem evilági lények nevét, ezzel pedig a szolgáivá tudja őket tenni. Azt hiszem, a tisztánlátás nagyon fontos a mindennapi életünkben is.

A kép Basa Katalin tulajdona.

D. Dominika: – Melyik karaktered a közkedvelt?

Basa Katalin: – A regény leginkább közkedvelt karaktere Sgathan, a kelpie-k királya. A kelpie skót démon, ló alakban csábítja az áldozatait a hátára, akikkel a mocsárba ugrik, hogy ott falja fel őket. A főszereplő lány testőrként hozza el magával őt Budapestre, ahol a kelpie emberalakban sétálgat, szembesül a modern várossal és a benne lakók hazugságaival. A címszereplő Tündér Ilona, akit a Gellérthegybe zártak, onnan készül a közeledő árvízzel együtt kitörni, hogy bosszút álljon az embereken.

D. Dominika: – Mikor és hol dedikálsz a Könyvhéten?

Basa Katalin:

– A könyvhéten vasárnap, 12 és 13 óra között dedikálok HandmadebyJulieWScott-nál, a Duna korzó 38-as pavilonjánál. A regényt megtaláljátok még az Underground/Publio kiadónál is a helyszínen.

Domokos Dominika: – Ha jössz a Könyvhét után a vitaestünkre, mely kérdéskör kifejtésére leszel a legkíváncsibb?

Basa Katalin: – Nagyon érdekel az írói vitaest! Az irodalomban különösen fontos a szakmai alázat, az, hogy az író a többi szakemberrel (szerkesztővel, korrektorral, bétákkal, tördelővel, grafikussal) összedolgozva a lehető legtökéletesebb munkát adja ki a kezei közül, az olvasók megelégedésére.

Linkek:

Facebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=100064873383046

Instagram: @katalinbasa

Moly: https://moly.hu/tagok/basa_katalin

/Szerkesztette: Domokos Dominika/

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük