– interjú Bessenyei Gáborral, ifjúsági íróval.
Nika: Van olyan karakter a történeteidben, amelyeket nagyon nehezen formáltál meg, ha igen melyik/melyikek azok?
Bessenyei Gábor: Olyan biztosan nincs, akit kirívóan nehéz lett volna megalkotnom, mert most egyetlen ilyen sem jut eszembe. Ha mégis mondani kellene valamit, akkor azt mondanám, hogy habár kifejezetten szeretek női karaktereket írni, de nem véletlen, hogy rám a fiú nézőpontok jellemzőek. Egyrészt szerintem a párkapcsolati Young Adult történetekbe azzal tudok egyedi hangot vinni, hogy fiú szemszögből, hitelesen mutatom be az ismerkedést, másrészt nem is biztos, hogy egy női nézőpontkarakternél egy teljes regényen át fenn tudnám tartani ugyanezt a hitelességet. Ezért a női szereplőknél mindig igyekszem nagyon körültekintő lenni.
A képen Bessenyei Gábor a Kopj le, jófiú! c. regény dedikálása közben.
Nika: Volt már olyan, hogy a történetedben egy adott negatív karaktert egy az életedben olyan személy mentén formáltál meg, aki iránt kevésbé éreztél szimpátiát?
B.G.: Nem szokásom egy az egyben átemelni a valóságból embereket, inkább egy-egy tulajdonságból gyúrom össze őket. Nem is tudnék hirtelen olyat karaktert mondani a könyveimből, akit személyes ismeretség ihletett. Persze, biztos van ilyen, még ha ez nekem nem is esik le, és nyilván nem kizárható, hogy lesz is.
Nika: Csokonai Vitéz Mihály poeta doctus, poeta natus volt, azaz megvolt a tehetsége, de tanulmányozta is az irodalmat, edukálta saját magát. Mit gondolsz arról, hogy az írónak magának is olvasnia kell? És, ha igen milyen mértékben?
B.G.: Amikor a főiskolán annak idején újságírást tanultam, az egyik tanárunknak az volt a hitvallása, hogy az írás az olvasással kezdődik. Ezt én nagyon a magamévá tettem, és azóta is vallom. És ez igaz az újságírásra és az irodalomra egyaránt. Egyszer talán egy Szabó Magda interjúban olvastam, hogy
az ember eleinte mindent elolvas, aztán idővel már csak azt, amitől remél valamit.
Ez szerintem is így van. A kezdő írónak először szélesre kell tárnia az ablakát az irodalom előtt, megismerni mindent, amit csak lehet, aztán ha van már egy kis alapismerete, kicsit kitört a buborékjából, akkor mélyre kell ásnia abban a zsánerben, amiben alkotni szeretne.
Nika: Olvasol kortárs irodalmat? Van esetleg onnan kedvenc alkotód?
B.G.: Viszonylag sok kortárs irodalmat olvasok, de általában olyat, aminek köze van az aktuális munkámhoz. Kedvencet viszont nem tudnék mondani, de talán Neil Gaimant megemlíthetem, ha nem is kedvencként, de olyan kortárs íróként, aki hatással volt rám. Leginkább abban, hogy amikor én szépíróként képzeltem el magam, akkor nála láttam előszőr azt, hogy a szórakoztató irodalom nem egy lenézendő silányság, hanem azt is lehet magas minőségi szinten űzni, el lehet mosni a határokat, és akár nyelvi szinten is meg lehet úgy közelíteni a szépirodalmat, hogy közben a szórakoztatásról sem kell lemondanunk. Ez akkor sok mindent helyre tett bennem.
Nika: Ki tudnád emelni egy könyvedet, amit egy konkrét üzenettel, tanulsággal írtál meg?
B.G.: Mindenképp a Tested és lelkemnek van a legerősebb témája az eddig megjelent könyveim közül, hiszen az az iskolai bosszúpornóval foglalkozik. De a célom itt is az volt, hogy
egy jelenségre hívjam fel a figyelmet, nem akartam senki szájába tanulságot rágni.
A legfontosabb ilyenkor az, hogy egy aktuális problémát élményszerűvé tegyek az olvasó számára, hogy ha esetleg ő kerülne hasonló helyzetbe, akkor ebből táplálkozva talán jobb döntéseket tudjon hozni.
A képen Bessenyei Gábor legújabb regénye, a Kopje le, jófiú!.
Nika: Kevés olyan íróval találkoztam (eddig), aki könnyűszerrel váltogat célközönséget vagy műfajt, ám ahogy legutóbb hallottam, A Hang után ismét vöröspöttyös könyvet fogsz írni, a Tested és lelkem nyomán. Milyen indíttatásból teszed? Ahhoz van ihleted, vagy ismét szeretnél nyitni az idősebb korosztály felé?
B.G.: Ha szigorúan a megírás sorrendjét vesszük figyelembe, akkor A Hang a legrégebben megírt regényem az összes eddigi könyvem közül, hiába ez a legfrissebb megjelenésem. Szóval mondhatni a Tested és lelkem után is vörös pöttyös regényt írok, csak közben beesett egy régebbi kalandregény is. Az biztos, hogy én kifejezetten szeretek ifjúsági kalandregényeket írni, nem is engedtem el ezt a dolgot, de az a helyzet, hogy a vörös pöttyös könyvekben komolyabb témákkal is foglalkozhatok, és szélesebb olvasóközönséget érhetek el. Emiatt mindenképp ez élvez most priorítást.
Nika: A POLCRAFEL olvasó körében felmerült a kérdés a kötelező olvasmányok kapcsán, hogy nem e szorulna rá egy megreformálásra. Ha Te állíthatnál össze egy listát a kötelezőkről, hogy nézne ki?
B.G.: Nem szívesen állítok össze listákat, mert nem érzem úgy, hogy van annyi rálátásom a kérdésre, hogy ezt megtehessem. Az biztos, hogy én nem zárkózom el teljesen a kötelezőktől, és nem tartom feltétlen rossznak a létezésüket, mert úgy hiszem, kellenek olyan kulturális minimumok, amelyek nagyjából minden magyar embernek ugyanazt jelentik. Ugyanakkor azt is hiszem, hogy főleg általános iskolában a kötelezők listáját át kellene gondolni, és bővítés esetén olyan kortárs művekkel feltölteni, amik a mai fiatalok problémáival foglalkoznak, könnyen azonosulhatók, izgalmasak és olvasmányosak, hogy
a kötelezők ebben a korban elsősorban az olvasóvá nevelésben segítsenek.
Mert ha a fiatalokat az általános iskola évei alatt nem közelebb hozzuk az olvasáshoz, azzal később már nagyon nehéz lesz bármit is kezdeni.
Nika: Van bármiféle fóbiád, mondjuk idegesít a csámcsogás vagy a szürcsölés?
B.G.: Szerintem nincs. Kivéve, hogy nem szeretem, ha hozzám szólnak. 😀
Nika: melyik karaktereddel vállalnál be egy tizenkét órás utat Olaszországba?
B.G.: Talán Lilivel Az első csók és egyéb démonokból, mert ő egy kifejezetten szórakoztató személyiség. Mondjuk lehet, túlságosan is az. Ha kicsit visszafogottabb társaságot szeretnék, akkor is maradnék Az első csók és egyéb démonoknál, és a főszereplőt, Patrikot mondanám.
Nika: Van olyan könyved, aminek így utólag megváltoztatnád a végszavát?
B.G.: Nincs. Általában elégedett vagyok a befejezéseimmel, de az is igaz, hogy nem szoktam ezen gondolkodni. Viszonylag hamar elfelejtem a regényeimet, és nem is rágódom rajtuk utólag. Például soha nem olvasom újra a már megjelent könyveimet, mert attól azért tartok, hogy valami kijavíthatatlan hibát találok bennük.
/Szerző: Domokos Dominika/