Kategória: Könyvajánlók

Ha igazán vágysz valamire, az egész univerzum melléd áll!

Paulo Coelho kutatásai után az alábbi következtetésre jutott: „Az írók mindig szemüvegesek és soha nem fésülködnek.”, valamint, hogy „(…) küldetésük van és saját generációjuk soha nem értheti meg őket.”.

Nemrég fejeztem be Az alkimista című művét, ami ugyan rövid olvasmány, de annál inkább érdekes. A szabadság érzése, továbbá a hit jelenléte mindvégig velem volt az olvasmány során. A szerelem és a személyes fejlődés szimultán jelen volt, ezzel még inkább megerősítve abban az olvasót, hogy a kettő nem zárja ki egymást. Nagyon tetszett a hangulata, ahogy az író által lavíroztam a helyszínek között a főszereplővel karöltve.

A főszereplő, Santiago személyében a kincskeresés során számos részlet beitta magát a szívembe.

Ezekből néhánnyal te is tudsz most kacérkodni:

„Mert az ember többet tanulhat a juhoktól, mint a könyvekből.”

„És hogy minden pásztor, tengerész vagy vándorkereskedő ismer egy olyan helyet, ahol él valaki, aki képes elfeledtetni vele a szabad vándorlás örömét.”

„Ezeken a helyeken sok embert ismert: éppen ezért járta szívesen a világot. Az ember mindig új barátokra lel, ugyanakkor nem kell velük lennie nap nap után. Ha viszont mindig ugyanazokat az embereket látjuk- mint például a szemináriumba-, akkor a végén életünk részévé válnak. És ha az életünk részévé válnak, végül még bele is akarnak szólni az életünkbe. Hogyha pedig nem viselkedünk az elképzelésük szerint, megharagszanak. Ugyanis mindenki pontosan tudja, hogyan kell élnie a többieknek. Ezzel szemben soha nem tudják, hogyan éljenek ők maguk.” 

„Amit az emberek az utcai árusokról meg a pásztorokról gondolnak, fontosabb lett számukra, mint a személyes történetük.”

„Választania kell a között, amihez hozzászokott, és a között, amit szívesen megszerezne.”

„Olyan vagyok, mint mindenki: úgy látom a dolgokat, ahogyan szeretném, hogy történjenek, nem úgy, ahogyan valójában történnek.” 

„Más nyelv is létezik, nem csak a szavak.”

„Félek, hogy ha megvalósítanám az álmomat, már nem lenne miért élnem.”

„Megtudtam, hogy a világnak lelke van, s aki ezt a lelket megérti, az megérti a dolgok nyelvét.”

„Az embereket ugyanis elbűvölik a képek és szavak, míg végül elfelejtik a világ nyelvét.”

„És ezen a földön minden jelent valamit, még a madarak röpte is.”

„Akármelyik nap alkalmas az életre, vagy arra, hogy eltávozzunk a világból.”

„Tudom, hogy itt van, de nem vagyok képes megtalálni.”

„A világ csupán az Isten látható része.”

„Ha igazán vágysz valamire, az egész univerzum melléd áll!”

A történetben az a legfontosabb feladata Santiagonak, hogy megtanuljon olvasni a titkos jelek közt, hogy a szívére hallgasson és a saját álmait kövesse. Varázslatos utazás a piramisok tövéhez.

Szívvel ajánlom ezt a kedves olvasmányt mindenkinek. Coelho napjaink legnépszerűbb írói közé tartozik, amit jórészt mondanivalójával és gördülékeny stílusával ér el.

/Szerző: Hári Katalin Bettina (Kabbe Lány)/

Pedig olyan szépen éltek Szentesi Évától

Ez volt az első könyv, amit olvastam az írótól. Amikor az egyik barátomnak meséltem a könyvről, valahogy úgy fogalmaztam, hogy olyan, mint egy lekváros vajas kenyér teával.

A kenyér roppanós, a lekvár édes, a tea forró.

Egyszerű, mégis le tud venni a lábamról és itt az “egyszerű” egyáltalán nem pejoratív, sőt. Csodálatos.

A könyv főszereplője, Mari fiam nem tökéletes, megvannak a maga strigulái, transzgenerációs örökségei, amikkel sok ember a maga háztáján szívesen takarózik.

Mari csupán él. Hibát-hibára halmoz, esendő, nem egyszerű a gyerekkora, de talán ez relatív, mert kinek-mi. Az első bepisiléstől eljutunk az első szexuális együttlétig, ami közel sem egetrengetően kielégítő, a felek nincsenek egy hullámhosszon és a lány sem jegyez fel hat orgazmust egymás után. A szerző lerántja a leplet a hálószobáról (vagy ahol épp megesik az aktus), hogy az együttlét lehet szar, a partner lehet figyelmetlen és a kielégülés nem mindig kölcsönös.

Látjuk Mari fiam-ot kócos gyerekként, tébolyult tiniként, szeretőként, feleségként, nőként, aki tanácstalan, aki karriert építene, aki szeretne, aki tanulna megbocsájtani vagy épp kiállni valakiért. A könyv években számol, érzésekben mér, és szembesíti az olvasót azzal, hogy

az élet valóságos és tele van hézagokkal, ahol ki lehet esni a körforgásból.

/Szerző: Domokos Dominika/

Baráti beszélgetések
Sally Rooney-tól.

Második könyvem volt, amit a szerzőtől olvastam. Nem tett rám akkora benyomást elsőre, mint a “Normális emberek”, de talán ez nem is róható fel neki.

Nem tudnám megmondani első blikkre, miért. Az tény, hogy sokkal inkább a cselekményszál az, ami engem meglepett a maga hétköznapi jellegével, azzal, hogy nem akart “nagyot” mutatni és ez szinte már szokatlan papírlapon, hisz oda menekülni jár az ember. Nem egy controllccontrollvét vár a mindennapokból.

tovább olvasnám