Pedig olyan szépen éltek Szentesi Évától
Ez volt az első könyv, amit olvastam az írótól. Amikor az egyik barátomnak meséltem a könyvről, valahogy úgy fogalmaztam, hogy olyan, mint egy lekváros vajas kenyér teával.
A kenyér roppanós, a lekvár édes, a tea forró.
Egyszerű, mégis le tud venni a lábamról és itt az “egyszerű” egyáltalán nem pejoratív, sőt. Csodálatos.
A könyv főszereplője, Mari fiam nem tökéletes, megvannak a maga strigulái, transzgenerációs örökségei, amikkel sok ember a maga háztáján szívesen takarózik.
Mari csupán él. Hibát-hibára halmoz, esendő, nem egyszerű a gyerekkora, de talán ez relatív, mert kinek-mi. Az első bepisiléstől eljutunk az első szexuális együttlétig, ami közel sem egetrengetően kielégítő, a felek nincsenek egy hullámhosszon és a lány sem jegyez fel hat orgazmust egymás után. A szerző lerántja a leplet a hálószobáról (vagy ahol épp megesik az aktus), hogy az együttlét lehet szar, a partner lehet figyelmetlen és a kielégülés nem mindig kölcsönös.
Látjuk Mari fiam-ot kócos gyerekként, tébolyult tiniként, szeretőként, feleségként, nőként, aki tanácstalan, aki karriert építene, aki szeretne, aki tanulna megbocsájtani vagy épp kiállni valakiért. A könyv években számol, érzésekben mér, és szembesíti az olvasót azzal, hogy
az élet valóságos és tele van hézagokkal, ahol ki lehet esni a körforgásból.
/Szerző: Domokos Dominika/