– Szép estét tannő!
– Szervusz Gergő, de kértelek, hogy ne mond azt, hogy tannő. Nincs is ilyen szó. Egyszerűen csak Editke néni, vagy tanárnő.
– Okké, tudom, hogy tanárnő szerint ez cringe, de mindenki ezt mondja az osztályból.
– Gergő, nem tudom mi az, hogy cringe.
– Hát tudja, csak olyan nem cool, nem menő, inkább kínos.
– Értem. Most koncentrálhatnánk a lényegre? Ma annak van a napja, hogy a zongoraverseny első fordulója előtt utoljára eljátszd nekem a választott művedet. De még előtte meg kell kérdezzelek, hogy a 2. fordulóra van már ötleted mi legyen a szabadon választható darabod?
– Van egy merész ötletem, de asszem nem fog tetszeni.
– Bökd ki végre. Nagyon izgatottnak tűnsz.
– Mit szólna hozzá, ha Azahriah egyik dalát, meghangszerelné nekem?
– Aza ki??
– Azahriah. Őt mindenki ismeri. Tessék ráguglizni. Sztem beleférne a kortárs darab katba. Hiszen ő egy nagyon jó zenész. Ő írja a dalait, és hangszerel is. Csak zongorára át kéne írni. Mert hát az nekem egyedül még nem menne.
– Kíváncsivá tettél. Az órád után megnézem mit tehetek. De most kicsit szellemülj át és csak játsz.
– Értettem tan..ő Editke néni.
– De figyelj rá, hogy pianoban kezd, és végig tartsd a megbeszélt dinamikákat.
– Egy kérdésem lenne még.
– Mondd csak.
– Mi lesz, ha úgy járok, mint a múltkor?
– Azt mondják, hogy ez a mű akkor van jól eljátszva, ha újra kell hangolni a hangszert utána. Nem kell félni a nagyságtól, nálad nem ismerek tehetségesebb diákot. Nincs mitől tartanod.
/Szerző: Pálinkás-Tari Hajni (írókörös)/