Hónap: 2024 május

Kulcs a testben,
Feszít szerte.
Valahol elveszett az ember értéke.
És ma nem bízik senki, senkiben szinte.
Ez egy mocskos világ,
Hol titok, titok hátán,
Lakat a ládán,
Vagy inkább a szán.
Mert nem játszunk tisztességes pályán.
És nem tartjuk a megkövetelt normát.
Gyártva kifogások hadát,
Ússzuk meg a sok kárt,
Mutatjuk a hamis csodát,
Ami szemenszedett hazugság.

Komáromy Dóra x Tóth Gergely

/Szerkesztette: Domokos Dominika/

„…) emelkedett humorral mutatta be, milyen is  a “A pokol tüze”, (…)

Hónapos tervezések és szervezések után május 16-án megrendezésre került az első PolcraFeles felolvasóest, melynek a Széll Kálmán téri Easy Art Space adott otthont. Megérkezés után gyors terem berendezések és üdvözlések következtek, majd miután mindenki elfoglalta a helyét, felkonferálás után bele is vágtunk az estébe. Hatalmas örömmel fogadtuk vállalkozó szellemű íróköröseinket és a Polcrafel külsős ismértségéből érkező résztvevőket is. 

A felvasók meghatározott karakterszám alapján hozhattak kisprózát, vagy sorszám hosszúságban megszabott verseket. A sejtelmes, horror hangulatról Boltsek Erik és Kapus Dominik gondoskodott.  B.D Alíz a saját könyvéből idézett nekünk pár oldalt,  Demendi Zita pedig egy korábbi írókörös írását osztotta meg velünk, előadásmódjával pedig lenyűgözve a közönséget. 

Nem volt hiány versekből sem. Kovács Margó természetközeli, léleksimító versszakai mellett Tóth Gergely (Gery) egyetem előtti nyárestéket idéző írása és Nedra Salomon képeslapról kölcsönvett sorai is színesítették lírai vonalon az estét. 

Kern Ágnes, egy korábbi, íróműhelyes prózájában emelkedett humorral mutatta be, milyen is  a “A pokol tüze”, Gordon Márk pedig egy regényrészletet olvasta fel a közönségnek. 

A Slam Poetry műfaja is tiszteletét tette az est folyamán. Hári Katalin Bettina (Kabbelány) létkutató sorai gondolatot ébresztettek, tekintetet szegeztek és elnémították a termet. Magas Bianka pedig kitárta a szívét és  megmutatta nekünk egyik legkedvesebb emlékét, így a felolvasás végére pontosan tudtuk, milyen Pipás Teri unokájának lenni. 

Az esetet a PolcraFel Crew keménymagjaként versekkel zártuk. 

Az egy órás felolvasás hamar elrepült, a résztvevők az irodalom és társaik iránti alázattal csendben hallgatták egymást. A zárás után pedig felszabadultan, az izgalmakat az asztalnál hagyva volt lehetőségünk megosztani egymással a szövegekkel kapcsolatos gondolatokat és ötleteinket. Sok PolcraFel írókörös most találkozott először egymással, így a felolvasás mellett kapcsolatépítésre is volt bőven lehetőség. 

Annyi biztos, hogy habár ez volt az első, kétséget kizáróan nem ez volt az utolsó ilyen eseményünk. A java még csak most jön!

Az esten felolvastak:

Kern Ágnes, Tóth Gergely (Gery), Kapus Dominik, Kovács Margó, Magas Bianka, Boltsek Erik, Gordon Márk, Demendi Zita, Nedra Salomon, B.D. Alíz, Domokos Dominika (Nika), Filotás Karina, Makkai Roland (Arnold), Hári Katalin Bettina (Kabbelány)

/Szerző: Filotás Karina (FISZ Tag)

– avagy az olvasottság és a tinder kapcsolata.

A mai nap (május 26., vasárnap) ismét tort ültünk az Enter Barban, méghozzá az irodalom felett (ismét) a hetedik POLC-ON podcast epizód apropóján. Vendégünk ezúttal Kembe-Sorel Arthur volt. És nem, nem orvos, hiába bújt orvosi köpenybe a Jóban Rosszban színfalak közt. :’))

Hárman három aspektusból közelítettük meg a témákat. A hetedik epizód sem volt rendhagyó a korábbi részekhez képest, ugyanis terítékre kerültek a kötelező olvasmányok listája, mint a fiatalok kriptonitja az irodalom megszerettetésében; a felhígult kortárs irodalom basic darabjai és az olvasói igény kapcsolata; valamint a Gulyásleves négercsókkal.

„Nem akartam könyvet írni, egyszerűen így alakult.”

– amikor úgy adódik, hogy a nyakadba akad egy kiadó és a családi történeteiteket könyvként akarja egybefűzni. Válaszokat kaptunk arra a kérdésre, hogy vendégünk miért nem fogyasztja a magyar kortárs irodalmat úgy en bloc, annak dacára, hogy az egyik legkedvesebb olvasmánya az A rinocérosz terápia, ami viszont kortárs alkotás. Az egy órás beszélgetés során nem egyszer deklaráltuk,

ez egy ördögi kör. 🙂

Az élet minden területén kiütközik, hogy az ember mennyi időt fordít az olvasásra. Arra jutottunk, hogy az irodalom fogyasztása nem létfeltétel – nem is meglepő. Elsők közt szerepel a betevő és a számlákra való megkeresése, esetleg az egészséges életmód – ha telik rá és van hozzá energia -, és majd csak ez után kulturálódunk. Ezek mentén akkor az olvasás akár egy egzisztenciális ugródeszka is lehet, nemde?

Én élveztem a beszélgetést, Kembe-Sorel Arthur, a Szembe Sorel podcast csatorna tulajdonosa pedig valami ilyesmit nyilatkozik.

Korábbi epizódjainkat itt tekintheted/hallgathatod meg:

Youtube:

#01- BENNSZÜLÖTT BÁLNA ~ https://youtu.be/Evye5HmJxrw?si=dwkaGRs-_Oa_bkuz

#02- DR. FARKAS LEVENTE ANDRÁS ~ https://youtu.be/FZJ2p2Egekw?si=No9C2ZCzFfgWXiAk

#03- GABO Kiadó ~ https://youtu.be/hxRz4AnhvdE?si=jucJlB1AM9AEYn_h

Spotify:

#01- BENNSZÜLÖTT BÁLNA ~ https://open.spotify.com/episode/4BQP9TdH5dFJpw4YffodYJ…

#02- DR. FARKAS LEVENTE ANDRÁS ~ https://open.spotify.com/episode/4ApbA1Tsx9pEVJLv3uLuES…

#03- GABO Kiadó ~ https://open.spotify.com/episode/587twsMvQgY1mmpR7kDjqz…

Ha hétfő, akkor bizony Enter Bar, és Polcrafel Vitaest! 

2024. május 13-a volt az az este, amikor három generáció ült egy asztalhoz azzal a közös céllal, hogy alámerüljenek a magyar érettségi, általános műveltség, valamint az irodalom múltjának, jelenének és jövőjének kérdéskörébe. A vitaest kezdeti pontjain kirajzolódni látszott, hogy a beszélgetés merőben más vizekre fog evezni, mint azt az ember várta.

Magasröptű, mégis mély nyomokat hagyó eszmecserék és kijelentések ültek le vendégeink vállára az est folyamán. Szó esett többek között az idei és az elmúlt évek magyar érettségi feladatairól, körbejártuk azt, hogy vajon milyen lehetőségei vannak a jelen generációknak a fennálló oktatási rendszerben, de nem maradt el a zene és műértés kapcsolata sem.

A beszélgetőpartnerek között már elsőre kialakult egy közös, jól tapintható egyetértés. Érveik és gondolataik újabb és újabb irányokba vitték el a közönséget. Szolláth Mihály (tanár, lektor, író, műfordító) közel 40, katedránál töltött éveinek és Varga Vencel oktatói életpályájának tapasztalatai nagyon szép keretet adtak a beszélgetésnek, amit a PolcraFel Crew tagja, Szegedi Bence, Szega moderált.

Az est további részében szó esett még az irodalom elsöprő erejéről, és arról is,  hogy az emberek nem is igazán veszik észre, hány ponton irodalom az életük. Egyéniségek, útkereső kortárs írók és költők belső indíttatása, valamint a mai irodalom határvonalai is tiszteletüket tették a társalgásokban. 

Az esemény után rengeteg pozitív visszacsatolást kaptunk, és tudtuk, hogy nincs megállás.

Ugyanis “az irodalom oxigén”. Mi pedig a PolcraFel csapataként igyekszünk a legtöbb ablakot és ajtót kinyitni!

/Szerző: Filotás Karina (FISZ Tag)

allen heroes

psychopaths vs sociopaths

pszichopata személyiség jellemzők

pszichopata személyiség gyerekkori jelek

pszichopata teszt

can a psychopath fall in love

what happens when a psychopath falls in love 

do all psychopaths kill

what percentage of murders are psychopaths

do psychopaths kill people for fun

how often do psychopaths kill their crush

emberölés btk

enyhítő körülmények emberölés btk

fejsze fejsérülés

mikor halálos a kézszúrás

hány perc alatt lehet elvérezni

body decomposition time

acids that break down the body

sósav szag

vér eltüntetése házilag

books where hero becomes evil

rendőrség látja a keresési előzményeim

krimi regényíró pályázat leadás

keresési előzmények törlése

/Szerző: M.B./

– Szép estét tannő! 

– Szervusz Gergő, de kértelek, hogy ne mond azt, hogy tannő. Nincs is ilyen szó. Egyszerűen csak Editke néni, vagy tanárnő. 

– Okké, tudom, hogy tanárnő szerint ez cringe, de mindenki ezt mondja az osztályból. 

– Gergő, nem tudom mi az, hogy cringe. 

– Hát tudja, csak olyan nem cool, nem menő, inkább kínos. 

– Értem. Most koncentrálhatnánk a lényegre? Ma annak van a napja, hogy a zongoraverseny első fordulója előtt utoljára eljátszd nekem a választott művedet. De még előtte meg kell kérdezzelek, hogy a 2. fordulóra van már ötleted mi legyen a szabadon választható darabod? 

– Van egy merész ötletem, de asszem nem fog tetszeni. 

– Bökd ki végre. Nagyon izgatottnak tűnsz. 

– Mit szólna hozzá, ha Azahriah egyik dalát, meghangszerelné nekem? 

– Aza ki?? 

– Azahriah. Őt mindenki ismeri. Tessék ráguglizni. Sztem beleférne a kortárs darab katba. Hiszen ő egy nagyon jó zenész. Ő írja a dalait, és hangszerel is. Csak zongorára át kéne írni. Mert hát az nekem egyedül még nem menne. 

– Kíváncsivá tettél. Az órád után megnézem mit tehetek. De most kicsit szellemülj át és csak játsz. 

– Értettem tan..ő Editke néni. 

– De figyelj rá, hogy pianoban kezd, és végig tartsd a megbeszélt dinamikákat. 

– Egy kérdésem lenne még.  

– Mondd csak. 

– Mi lesz, ha úgy járok, mint a múltkor? 

– Azt mondják, hogy ez a mű akkor van jól eljátszva, ha újra kell hangolni a hangszert utána. Nem kell félni a nagyságtól, nálad nem ismerek tehetségesebb diákot. Nincs mitől tartanod.

/Szerző: Pálinkás-Tari Hajni (írókörös)/

Mindezt CoHo valóság metaverzumában csupán az It End With Us nyomán.

Beesik az utcáról egy fizetést nem követelő, milliomos munkavállaló, akiben mellesleg megleljük a legjobb barátnőt, majd annak a húgát is egyszemélyben, akivel napokkal azelőtt még a tetőn kerültünk majdnem intim kapcsolatba.

Jelentem, a véleményem erősen szubjektív, ugyanis hiperérzékeny és ultrakritikus vagyok a romantizált nárcisztikus és toxikus kapcsolatjelenség iránt a könyvekben. 🙂

Aláírom, írástechnikailag egy már-már maníros olvasmány, a karakterek működnek, nem jól, de ott vannak a szeren. A másolt viselkedésminták, lsd. Lily, aki gyerekként megélt bántalmazó kapcsolatból egy hasonlóba csöppen – valid. Az ezen a vonalon tapasztalt önreflexió, kitekintés, majd egy vállalható és felelősségteljes döntés meghozatal szimpatikus. Azonban hiányolom az előzménytörténetet. Úgy gondolom, hogy azoknál, akikben hajlam van beleszeretni egy toxikus személyiségjegyekkel bíró fazonba, nem az első nekirugaszkodásnál sikerül kikászálódni a mocsárból. Viszont, a Velünk véget ér mentén bizonyosodtam meg afelől, hogy nem feltétlen a realitás CoHo erőssége. Bár mind tudjuk, az éremnek két oldala van. 🙂

Ami felett nem tudok elsiklani és amivel nem tudok napirendre térni, azaz anyagiasság, az abszurd élethelyzetek, a valós problémák és akadályok teljes elhagyása. A milliomos, dolgozni vágyó nő és a benne megbúvó legjobb barátnő. NYILVÁN. A soksoknulla a bankszámlákon, amik megoldják a gondokat. Egy startup vállalkozás, egy sikersztori, zéró veszteséggel vagy a kockázati tényező megkörnyékezésével. Ryle fementése és a felelősségvállalás teljes hiánya az a pont, mikor a gyerekkori traumával takarózik…

Szörnyű.

Borzalmas.

(Számomra) a valóság alapját teljesen invalidizálja azzal, hogy pont egy ugyanolyan balesetnek lesz szemtanúja a kórházban, mint amin ő ment keresztül. NYILVÁN. Bennem, mint olvasóban is, megkondult a megúszós vészharang. Mintha legalábbis az írónőnek nem lenne képzelőereje, – miközben elég sanszosan van. 🙂 Úgyhogy nem teljesen értem, HA VAN, AKI IGEN, keressen meg nyugodtan privát üzenetben, őszintén érdekel az okfejtése. <3

Kiadtam minden frusztrációmat. 😀

/Szerző: Domokos Dominika/

Izgatottan vártam a többi eladó sorban lévő tárgyak között, kik kukán álltak. Fura volt, hogy csak nekem voltak gondolataim, vágyaim, leginkább az, hogy valaki hazavigyen és azt boldoggá tehessem. Egy nap, végre megállt valaki, egy nő volt az, eleinte csak nézelődött, majd megfogott, végig pásztázta minden négyzetméterem, végül betett a kosárba és megvett. Egész úton kiáltani akartam az örömtől annyira boldog voltam. 

Miután hazavitt, s letett az asztalra, lassan kicsomagolt. Ráérősen bekapcsolt valami gépet, ami egy érdekes hangon jelezte, hogy valami készül. Engem kezébe vett, langyos vízben, gyöngéden megfürdetett. Arra gondoltam, bárcsak lennék olyan, mint ő, akár a párja, élvezném, ha fürdetne ezzel a finom puha gyengéd ujjakkal. Az, amikor gondosan megtörölgetett, semmihez sem fogható volt. Megalkotásom óta, vigyáztak rám, de ez valahogy más volt, éreztem, hogy fontos vagyok neki. Mikor letett az asztalra és belém öntötte a meleg italt, egyre izgatottabbá váltam. Úgy éreztem, ha lenne szívem, most a torkomban dobogna. Elérkezett az idő, és ő most inni fog belőlem, ajkához fog emelni, megérezhetem milyen. Mikor a puha szája megérintett, nem tudtam eldönteni, hogy a meleg italtól érzem magam forrónak, vagy magam forrósodom fel. Mikor végzett, elmosogatott, és a helyemre tett. Ez így ment, egész addig míg egy nap, hazahozott egy másik darabot. Azt valamiért jobban szerette, többet használta, s bennem gyűlt a méreg, s a harag.

Amikor minden különös csillogó formával fel lett díszítve ő tovább ajándékozott, egyszerűen megvált tőlem. Szomorúság kerített hatalmába, úgy éreztem megszűnök, és nem akarok semmi mást, csak, hogy véget érjen az életem. Ám új gazdám más volt. Egyedül volt, nem volt annyi mindene, de a reggeleket velem kezdte, s az éjjeleket is velem zárta. Noha nem hordott olyan ruhákat, mint előző gazdám, de napról, napra megkedveltem. Egyik éjjel, mikor kint ült velem a teraszon, kezei között szorongatva, fénylő pontokat nézett az égen, amiket ő csillagoknak nevezte egyszer csak elkezdett sírni, és ez teljesen megváltoztatott bennem mindent, amit valaha gondoltam amióta itt voltam. Végül kint hagyott az asztalon, s bement a szobába. Azt mesélte, hogy vannak olyan csillagok is, amik kívánságokat teljesítenek, s nem vágytam semmi másra csak, hogy őt boldoggá tegyem.   

– Legyen hát – suttogta egy hang, majd egyszer csak elsötétült minden. 

Hetekkel, sőt, hónapokkal később, egy teázóba láttam meg újra, de idő kellett míg teljesen magam is felfogtam mi történt. Ember lettem, mint kiderült, nem adtak sok esélyt emberi testemnek és egyik éjjel, aki azt felelte, legyen hát, elmondta álomban, hogy a testben élő lélek tovább távozott. Így kaptam egy testet és egy emberi életet, és őt.  A volt gazdám mosolyát, az érintését. Mikor első éjjel után kimentem a konyhába, meglepődve vettem észre a polcon az összetört bögrét, ami meg lett ragasztva. Mosolyogva mesélte nekem el, hogy kint felejtette a teraszon és másnap összetörve találta, pedig az a bögre volt a mindene. Évekkel később is, a bögre ugyanúgy állt és mindig arra emlékeztetett mi voltam, és mi lettem. Noha sokan azt állítják, a tárgyaknak nincs lelke, titkom magamba rejtve, én vagyok az élő példája, hogy ez nem így van. Lelkem volt, ami kapott egy esélyt azzal, akibe beleszeretett. 

Mikor idős lettem, egy nap az unokám karácsonykor meglepett minket. remek kerámia tudásának hála, a kedvenc bögrénket újra olyan formába varázsolta, amiből inni lehet, de titkon ő tudta mennyire is fontos nekem, így a töréseket meghagyta. Talán még a dédunokáim is ismerni fogják a mesét, a mesémet, a bögre, aki nem vágyott másra, csak, hogy szeressék és hogy ő, ember lehessen. 

/Szerző: Stellina Enna Drago (írókörös)/

Krisszhez egész reggel nem lehetett hozzászólni. Feszültségét tapintani lehetett, olyannyira, hogy még az apja sem tett csípős megjegyzést szokásához híven, mikor hajnalban a konyhában összetalálkoztak. A fiú köszönés nélkül ment el otthonról. A villamoson maga elé meredve ült, ami árnyékot vetett a szemére így az még sötétebbnek tűnt. Megtömött sporttáskája mellette pihent az ülésen és bár tele volt a villamos, mégsem próbálkozott meg senki leülni mellé. Amúgy se gyakran történt ilyen, önmagában a barna bőrszíne elég elrettentő volt. Legalább valami pozitívuma is volt cigány származásának, gondolta. 

A köd még nem oszlott el teljesen, mikor a sportcsarnokhoz ért. Nagyon korán érkezett. Még csak pár melegítős ember álldogált a környéken, sporttáskákkal. Krissz megállt, jó pár lépésre tőlük. Nem volt ki mellett állnia, ezért előkotorta a cigijét, kicsit szitkozódott magában amiért a gyújtót a táska mélyére rakta. Rágyújtott. Idegesen dörzsölte a nyakát. A hasában érzett követ próbálta elfojtani a sűrűn szívott slukkokkal, de nem volt könnyű dolga, mert az undorító mennyiségű reggeli, amit nemrég a verseny érdekében elfogyasztott, majdnem szétfeszítette a hasfalát. Mondta az edző, hogy könnyűt egyen, pirítóst meg ilyeneket, de félt, hogy nem éri el a korosztályában a legkisebb súlycsoport alsó határát, mindent bevetett. Egy ilyen apróságon nem úszhatott el a bajnokság. 

Egy éve kezdett el bokszolni. Először csak poénból, gondolta jól jön, ha a telepen valaki beleköt. Unta már, hogy pont olyan, mint akibe bele lehet kötni. Nem gondolta, hogy jó is lesz benne. Arra végképp nem számított, hogy Feri bá, az edző ennyire komoly hatást gyakorol rá. Életében az első olyan ember, aki rohadtul leszarta, hogy ki honnan jött, mekkora, mit csinál. Feri bának az volt a lényeg, hogy aki belép a terembe, küzdjön, addig hajtsa magát amíg állni alig bír. Tekintélyt parancsoló, kopasz, tetovált férfi volt, aki már az 50-es éveit taposta. Növesztett ugyan egy kis sörhasat, de látszott a karjain, hogy nem csak az életkora 50-es. Félt tőle. Tisztelte. Olyan akart lenni, mint ő. Feri bá hitt benne, helyette is, azt mondta, hogy hiába vézna és alacsony, kellő kitartással igazi harcos lehet. Krissz pedig, bár szinte az ég világon semmi nem érdekelte akkor, úgy döntött, ő igazi harcos lesz. Többet nem húzza be a nyakát, ha meglátja azokat a lakótelepi arcokat, akik egyszer megkergették és elvették a cipőjét. Félni fognak tőle. Ők fognak ijedt kiskutya módjára meglapulni, maguktól odaadják a cipőjüket. Sőt. Nem is fogják többé látni, mert talán, ha elég profi lesz, nem kell a lakótelepen a penészes panelban és a tömény dohányillatba laknia. 

A csarnokot akkor nyitották ki, amikor a csutkára szívott cigijét taposta. Feri bá alakja tűnt fel a távolban, ő is sporttáskával érkezett. Fia, Zoli jobb oldalán lépdelt szögegyenes testtartással. A 20-as éveiben és ereje teljében volt, aki apját elkezdte követni egy ideje nem csak a boksz edzői karrierben, hanem a kopaszodásban is. 

– Nagyon gengszteresbe’ tolod ma Kölyök – nyújtotta az öklét Feri bá Krissznek, aki köszönésképp visszaöklözött.

– De búvalbaszott vagy ma, mosolyogj egy kicsit. – Zoli is lepacsizott vele. 

– Szétcsesz az ideg. Nagyon komoly tagok vannak itt. – Krissz átnézett Feri bá és Zoli válla felett a távolban várakozó srácokra. Egy csoportban álltak legalább öten, egyenmelegítőben, nevetgélve, szinte kivétel nélkül terpeszben zsebre vágott kézzel, mintha már most tudnák, hogy nyerni fognak. Táskáikon az egyik legminőségibb sportszergyártó cég logója virított. Krissz elhúzta a száját. A heti 5-6 edzés rendesen szétszaggatta a márkátlan kesztyűjét. 

– Jól van Kölyök össze ne szard a gatyád, te is komoly tag vagy, azért vagy itt – vetette oda Feri bá – menjünk be, nemsokára kezdődik a mérlegelés.

Mérlegelés. Krissz szerint már ott elkezdődik a meccs. Laikusok azt hihetnék, hogy ez csak abból áll, hogy ellenőrzik a versenyzők súlyát. Pedig már ott elkezdődik a lélektani hadviselés, az izmozás, megfélemlítés. Krissz folyamatosan pásztázza a termet, a kisgatyába öltözött és alsógatyás srácokat méregeti. Latolgatja kivel fog ma megküzdeni.

– Szerintem ő lesz az egyik ellenfeled, Szakos Ricsi a nyíregyi SE-ből – bök Feri bá egy magas srácra. Szinte meg lehetett számolni az izomcsoportjait és az ereit. Pont őt hívták a mérleghez. Sétálás közben szétcsapta a kezeit, mintha cipelne valamit a hóna alatt. – Tavaly nem volt vesztes meccse.

– Nehezebbnek tűnik nálam – méregeti Krissz – nem hinném egy súlycsoportba kerülünk.

A mérlegnél álló asszisztens hangosan jelentette be a súlyát: 67 kilogramm. Krissznek kikerekednek a szemei. Nem létezik, hogy az a sráccal egy súlycsoportban lennének. A srác feszített egyet a bicepszein a mérlegen és vicsorgott. Karfiolfülei voltak, vagyis kapott már rendesen életében, de ez ritka az amatőröknél. Lehet a bunyózás nála nem ér véget a boksznál. A srác szeme izzott, mint egy kiszámíthatatlan, veszett kutyának. Belenézett Krissz szemébe és üzent: őt ma széttépi. Krissz nem kapta el a tekintetét. Ilyenkor nem szabad mutatni félelmet, hiába gondolta át egy pillanatra, vajon mit keres itt. Csak egy éve bokszol, alig van tapasztalata.

– Ez a csávó sokat kapott a fejére, látszik nem normális. Nem értem mit keres ebben a súlycsoportban – jegyezte meg Feri bá – Mondjuk sokat számít, hogy mennyi vizet iszol előtte.

Krissz éppen, hogy beleért alulról a legkisebb súlycsoportba. Valószínűleg nem sikerült volna, ha nem zabálja magát hányingerig az elmúlt egy hétben és iszik meg másfél liter vizet ma reggel. Tudta, hogy így is csak alulról fogja súrolni. Ellenben Szakos Ricsivel, aki arra gyúrt, hogy épp beleférjen felülről könnyűsúlyba. Valószínűleg innen egyszerűbb kvalifikálni neki.

A megnyitó után kihirdették a meccsek beosztását, Krissznek két küzdelem volt kiírva.

– Legrosszabb esetben is harmadik leszel – nevetett Zoli. A fiú számára elfogadhatatlan volt minden, ami nem első hely. Nem azért hajtotta ki a belét az elmúlt pár hónapban. Gondolatait teljesen lekötötte ellenfele, Szakos Ricsi. Ennek a csávónak van esélye elvenni tőle a kvalifikációt, és tönkretenni mindent, amiért eddig dolgozott. Szemével kereste a teremben. Túloldalt, a terem bal szélén állt, épp árnyékbokszolt az edzőjével. Az edző hanyag mozdulatokkal magyarázta, hogy a jobb oldalát védje jobban. Elképesztően gyors volt, a srác mozdulatai elmosódtak. Ő talán fele ilyen gyors. “Többet kellett volna edzeni” – gondolta. 

Ricsi hirtelen megállt, Krisszre szegezte tekintetét és pimaszul elmosolyodott. Lenézte a fiút. Megvetette. Vézna? Cigány? Teljesen mindegy, nem tartotta ellenfélnek. Egy pillantásával üzent, hogy nem fél tőle és alig várja az ökle, hogy közelebbről is megismerkedjenek. Krissz visszamosolygott. Lehet semmi esélye ez ellen a nagyképű pöcs ellen, de nehogy azt higgye, hogy csak ő szórakozik. Feri bá mondta neki, hogy hiába fél, mosolyogjon ilyenkor. Nem tudhatják, mit érez.

Az első meccsre 11-kor került sor. Ellenfele egy nyurga fehér srác volt, szőke hajjal. Erős volt, de pontatlan és meggondolatlan. Meg volt ijedve. Krissz kivédte kapkodó ütéseit, vagy egyszerűen kihajolt előlük. Mikor már látta ellenfele mozdulatain, hogy kezdenek lomhává válni, ellentámadásba kezdett. Ütései záporoztak, mint a hirtelen jött nyári jégeső az ellenfele fejére, hasára és oldalára. A bírók egyértelműen neki ítélik a meccset.

– Na Kölyök, ezt így kell csinálni. Fújjál egyet, aztán a következőn is ezt akarom látni. – csapkodta meg Feri bá a hátát. 

Krissz egyáltalán nem fáradt el. Tartalékolta az erejét, ez eddig csak a bemelegítés volt. Az igazi mérkőzésre ez után kerül sor. Nagyon lassan telt az idő. A kispadon ült és a fogvédőjét forgatta, mikor mellé ült Zoli.

– Apa nagyon hisz benned. Azt mondta 10 évente, ha egy ilyen bokszoló megfordul a keze alatt. Ezt nem kéne elmondanom, de úgy látom rád fér, mert mindjárt széttöröd azt a fogvédőt.

– Legyen igaza. Nem megyek haza anélkül a szaros érem nélkül – morogta Krissz. “Lehet mégis” gondolta.

– Ez az első meccsed, nem szégyen kikapni. Pláne nem Szakos ellen, azért nem teljesen ma kezdte. Nem is értem, hogy van még amatőrben.

Krissz felhorkantott. Mit számít, hogy miért van itt az a kis köcsög. Itt van, és neki ki kell ütni, különben ugrott minden, amiről az elmúlt fél évben álmodozott. 

– Zavar egy kicsit a fogvédő. Lecsúszik egy idő után – mutatja Zolinak a fogvédőt.

– Az baj, nem főzted ki rendesen. Mennyire csúszkál?

– Csak egy kicsit. – Krissz érezte, hogy a kő növekedni kezdett a gyomrában.

– Jó, az nem vészes. Csak így nehezebben kapsz levegőt, el fogsz fulladni.

Krissz megijedt. A hülye fogvédő, a fenébe. Nem túlságosan zavaró, fel sem tűnt különösebben neki. De mi van, ha pont ezen a hülye fogvédőn fog múlni minden? Pedig mindent pontosan úgy csinált, ahogy Feri bá mondta. Felforralt egy edény vizet, beledobta a fogvédőt 10 másodpercbe, kihalászta és felnyomta a felső fogsorára. A forró fogvédő még meg is égette az ínyét. Lehet nem illesztette pontosan a fogsorára? Zoli látta Krissz bizonytalanságát, és próbálta nyugtatni, hogy eddig is így bunyózott és nem volt baj, az előzőt is mozgó fogvédővel nyerte meg, de mindhiába. Egy idő után inkább felállította és pontkesztyűvel gyakorolt vele egy kicsit, hogy elterelje a gondolatait a fogvédőről. A figyelemelterelés segített, Feri bá zavarta meg a bemelegítést.

– Öt perc múlva kezdés Kölyök. Az előtted lévő visszalépett.

Krissz kapkodva nekiállt készülődni. Felhúzta gyorsan a protektort, a cipőjét, berakta a rosszul kifőzött fogvédőjét. Végül Feri bá rakta fel neki a fejvédőt.

– Mutasd meg Kölyök! – szelíden megpofozta. 

Krissz felállt a kék sarokba és elszántan meredt Szakos Ricsire, aki szinte beugrott a ringbe széttárta a karját és fogadta az ovációt a saját egyesületéből származó szurkolóktól. Nagyon hangosak voltak, legalább harmincan voltak. Feri bá még ellátta pár hasznos tippel, de már nem tudott rá figyelni és a nagy hangzavarban nem is hallotta. Nézte ezt a majmot – annak gondolta, amiért így parádézik. Az elméjén eluralkodott az ősi ösztön, az „üss vagy fuss” reflex. A külvilág zaja egyáltalán nem szűrődött be. Végigfutott a hátán az ideg, mintha elektromos áramot ráztak volna belé. Izmai megfeszültek. Elöntötte az adrenalin. Egy dolgot látott maga előtt, győzni. Ha beledöglik is. 

Az állatvilágban egy általános törvény, hogy egy békés állat két esetben tud agresszív lenni: mikor a kölykeit védi és mikor sebesülten sarokba van szorítva. Krissz arcából az első perc előtt ömlött a vér. Felszakadt a szemöldökénél a bőr, Feri bá ragtapasszal rakta helyre. Tekintete teljesen ködös volt, mint egy űzött vadnak. Félelemből és ösztönből harcolt. Szakos Ricsi pedig bolondozott vele. A meccs kezdetén lerakta a kezeit, mintha nem is harcolna, teljesen védtelenül hagyva az arcát, nyújtva neki az állát. Azonban mikor Krissz megpróbált egy jobb egyenest bevinni, kihajolt és egy bal horoggal válaszolt. Valószínűleg a fejvédő egy kiálló illesztése vágta fel, nem az ütés. De ez elegendő volt, hogy Krissz vérszemet kapjon.  Nem adja magát ilyen könnyen. Nekirontott Ricsinek, aki eleinte állta az ütéseket, azonban sarokba szorult és már nem tudta rendesen védeni magát. Kapott mindenért, amit eddig Krissz lenyelt. A korai kelésért, az állandó fáradságért, a cigiszagú panelért, az elvett cipőért, a kibaszott életért. Szétszedte őket a bíró. Pár másodperc levegővétel után újra egymásnak estek. Krissznek fogalma se volt róla, hányadik körben vannak és hány perc telt el a 4×3 percből. Már fájdalmat se érzett. Belészúrhattak volna egy kést, és meg se kottyant volna neki. Szünetet fújtak épp. 

„Büdös cigány kutya”. Ezt mondta Szakos Ricsi. Nem értette teljesen jól, fogvédővel nehéz artikulálni. De tudta. Felhúzta magát Ricsi rendesen, mégsem adja magát könnyen a szotyis cigánygyerek. Iszik egy kortyot és köp egy véreset. A bíró int, hogy mehet tovább a meccs. Gepárdként ugrik Krissz elé, az épp, hogy csak blokkolja az ütést. Záporoznak a horgok, a felütések és egyenesek. Krissz szédül. A hülye fogvédő. Nem. Meg fogja nyerni. Szakos Ricsi nagyon jó, de nem verhetetlen. Nem védi a jobb oldalát. Oda kell ütni. Be is vitt pár találatot. Ricsi ténylegesen kezd megveszni. Érezte a vesztét. Alábecsülte az ellenfelét. A horgok kezdtek átcsapni parasztlengőkbe, az egyenes ütéseknél lassabban húzta vissza a kezét védekező állásba. Fáradt. De nem hagyta magát. Ahogy Krissz sem, bár ő inkább védekezett már. Tartogatta az erejét a megfelelő pillanatra. Szédült, érezte már nincs sok benne, de még nincs veszve minden. Megszólalt a csengő újabb szünetet jelezve. Krissz egyből fellélegzett. Csak ki kell vennie pár pillanatra azt a fogvédőt, fújni egyet és elintézi azt a majmot. Egyből hátrafordult és már indult is volna a sarokba. Feri bá tartotta a törölközőt. Ekkor érte a tarkóját az ütés. A látása elsötétült és zuhanni kezdett a mélybe.

/Szerző: M. B./