Hónap: 2024 június

– interjú Mike Menders-szel, a Hangulatkeringő c. regény szerzőjével.

Domokos Dominika: – Mióta foglalkozol írással?

Mike Menders: – Körülbelül tizenhárom éves korom óta írok mindenféle formátumban, azaz novellákat, verseket, regényeket. Komolyabban 2017 óta foglalkozom az írással, illetve egyes kiadási folyamatokkal (tördelés, borító készítés).

D. Dominika: – Mely könyvvel mész ki a Könyvhétre?

Mike Menders: – Idén a Hangulatkeringő c. könyvemet mutatom be a Könyvhéten, mely három regényem (Házinyuszi, Hercegnő és Házasság) dísz-, és összkiadása kisebb módosításokkal, illusztrációkkal. Természetesen a korábbi könyveim is kaphatóak lesznek, mint a Macsóbőrben vagy a folytatása, a Macsókarácsony.

D. Dominika: – Mi a történeted üzenete/tanulsága?

Mike Menders: – A Hangulatkeringő egy erotikus-romantikus trilógia, mely elsősorban szórakoztató, ám mégis több mondanivalót tartalmaz. Az első – amivel az olvasónak is tükröt tartok -, hogy kizárólag egy szemszög vagy egyszerű megérzések alapján ítélkezni, következtetéseket levonni könnyen tévútra vezethet minket. A regény másik mondanivalója a megbocsátásról szól, amikor a haragot vagy a bosszút az érett gondolkodás váltja fel, és megtanuljuk elengedni a régi dolgokat, sérelmeket egy nagyobb ügy érdekében. Az olvasó szembesül a különböző életszakaszok változásaival, életszemléleteivel, de megtapasztalhatja azt is, hogy hiába idősebb az ember, akkor sem változtathat drasztikusan a természetén. Ami még izgalmas lehet a regényben női szemszögből, hogy mi, férfiak néha mennyire másképpen látjuk a világot és őket, mint ahogyan azt képzelik. Miért alázkodhat meg egy férfi, mennyire vetheti alá magát a vágyainak, illetve fordulhat ki önmagából a keserűségek hatására.

D. Dominika: – Melyik karaktered a közkedvelt?

Mike Menders: – Érdekes módon nem a főszereplők – habár Hank és Misty változásai szembetűnők a trilógia folyamán -, hanem az egyik mellékszereplő lett népszerű az olvasóim körében. Giselle érett, tapasztalt viselkedése, bölcsessége, irányítása sokaknak stabilitást, állandóságot adott, aki vigyázza a szereplők sorsát. Nem véletlenül a könyv végén lévő, közel húsz oldalas csattanó is hozzá kötődik. Őt talán Miss Marple karakteréhez is hasonlíthatnám, aki leleplezi az esetet, csak nem annyira idős.

D. Dominika: – Mikor és hol dedikálsz a könyvhéten?

Június 16-án vasárnap, 13 órától várok mindenkit szeretettel a NewLine Kiadó standjánál, a Duna Korzón.

D. Dominika: – Ha jössz a Könyvhét után a vitaestünkre, mely kérdéskör kifejtésére leszel a legkíváncsibb?

Mike Menders: – A kiadás pro és kontra érdekel, mert mindkét oldalon vannak olyan kiadványok, melyek minőségiek, vagy éppen színvonalon aluliak (például külföldi regények fordításainál olvasni több negatív visszajelzést). Tehát szerintem nem a kiadás mikéntje a fontos, hanem annak minősége. Mivel több emberen megy keresztül a könyv útja (korrektor, szerkesztő, tördelő, de még a borító is sokat számíthat az eladásban), ezért valójában sok összetevőből áll a történet. Előfordulhat olyan is, hogy hiába látja ennyi ember, ha nem veszik észre a hibákat vagy elintézik azzal, hogy „nem az ő dolguk”, míg a magánkiadásnál lehetnek olyan előolvasók, béták és bloggerek, akik tökéletesebbre csiszolják a művet, mert „több szem többet lát”.

D. Dominika: – Elöljáróban mit fűznél hozzá?

Mike Menders: – Bár tudom, a beszélgetés témái örök életűek, azaz kortól függetlenül bármikor fel lehet őket tenni, de érdekes megismerni a jelenlegi álláspontokat a többi résztvevő szempontjából. Mert az, hogy ki mitől lesz író, abszolút szubjektív. Hiszen mondhatjuk azt is, hogy valaki már attól írónak számít, ha könyvet ad ki, de a mai digitális világban már egy tizenéves is az lehet a Wattpadon. A népszerűsége pedig a stílustól függ, mennyire ragadja meg az olvasót, viszont ronthatja a helyesírás hiányossága, ami bosszanthatja az embert, megtörve a történet varázsát. Valójában szerintem a mesélőt és az írót az különbözteti meg, hogy míg az előbbi szóban, az utóbbi írásban regéli el a maga történetét, fantáziáját, akár kiadja, akár nem.

/Szerkesztette: Domokos Dominika/

– interjú Erdélyi Annával, többek közt a Tűztánc és a Smaragd Birodalom szerzőjével.

Erdélyi Anna: – Az életem sok szálon fut: író vagyok, patológus szakorvosjelölt, édesanya, feleség, barátnő, könyvmoly − ezek a szálak hol párhuzamosan futnak, hol összegabalyodnak, néhol pedig már nem is elválaszthatóak egymástól. És persze olyasvalaki vagyok, aki sosem tudja, hogy mikor kellene csöndben maradnia, ami okoz néha nehézségeket, de nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az az író legyek, aki ma vagyok.

Hat éves koromtól faltam a könyveket, és pár év után már jött is a gondolat, hogy író szeretnék lenni, de a kivitelezés még sokáig váratott magára. Két-három rövid szösszenet után végül tizennégy évesen kezdtem el az első regényemet, amelyet tizennyolc évesen fejeztem be. Házi használatra kinyomtattunk belőle három példányt, egyébként békésen pihen számítógépem mapparengetegében (akit bővebben érdekel, Tiktokon talál róla egy videót).

El is kezdtem a folytatását, de 2010-ben egy beszélgetés nyomán elkezdtem foglalkozni azzal a világgal, amely később a Smaragd Birodalommá nőtte ki magát, és (egyelőre?) ezt tartom életem fő művének. A sorozat első része, az Istenek földje először 2021-ben jelent meg, egy regénypályázat győzteseként, 2023 decemberében pedig egy újraszerkesztett, illusztrált kiadással született újjá, immáron a TomorrowBooks gondozásában. A második rész, az Emberek földje a Könyvhétre érkezik (szó szerint, várhatóan előző nap hozza a nyomda), a harmadik rész pedig szerkesztés alatt van (ennek a címe egyelőre titok). A negyedik-ötödik rész jelenleg a nyers kézirat állapotában leledzik.

De nem az Istenek földje volt az első megjelent könyvem, 2016-ban ugyanis a TotelBooks felkérésére írtam egy segítő mesekönyvet, a Hajdinaföldi történeteket. Hogy tovább kavarjam az időrendet, 2023 tavaszán pedig megjelent a Tűztánc a vikönyvnél.

A Smaragd Birodalom egy olyan világban játszódik, amelyet tizenkét isten (a Tizenkettő) teremtett, akik egy tizenharmadik istennel, a Névtelennel uralkodnak az emberek felett. Ők hús-vér, megfogható lények, akik napi szinten jelen vannak az emberek között. Amikor valaki tizenkét éves lesz, az egyik isten kiválasztja őt, annak a követévé válik, és onnantól élete végéig feltétlen engedelmességgel tartozik neki. Egy látszólag idilli, békés helyen járunk, ahol a Tizenkettő követei jólétben élnek, és csak a Névtelen követei rondítanak bele az életükbe. Ők az istenükkel együtt a perifériára szorultak, csavargóként, bűnözőként bánnak velük, a legkisebb vétségért is kivégzik őket. Ebbe a helyzetbe csöppen bele Alex, vele együtt követjük végig, ahogy a stabilnak hitt világ szépen lassan darabjaira hullik, ahogy apránként előbukkan a hazugságok mögül az igazság (legalábbis amit abban a pillanatban az igazságnak hiszünk). Súlyos kérdéseket feszeget a sorozat: mesélek kirekesztésről, előítéletekről, fájdalomról, a magány ezer arcáról, összetartásról, hatalomról, árulásról, arról, hogy milyen könnyen számkivetetté válhatsz akár olyasvalami miatt, amiről nem is tehetsz és arról is, hogy milyen könnyű fanatizálni egy gyereket. Bár nem így terveztem, de a sorozatom sajnos napról napra aktuálisabbá válik. 

A Tűztánc nagyon más stílust képvisel. Ez egy valós helyszíneken játszódó urban fantasy/mágikus realista regény (én az utóbbi felé hajlok, mert a fantasyelemek itt csak a hátteret adják, nem kimondottan hangsúlyosak). Ez egy sokkal lazább hangvételű, az olvasóim szerint nagyon vicces könyv (szerintem is, de hitelesebb, ha az olvasóim mondják). A könyv mágiája a régi magyar hiedelemvilágon alapszik. Itt is feszegetek súlyosabb kérdéseket. A történet a háttérben leginkább arról szól, hogy Mariann hogyan fogadja el a gyerekkorát, a kudarcait, hogyan győzi le a saját képességeitől való rettegését ahhoz, hogy végre azzá válhasson, akivé mindig is válnia kellett. De szó van arról is, hogy milyen könnyű észrevétlenül belecsúszni egy bántalmazó kapcsolatba, és arról, hogy a családunk milyen mértékben határoz meg minket. És közben egy icipicit belepillanthatunk egy patológus életébe, elfogy több vödörnyi kávé, leég egy-két épület, meghal néhány ember, és figyeljük, ahogy Mariann és László bizarr kapcsolata kezd kibontakozni. Szóval semmi extra (ide raknék egy kacsintós szmájlit, de komoly cikkbe nem illik szmájlit rakni).

A Tiktok-videóim között akad több is, ahol a könyveimről beszélek, úgyhogy akit érdekelnek, az keresgélhet egy picit ott is (vagy elolvashatja őket, nem túl hosszúak, nem vagyok egy bőbeszédű ember. A plafont tartsa meg valaki.)

D. Dominika: – Melyik karaktered a közkedvelt?

Erdélyi Anna: – Hogy a karaktereim közül kik a legnépszerűbbek, nem tudom, de Mariannt, a Tűztánc főhősét sokan emlegetik, a sorozatomból pedig a Névtelent. Az én kedvenceim a Tűztáncból szintén Mariann, illetve legjobb (egyetlen) barátnője, Mari, aki sokkal elviselhetőbb és szabadabb valaki, mint a főhősünk. A Smaragd Birodalomból az istenek közül én is a Névtelenre szavaznék, bármekkora rohadék (tényleg az, nehéz lenne mentegetni), az emberek közül pedig két mellékszereplőt emelnék ki: az egyik Vörös, akitől bárki megtanulhatná, mi a valódi önzetlenség és a szeretet, illetve Csuklyás, akivel az Emberek földjében találkozunk először (róla nem mondok semmit, mert nagyon spoileres lenne).

D. Dominika: – Mikor és hol dedikálsz a könyvhéten?

Erdélyi Anna: – A Könyvhéten kapni lehet majd a Smaragd Birodalom mindkét eddig megjelent részét és a Tűztáncot is,

mégpedig a Handmade by Julie V. Scott standjánál. Ott fogok dedikálni is június 15-én (szombaton), délután hat órától, Lione Stanislavval közösen. 

D. Dominika: – Ha jössz a Könyvhét után a vitaestünkre, mely kérdéskör kifejtésére leszel a legkíváncsibb?

Erdélyi Anna: – Ha nem jön közbe semmi, el tervezek menni a vitaestre, mert nagyon jó kezdeményezésnek tartom, szeretem, ha néha kialakul egy kis átjárás a buborékjaink között. A legérdekesebb/legmegosztóbb biztosan a hagyományos kontra magánkiadás kérdéskör lesz. Nekem mindkét modellben jelent meg könyvem, és édesanyám révén kiskorom óta nézem, hogyan lesz egy kéziratból könyv, úgyhogy látom mindkét oldal előnyeit és hátrányait, és azt is látom, hogy amit az egyik vagy a másik oldal előnyének/hátrányának tartottunk, egyre nagyobb arányban jelenik meg az „ellenoldalon”. De erről részletesebben majd vasárnap (ha eljutok).

Anna munkásságát itt tudjátok követni:

https://linktr.ee/erdelyi_anna

/Szerkesztette: Domokos Dominika/

– interjú Mészáros Dorkával, a Nem biztos, hogy visszajövök, a Mimézis vagy például a Filter nélkül szerzőjével.

Domokos Dominika: – Mióta foglalkozol írással?

Mészáros Dorka: – Írok, mióta tudom, hogyan kell. Alsósként kezdtem, mesékkel és lányregényekkel. Spirálfüzetekbe írtam, egy füzet egy történet. Ezeket a mai napig őrzöm, néha beléjük olvasok és jókat nevetek. Szerencsére a stilisztikám sokat fejlődött azóta.

Komolyabban gimis korom óta foglalkoztat az írás, akkor neveztem először különböző pályázatokra. Huszonnégy éves voltam, amikor megjelent az első regényem, az Én vagy senki. Onnantól tényleg nagyon komolyan veszem az írást. Sokat köszönhetek Turczi Istvánnak, ő indított el a magasabb szintű prózaírás irányába, és az ő műhelyei, táborai segítettek megtalálni a saját hangomat. 

Fontos számomra a folyamatos fejlődés, alkotás, nagyon szeretek műhelyezni, három irodalmi műhelyt viszek jelenleg. 

D. Dominika: – Mely könyved áll a legközelebb hozzád?

Mészáros Dorka: – Fogós kérdés, talán a Filter nélkül. Nemcsak a témáját vagy a karaktereket tekintve, hanem mert írni is igazi flow élmény volt. Ráadásul úgy gondolom, hogy ez az a könyvem, ami a legszélesebb közönséghez eljuthat, fontos üzeneteket tud átadni, ugyanakkor szerethető szereplőket mozgat. 

Nagyon közel áll hozzám a Mimézis is, mert krimi, én vagyok és Gergő az egyik főszereplő, és A legnagyobb hülyeség, amit az életben csináltál szintén különleges helyet foglal el a szívemben, főleg a karakterei miatt. Intenzív volt az a huszonnégy óra, amin végig vezettem őket – és nekem is fájt.

Nem tudok választani, mind a hét könyvem valami más miatt áll közel hozzám. Mindegyik én vagyok, egy szelet, hasítás magamból, a lelkemből, ugyanolyan szinten vannak.

D. Dominika: – Mik a történeteidnek a fő üzenete?

Mészáros Dorka: – Mindegyik könyvnek megvan a maga üzenete. Nem félek belenyúlni (tenyerelni) a kemény, durva témákba, és vállalom azt is, ha egy-egy karakterem nem szerethető. Olyan problémákra világítok rá, amikről nem szívesen beszélünk, ám a hétköznapok szerves részei. Az a célom, hogy egy-egy gondolatot, érzést az olvasó magával vigyen és később használni tudjon. A tiniknek például arra próbálok rávilágítani, hogy nincsenek egyedül, hogy kamaszkorban nem normálisnak lenni normális, hogy senkinek nem egyszerű, nézzenek a látszat mögé, segítséget kérni ér, vállalják fel bátran önmagukat, ne féljenek kilógni a sorból. 

D. Dominika: – Melyik karaktered a közkedvelt?/ Melyik a Te személyes kedvenced és miért?

Mészáros Dorka: – Azt hiszem, Győző az, akit a legjobban szeretnek, ő a Filter nélkül egyik szereplője. Abszolút megértem, én is imádom a srácot. 

Nincs személyes kedvenc karakterem, nem is tartanám fairnek, ha lenne. Belőlem lettek, én hívtam őket életre, nem szeretem egyiket jobban a másiknál. A negatív karaktereket sem gyűlölöm, őket is én teremtettem, és adtam nekik olyan múltat, személyiséget, környezetet, ami miatt rossz döntéseket hoztak.

Vannak, akik hosszabb karriert futnak be nálam. Ilyen Varga Gergő, aki az Én vagy senkiben kezdte tiniként, és most már pszichológus szakértő gyakornokként nyomoz a Mimézisben, illetve az ősszel megjelenő krimimben is – remélem, jó sok rejtély vár még rá. Ennél a karakternél már az elején éreztem, benne több van egy könyvnél, és nagyon örülök, hogy megtaláltam a helyét.

D. Dominika: – Mi várható tőled legközelebb?

Mészáros Dorka: – Ősszel két könyvem is érkezik, egy krimi és egy ifjúsági. A krimiben ismét Gergő, Réka és Toni nyomoz, a téma ismét nehéz, viszont olyan, amiről mindenképpen beszélni kell. Az ifjúsági kötet pedig egy fantasy lesz. Ennek nagyon örülök, régóta vágytam már arra, hogy valamelyik fantasy történetemet is olvashassák. Még gimiben írtam, kíváncsi vagyok, mit szóltok hozzá. Anyukám és a legjobb barátnőm szerint a legjobb történet, amit írtam.

– Elöljáróban mit fűznél hozzá az írók vitaestjének témájához?

Mészáros Dorka: – Ez egy igen nehéz és kényes kérdés. A többit a helyszínen.

/Szerkesztette: Domokos Dominika/

– interjú Robin O’ Wrightlyval, az Az amulett rejtélye és a Város a föld alatt c. regény szerzőjével.

Domokos Dominika: – Mióta foglalkozol írással?

Robin O’Wrightly: – Amióta az eszemet tudom, mindig írni akarok valamit – az első emlékem az, hogy bánkódom, amiért nem tudok írni. Tizenkét éves koromban egy kisregénnyel próbálkoztam, de nem ment át a legfelsőbb cenzori rendszeren, ki kellett dobnom. Teljesen érthető, mivel 18+-os erotikus thriller akart lenni, magasan szülőkritikus tartalommal. Utána végigmentem a hagyományos vers-kispróza-kisdráma létrán, és 2009-ig nem is jutottam tovább a cikkeknél, novelláknál. Akkor azonban, édesapám halálát követően kaptam egy spirituális löketet, hogy igazán megpróbálkozhatnék a regénnyel, mert van bennem legalább egy. Azóta kiderült, hogy volt az harminc is… És még lesz, remélhetőleg, mert folyamatosan dolgozom valamin.

D. Dominika: – Mely könyvvel mész ki a Könyvhétre?

Robin O’Wrightly: – Ezért hát a Könyvhétre is kiviszek ezek közül kettőt biztosan: Az amulett rejtélyé-t és a Város a föld alatt-ot, amelyek a Tripiconi sztori ifjúsági sci-fantasy sorozatom részei. Az eredetileg kétrészesre tervezett széria végül hét fő és legalább négy mellékrészt fog tartalmazni terveim szerint. Emellett persze elérhető még néhány könyvem antikváriumi, illetve antológiák kereskedelmi forgalomban. Sokan ismerik még az Egy igen-zet története című alkotásomat, amit Emlékkönnyként is hívok. Ez egy olyan regényem, ami valamennyire kakukktojás, mert megtörtént vagy megtörténtnek megélt eseményeket mesél el a családom egyik ágáról.

D. Dominika: – Mi a történeted üzenete/tanulsága?

Robin O’Wrightly: – De bármelyik könyvemet is nézzük, akár szép-, akár szakirodalmi mű, mindegyik üzenete a társadalom egyetemes értékeinek hirdetése, a lehetséges világjobbító, lélekgyógyító erő. Az írás terápiás dolog, de úgy az igazi, ha az olvasónak is az, nemcsak az írónak.

D. Dominika: – Melyik karaktered a közkedvelt?

Robin O’Wrightly: – És mint olyan, az író beleírja magát a történeteibe, így vagy úgy, de valahogyan mindenképp. Nehéz ezért kedvenc karaktert mondani, viszont az biztos, ha én kedvelem a karaktert, az olvasó is fogja. Kiemelném viszont azt a két szereplőt, akikben nem én vagyok, hanem ők vannak bennem – lévén a dédszüleimről beszélünk -, Jean-Pierre Moulin és Maurerné Rácz Éva; őket az olvasóközönség nagyon szereti, tudnak velük azonosulni, ahogy a nagyszüleimmel, Ginával és Palival is. Palit nem mindenki szereti, mert ő nem egy protagonista, ennek ellenére szerintem kedvelhető karakter. Hiszen a való életben sincs fekete vagy fehér, velejéig rossz vagy eredendően jó ember, legalábbis én így gondolom.

D. Dominika: – Mikor és hol dedikálsz a könyvhéten?

Ha valaki szeretné megismerni a könyveim mögött megbújó soknevű személyt,

akkor legközelebb a 95. Ünnepi Könyvhéten, a Dunakorzón találkozhatunk június 15-én, szombaton 17.30-tól és 16-án, vasárnap 16 órától a Helma – MKMT 58-as számú standján.

Szeretettel várok mindenkit egy jó kis beszélgetésre a dedikálás mellé. 🙂

D. Dominika: – Ha jössz a Könyvhét után a vitaestünkre, mely kérdéskör kifejtésére leszel a legkíváncsibb? Elöljáróban mit fűznél hozzá?

Robin O’Wrightly: – Megtisztelő részt venni a Polcrafel által megszervezett Írók Vitaestje eseményén. Kifejezetten kíváncsi vagyok, mit fogunk kiókumulálni a tervezett témakörök alapján. Eleve megosztó a hagyományos és szerzői, vagy akár a papír és az elektronikus kiadás témája. Sajnos én azt látom, mi magyarok szeretünk folyamatosan elmenni szélsőségek és vagy-vagy-ok mentén, amivel személy szerint nem értek egyet, és azt hiszem, így szép a világ, hogy olyan sokan, sokfélék vagyunk benne. Kíváncsi vagyok, mivel tudok hozzájárulni a beszélgetés sikeréhez, és nagyon várom már az alkalmat egy jó kis intellektuális irodalmi eszmecserére!

/Szerkesztette: Domokos Dominika/

– interjú Mérész Bogival, elsőkötetes szerzővel, az A lidércek krónikája – A remény színe kék c. regény szerzőjével.

Domokos Dominika: – Mióta foglalkozol írással?

Merész Bogi: – Talán mondhatom azt, hogy már egészen kiskorom óta. Az elején szerintem sokszor nem is tűnt fel, hogy valamilyen történetet írok, mert természetes volt, hogy a gondolataimat lefirkantom a füzeteim hátuljába. Aztán egyszer hatodik osztályban egy technika óra keretein belül megfogalmazódott a mostani regényem, talán kiinduló pontjának nevezhető ötlete, egy akkori nagyon jó barátnőm álma alapján. Így visszaolvasva az akkori jegyzeteimet rá se ismernék a most megjelent Lidércek krónikájára, de az alap motívum, hogy a kék szem valamilyen különlegességet hordoz magában, az akkor, ott azon az órán született meg. Ha jól emlékszem, akkor ez történt 2017-ben, tehát ha onnantól számoljuk, akkor hét éve foglalkozom “komolyabban” írással, de ha a megjelenést tekintjük komoly kezdésnek, akkor egy éve, amióta a kiadómmal dolgozunk a kéziraton.

D. Dominika: – Mely könyvvel mész ki a könyvhétre?

Mérész Bogi: – A lidércek krónikája – A remény színe kék című romantikus fantasy trilógiám első kötetével. Friss megjelenésű, még szinte ismeretlen szerzőként kicsit izgulok a fogadtatása miatt, de reménykedem, hogy nyitottak lesznek rá az olvasók és elnyeri a tetszésüket.

D. Dominika: – Mi a történeted üzenete/tanulsága?

Mérész Bogi: – Ha nagyon bőven nekiállnék kifejteni a tanulságát az egész trilógiának, szerintem minimum két-három oldalas lenne a válaszom. Szeretném, hogy ha mindegyik szereplőmnek egyéni tanulsága lenne, akikkel utána Ti, olvasók kapcsolódni tudnátok, illetve, hogy az egyéni szálak mind egy nagy tanulsággá fonódjanak össze. Nem eget rengető még soha nem látott mondanivalót fogalmazok meg, de úgy érzem, hogy egy fontos témát öntök modernebb köntösbe, könnyedebb hangnemben. A hűség és az ehhez kapcsolódó további eszmék, amik a megmaradást szolgálják egyéni és társadalmi szinten, nekem mondhatni a szívügyem. A hűség mellé itt az első részben a remény és annak táplálása kerül középpontba. Mielőtt azt hiszitek, hogy ez egy nagyon komoly, szépirodalmi alkotás, amiről beszélek, le szeretném szögezni, hogy amit írtam az szórakoztató irodalmi mű, tehát nem elsőre fognak kiugrani ezek a mondanivalók, amiket itt felsoroltam. 

D. Dominika: – Melyik karaktered a közkedvelt?

Merész Bogi: – Ez érdekes kérdés, mert nagyon megoszlanak a vélemények. Sok szereplővel dolgozok, de ha a Top 3-as listát össze kéne állítanom, akkor sorrendbe állítva Robint, Novát, majd Hectort sorolnám. Örülök, hogy a főszereplőm, Nova a közkedvencek között van, kicsit féltem a megírásakor, hogy túl sok lesz. Dante lemaradt a Top 3-ból, de ez szerintem csak annak köszönhető, hogy itt az első részben még nem volt annyira előtérbe helyezve, mivel még a Fox királyi család és az Őrzők hirtelen megoldásokat igénylő problémája került előtérbe. 

D. Dominika: – Mikor és hol dedikálsz a Könyvhéten?

Mérész Bogi:

Június 14-én, 16:00-17:00 között a Vigadó téren, a 15-ös, tehát az Irodalmi Rádió standjánál. Mindenkit nagyon szívesen várok!

D. Dominika: – Ha jössz a Könyvhét után a vitaestre, mely kérdéskör kifejtésére leszel a legkíváncsibb?

Mérész Bogi: – Sajnos nem fogok tudni rajta részt venni, de őszintén nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi fog kisülni a végére. A szerzői Vs. magán kiadás témája mindig is komoly feszültségeket generált a könyves szakmán belül akár az írók, akár az olvasók körében is. Szerintem érdekes beszélgetések tudnak belőle kialakulni. 

D. Dominika: – Elöljáróba mit fűznél hozzá?

Mérész Bogi: – Én mint magán kiadásban lévő első könyves író, kicsit úgy érzem, hogy a hátamon van a célkereszt egy ilyen beszélgetésben, de őszintén reménykedem abban, hogy megtalálják majd az arany középutat a résztvevők. Szerintem ez egy fontos téma, amiről beszélnünk kell és mind a két “félnek” meg kell értenie a másik oldalát ahhoz, hogy ne egy olyan elfajult konfliktus tárgya legyen ez a téma, mint ami az elmúlt hónapokban Tiktokon is elterjedt.

Linkek:

Instagramm: https://www.instagram.com/meresz.bogi_iro?igsh=MWUzaHJ6cG1mNmplcg==https://

 Tiktok:

www.tiktok.com/@meresz_bogi_writer?_t=8n1jQKKqP2X&_r=1 

/Szerkesztette: Domokos Dominika/

– interjú Fehér Enikővel, az Az analóg ember szerzőjével.

Domokos Dominika: – Mióta foglalkozol írással?

Fehér Enikő: – A történetmesélés már gyerekkorban megjelent, általános iskolás korom legnagyobb flexe, hogy egyszer nyertem egy országos pályázaton és kezet foghattam Csukás Istvánnal. Gimnazistaként kezdtem szövegműhelyekbe járni, és tíz éve jelent meg az első novellám szépirodalmi folyóiratban, azóta publikálok rendszeresen szövegeket. A foglalkozás részét pedig egészen komolyan veszem: alapítottunk írókört, járok szövegműhelyekre, írótáborokba, ezek végtelenül hasznosak. Illetve nem közvetlenül írással, hanem irodalommal való foglalkozáshoz tartozik, hogy irodalom- és kultúratudomány szakon végeztem, Irodalomtudományi Doktori Iskola doktorandusza vagyok, tehát rengeteget foglalkozom szövegekkel, szívem közepe az irodalom minden szempontból.

D. Dominika: – Mely könyvvel mész ki a Könyvhétre?

Fehér Enikő: – Adja magát a dolog: idén jelent meg az első kötetem, Az analóg ember. Aztán majd meglátjuk, mennyi könyvvel távozom a könyvhét után. Hehehe.

D. Dominika: – Mi a történeted üzenete/tanulsága?

Fehér Enikő: – Nem szeretnék se üzenetet, se tanulságot megfogalmazni, a szerző halott, ehhez tartom magam. Azt tudom elmondani, nekem mi volt a fontos: hogy rálássak kicsit arra, hányféleképpen mesélünk el egy történetet, egyáltalán, minek mesélünk? Hol kezdődik a történet és hol az igazság, van-e egyáltalán. Ilyesmiken agyaltam közben, és hallgattam a körülöttem lévő embereket.

D. Dominika: – Melyik karaktered a közkedvelt?

Fehér Enikő: – Ez a közkedvelt szó elég vicces azért, kicsit olyan, mint az influenszereknél a sokan kérdeztétek. A novellák főalakját, Fekete Izsákot többen szeretik, és ezzel nem túlzok, egyszer a Fiatal Írók Szövetségének felolvasásán egy lány majdnem rám ugrott, hogy ő iMáDjA Fekete Izsákot. Mondtam, hogy én is. Nem tudom, ki volt, remélem olvassa ezt, mert azóta ugye megjelent a kötet, szívesen adnék neki. Ugyanígy nagy a szerelem a könyvben szereplő nénik és bácsik felé vagy a lány felé, aki egy őrültek házában azt képzeli, ő Kasztília hercegnője.

D. Dominika: – Mikor és hol dedikálsz a könyvhéten?

Június 15-én, 16 órától az 55-56-os standnál.

D. Dominika: – Ha jössz a Könyvhét után a vitaestünkre, mely kérdéskör kifejtésére leszel a legkíváncsibb? Elöljáróban mit fűznél hozzá?

Fehér Enikő: – Kíváncsi vagyok, mit mondanak a többiek arról, ki az író, mi a dolga, mi a célja. Egyáltalán, miért ír valaki, erről már a Háttérzajjal is beszélgettünk egy korábbi rádióadásunkban. A magánkiadásról szóló vita pedig nagyon izgi ötlet, mindenképp szeretnék arról beszélni, milyen lehetőségei vannak egy pályakezdő szerzőnek, miért érdemes kitartónak és türelmesnek lenni ahelyett, hogy azt hisszük, a szöveg csak úgy kiemelkedik a habokból. És szeretném elmondani itt is, hogy a magánkiadás elburjánzását nagyon káros jelenségnek tartom. Tudom, hogy a könyvpiac piac, és a művészet is piac, és én sem novellákból fizetem a reggelimet a Gerbeaud-ban, ugyanakkor szeretném ezt az álláspontot képviselni, és bízom benne, hogy lesz lehetőségem kifejteni, hogy miért. Mind mások vagyunk, és másért írunk, mást gondolunk erről – ezzel nincs semmi baj, sőt! Kíváncsian várom a többiek véleményét!

Instagram: @hatterzaj_litfanzine

Instagram: @az_analog_ember

/Szerkesztette: Domokos Dominika/