Hazánkban 1964 óta minden április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük a Magyar Költészet napját. Ezen alkalomból az irodalmi élet minden sarkában felolvasásokkal, versenyekkel, író-olvasó találkozókkal róják le tiszteletüket a líra iránt.
A kép a tatito.hu weboldal tulajdona.
De ki is volt ez a gyönyörű lelkű, aranypennás költő aki egész, rövid életében vágyódott valami után?
Íme néhány érdekesség a költőóriás személyét illetően:
Kettest kapott a magyar érettségin.
József Attila édesapja alig tudott magyarul.
Egyszer megakadályozta édesanyja öngyilkossági kísérletét.
Ugyanazzal a betegséggel diagnosztizálták, mint Ady Endrét (depresszió).
Közgazdasági rovatvezető is volt.
Pistának hívták egy ideig, miután kijelentették, hogy az “Attila” név nem létezik.
17 éves volt első verseskötete megjelenésekor.
Annak darácára, hogy nehéz sors jutott neki osztályrészül, látta és értette az élet szépségét, annak csodáját. Utólagosan ezzel a tavaszi versével emlékezünk arra a költőre aki otthonra lelt minden verset szerető magyar ember lelkében.
Tavasz van! Gyönyörű!
„Tavasz van, tavasz van, gyönyörű tavasz, A vén Duna karcsú gőzösökre gondol, Tavasz van! Hallod-e? Nézd, hogy karikázik Mezei szagokkal a tavaszi szél.
Jaj, te, érzed-e? Szerető is kéne, Friss, hóvirághúsú, kipirult suhanás. Őzikém, mondanám, ölelj meg igazán! Minden gyerek lelkes, jóizű kacagás!
Tavasz van, gyönyörű! Jót rikkant az ég! Mit beszélsz? Korai? Nem volt itt sose tél! Pattantsd ki a szíved, elő a rügyekkel – A mi tüdőnkből száll ki a tavaszi szél!”
– négy könyvblogger szemén keresztül szemezgettem olvasmányok terén. 🙂
A kép a Pinterestről van. 🙂
Bár egyre kevesebb alkalommal tudom elvonszolni a valagam könyvesboltba – tudom, akarat kérdése, meg „kimireszánidőt”, valahol bánom is -, szeretek olykor céltudatosan vásárolni. Ezért olvasok, szemezgetek könyvajánlókból, amiket húsvér, akár kritikus olvasók írtak. 🙂 Mindentfogyasztó vagyok. Ha nem létezik ilyen szó – én most megalkottam.
Azonban most bemutatok négy könyvbloggert, akitől olvassatok szabadon ajánlót, mert érdemes! 🙂
A kép a „Könyvem Lapjai” nevű instagram oldal – Eszti tulajdona.
Eszti nagy lelkesedéssel avatja be a követőit könyvmoly hétköznapjaiba. Fogyaszt krimit, romcomot, romantikust, így ha hasonló olvasói igényekkel válogatsz könyveket, akkor érdemes nála is kutatnod, mert segíthet egy jó címet választani vasárnapra.
Könyvek, amikhez ő hozta meg a kedvemet:
Ida regénye, névről már ismerem, de még egyszer sem jutottam a címnél tovább, azonban most kedvet kaptam hozzá. Ezzel a könyvajánlóval párban jár a Lowdeni boszorkányhajsza , ami nemhogy egy magyar író tollál fakadt zseni mű, de még egyszer sem hallottam róla. Eszti szerint pedig remek, úgyhogy magasak az elvárásaim. 🙂
A kép a „sziakönyv” instagram oldal – Réka tulajdona.
Réka első blikkre egy széles repertoárú olvasó. Legyen akár szó szépirodalomról, ifjúsági kategóriáról, memoárról, hazai és külföldi olvasmányokról, egyaránt és ugyanolyan elánnal veti magát bele egy új világba. Szabó Magdán át, az ír Sally Rooney-n keresztül számos neves szerzővel barátságot köt egy történet erejéig.
Könyvek, amiket tőle választottam:
Volt egy ház, mert még sosem hallottam erről a könyvről, szembe se jött velem és a Felnőtt emberek, amit szintén általa ismertem meg és egy nagyon olyan hangulatú könyv, amilyeneket én is olvasok és nagyon szeretek.
Niki célja 2024-ben többek közt hatvan könyv elolvasása – áprilisba csusszantunk és már a huszonhatodiknál jár, szégyellem elismernei, én hányadiknál járok 😀 -, a romkom, fantasy és a krimi műfaj triumvirátus a legkedvesebb a számára.
Amit első körben megtudhatunk, hogy az oldalon elszórtan szembejöhet velünk fantasy és romantikus műfajban elvesző, elsüllyedő gyöngyszemekről ajánlók. Könyvajánlók. Őszinték, velősek. Az ajánlók szerzője hiteles, igényli a koffeint, tehát sokáig fennmarad, ergo sokat olvas. Nagy a merítés, sok az olvasói tapasztalat. Csak ez a képlet étezik. Egyértelműen.
Ha pedig szigorúan ajánlók:
Nem bátorság kérdése vagy egy könyv a megosztó CoHo-tól a tengeren túlról, a Confess. Egyiket sem olvastam, viszont az előbbire tuti befizetek.
– interjú Suba Csabával, a ///Könyvelem/// olvasói oldal tulajdonosával.
A kép Suba Csaba tulajdona.
D. Dominika: – Melyik volt az a könyv, amire úgy emlékszel vissza “na ez szerettette meg velem az olvasást”? Suba Csaba (ezt követően Könyvelem): Egyértelműen Agatha Christie: Tíz kicsi néger című kötetét mondanám. Hosszú ideig szemeztem édesanyám Robin Cook és Agatha Christie gyűjteményével, aztán egy napon a krimi királynőjének egyik, ha nem a legnépszerűbb kötetére esett a választásom. Onnantól kezdve faltam a krimijeit, gyakorlatilag a teljes életművét elolvastam fiatalon. Most épp a sokadik újraolvasásnál tartok, ezúttal megjelenési sorrendben haladok.
D. Dominika: – Volt olyan könyv, amit nem fejeztél be? Könyvelem: – Persze! Alix E. Harrow: Tízezer ajtó című könyve közös könyvünk volt a Kecskeméti Könyvklubban 2021 őszén. Egy darabig próbálkoztam vele, aztán inkább letettem.
Könyvmoly probléma: túl sok a jó könyv és túl kevés az idő.
Arra a könyvre szerintem kár időt szánni, ami nem nekünk szól, ami valamiért nem érint meg. Keresni kell egy következőt, ami jobban beránt, ami ad valami pluszt. Bőven van választék szerencsére!
D. Dominika: – Mi alapján válogatod meg a könyveidet? Könyvelem: – Nagyon változó, hogy mi fog meg egy könyvben. Van, hogy a borító, máskor a fülszöveg, vagy a szerző korábbi kötete tetszett és kíváncsi lettem más alkotásaira is. De előfordul, hogy teljesen vakon, megérzésből választok. Ritka, hogy mások ajánlása alapján döntsek egy könyv mellett. Élvezem, ha én fedezhetek fel magamnak gyöngyszemeket. Megvan a varázsa annak, ha rám talál egy történet és rájövök, hogy nem véletlenül ott és akkor került a kezembe.
D. Dominika: – Volt olyan könyv, ami megváltoztatta az értékrended, a véleményed egy kardinális kérdésben? Könyvelem: – Minden egyes olvasmányom hozzám tett vagy elvett tőlem valamit, attól függően, hogy hogyan hatott rám. Úgy gondolom eléggé kialakult világnézetem, hitem van, amit az olvasmányaim formálni tudnak, de alapjaiban megváltozatni nem. Egy konkrét könyvet ezért nem is igazán tudnék kiemelni.
D. Dominika: – Hogyan vélekedsz az utolsó oldal elolvasásáról már az elején? Könyvelem: – Soha nem csináltam ilyet és szerintem nem is fogok.
D. Dominika: – Mi a véleményed a magyar könyvpiacról? Felhígult? Könyvelem: – Rendkívül sok jó kiadó van Magyarországon, elhivatott és remek szakemberekkel. Én olvasói szempontból nem bánom, hogy egyre több cím jelenik meg. Az viszont már más kérdés, hogy milyen a választék és milyen a kiadványok minősége. Tudni kell szelektálni. Fixen van 8-10 olyan kiadó, akiknél sosem kellett még csalódnom könyvválasztásban, fordításban, szerkesztésben, korrektúrában, borítóban.
D. Dominika: – Milyen témákról írnak ritkábban? Mi lehet ennek az oka? Könyvelem: – Én körülbelül 100 könyvet olvasok el egy évben. Azt, hogy épp melyik kötet kerül a kezembe az évente megjelentő több ezer cím közül, a saját érdeklődési köröm határozza meg. Amiről eddig olvasni akartam, azt mind megtaláltam a kínálatban. Időnként vannak ugyan felkapottabb témák, de szerintem alapvetően ma már mindenről lehet olvasni.
D. Dominika: – Mit ajánlanál annak, aki még az előtt áll, hogy megszeresse az olvasást? Könyvelem: – Nézegessen könyves tartalmakat az interneten, nem viccelek! Menjen be egy könyvtárba vagy egy könyvesboltba és figyelje meg az embereket, a reakcióikat, a könyvhöz való viszonyukat. Meg fogja látni, hogy az olvasó emberek milyen élvezettel foglalkoznak a könyvekkel. Egy idő után szerintem ki akarja majd próbálni, hogy mi ez a varázslatos dolog, ami szinte függővé teszi az embereket. Ha már eljut addig, hogy könyvet vesz a kezébe, akkor az lehet egy képregény, novelláskötet vagy kisregény.
Nem kell azonnal több száz oldalas regényekbe belefogni.
Keresse azokat a témákat, amik foglalkoztatják. Kérjen tanácsot a könyvtárosoktól vagy könyvesbolti eladóktól. Regisztráljon a moly.hu-ra és nézze meg mik a jelenleg futó sikerkönyvek. Garantáltan találni fog számára érdekes vagy izgalmas történeteket.
D. Dominika: – Melyik könyvet kellene mindenkinek olvasnia? Könyvelem: – Általában Daniel Keyes: Virágot Algernonnak című kötetét szoktam válaszolni erre a kérdésre. Hiszen ez egy olyan örökérvényű alkotás, amely közel 60 évvel a megjelenése után is tud újat mondani. A ma emberére kifejezetten nagy hatással van a tudomány fejlődése, így minden, ami ebben a kötetben megjelenik, különös közelségbe kerül a mai olvasóhoz. Egy elgondolkodtató, félelmetesen zseniális regény.
D. Dominika: – Mitől függ egy jó könyv számodra? Mitől számít egy könyv jónak a Te olvasatodban? Könyvelem: – Nehéz erre egzakt választ adni, hisz szinte minden könyv más miatt tud jó lenni. Van, ami a témája miatt fontos számomra, egy másikban a szereplőkkel tudok sorsközösséget vállalni, egy harmadik pedig amiatt lesz kedvenc, mert rendkívül szórakoztató.
Az a fontos, hogy megmozgasson, kizökkentsen, elgondolkodtasson, kikapcsoljon.
Ha egy könyv egyszerre képes erre, az elképesztő élmény tud lenni. Nekem az írói stílus, a karakterek és a humor például sokkal fontosabbak a cselekménynél. Inkább az érzelmek, az emberi kapcsolatok és a karakterek motivációi érdekelnek. Ha emellé izgalmas, fordulatos cselekmény is társul, az csak hab a tortán!
D. Dominika: – Mi a véleményed a kötelező olvasmányokról? Te hogyan raknád össze? Könyvelem: – Szükséges rossz. Szükséges, mert ezeken – a többnyire klasszikusokon – keresztül csomó minden megtanítható a diákoknak. Rossz, mert a „kötelező” szótól mindenkinek feláll a szőr a hátán. Ez egy rendkívül nehéz és szerteágazó téma. Hosszan tudnám fejtegetni a véleményemet róla. Alapvetően az oktatás megreformálására lenne már égetően szükség, a világ már réges régen elment a tananyag mellett. De amíg továbbra is a lexikális tudásra helyeződik a hangsúly a magyar érettségin, addig kár erről beszélni. Ami biztos, hogy én sokkal több kortárs szerzőt húznék be a tanmenetbe, amihez a fiatalok is könnyebben tudnának kapcsolódni.
D. Dominika: – Olvastál Leiner Laurától? Ha igen, mi a véleményed az írónő stílusáról? Könyvelem: – Egy könyvet olvastam eddig tőle, 2020 nyarán a Bábelt. A stílusa tetszett, viszont szerintem túl rózsaszínűen ábrázolta benne a fesztivált. A célközönségnek nyilván pont megfelelő, csak alapvetően nem ez a valóság. Könnyed kikapcsolódásként abszolút fogyasztható volt számomra. Elképzelhető, hogy olvasok még tőle a jövőben.
D. Dominika: – Melyik karaktert keltenéd életre egy könyvből és miért? Könyvelem: – Ezen még nem gondolkodtam.
D. Dominika: – Milyen célja kellene lennie egy könyvbloggernek? Neked mi a célod? Könyvelem: – Csak a saját nevemben beszélhetek, hogy nekem mi a célom: inspirálni másokat az olvasásra és olyan könyveket ajánlani, amelyek nekem is sokat adtak vagy elszórakoztattak. Szeretném, ha sokan felfedeznék az olvasás – elsősorban a mentális egészségünkre gyakorolt – jótékony hatásait. Az olvasás nemcsak tanít, bővíti a szókincset, edzésben tartja az agyat, fejleszti a kritikus gondolkodást, hanem segít lelassulni, elmélyülni, növeli a kreativitást, segíti a koncentrációt és csökkenti a stresszt.
Kétféle nő létezik: aki szereti a romantikát és aki nem.
S a romantika nem összekeverendő egy lapokra/képernyőre vitt hagymázas ábrándozással. Az, az a felszínes és elcsépelt, üres és csöpögős árnyoldala ennek a műfajnak, melynek elburjánzása miatt nézik le sokan a romantika rajongóit, és eme kártékony korcs hívei gyakran azt hiszik, hogy mások a nyálas kifejezést a romantika gúnyneveként használják. És aminek melegágya gyakran a Disney szokott lenni, ami téves gondolatokat ültet el gyerekek fejében arról, milyen is a szerelem és egy párkapcsolat (tisztelet a ritka kivételnek).
Nos, ebben a könyvben két szerelmi szálat is kapunk, de egyik sem vádolható ezekkel az éles jelzőkkel. Az egyedüli ok, amiért valaki mégis annak érezheti őket, hogy nehezen tudja elképzelni ezeket a dolgokat, ilyen formában, egy alvilági közegben.
Márpedig ez ott játszódik, ráadásul a 90-es évek Nagy-Britanniájában, hitelesen ábrázolt popkultúrával színesítve annak világát. Na meg egy levegőben szikrázó hatalmi harccal és csipetnyi magyar utalással.
A központi szereplők mind jól megírt személyiséggel lettek felruházva, ami hőseinket szerethetővé, a fő protagonistát pedig releváns jelenséggé és konfliktusforrássá tette.
Én az első oldaltól az utolsóig élveztem minden pillanatát, szívből ajánlom hát mások számára is, akiktől nem áll távol, ha az akció és a szerelem kéz a kézben járnak.
– nem lesz táplálva a fantasy világban élő démonokba, tündérekbe való beleszerelmesedése a könyvmolyoknak?
A kép a szukits.hu tulajdona (Legjobb erotikus fantasy könyvek témájában.)
Nem lesz olyan akció, hogy “kettőt fizet, a harmadik ajándék”? Ha az árkedvezményt érintő törvény életbe lép abban a formátumban, ahogy március végén találkozhattunk vele sokan, jóval kisebb eséllyel lesz táplálva a fantasy világban élő démonokba, tündérekbe való beleszerelmesedés a könyvmolyoknak.
Nadeakkorkomolyanis.
A kép a memesgenerator tulajdona.
Van, akit a fogcsikorgatástól rázza ki a hideg, egyeseket pedig az a gondolatmenet, amiben megfogalmazódik az árkedvezményről szóló törvényjavaslat. Amennyire nyomon követem az eseményeket, nem érkezett arról hír, hogy a törvényjavaslatot elfogadták és még mélyebbre nyúlnak az olvasók pénztárcájába – avagy sem. Mert nézhetjük így is. Teszem hozzá, hogyha tetszik egy könyv, nem vagyok rest kifizetni a könyvnek megbecsült árát.
A következmények hosszú távon marnak abba a testbe – amit nevezzünk most könyvpiacnak-, ami eleve több sebből vérzik. Motoszkál bennem a kérdés, hogy derékba vágja-e ez a magyar könyvpiac jövőjét? Az akciók által bevonzott impulzus vásárlókat elfújja a szél, mert hazudunk magunknak is, ha azt állítjuk, az akciók nem kedvcsinálóak. Nyilván azok. 🫠
A törvényjavaslattal kapcsolatos észrevételeket március 30.-ig várták. Izzad a tenyér, körmét rágja a könyvmoly, hova fajul mindez, meddig csorbulnak az irodalmat ápolók és kedvelők határai? Minden érintettet érdekelnek a valódi okok, meg szeretnék érteni a helyzetet. Kinek az érdekeit szolgálják, merre van az előre?
“A törvény tehát a kiadókra és az első magyarországi forgalomba hozókra vonatkozik, és magába foglalja a három nyomdai ív terjedelmet meghaladó, ISBN számmal ellátott, nem periodikusan megjelenő, nyomdatechnikai eljárással sokszorosított, papíralapú és szabad szemmel olvasható szöveget, illetve illusztrációt tartalmazó kiadványokat.”
Jó hír, hogy tankönyvekre és szakképzési könyvekre mindez nem vonatkozik . Hálaég, hisz amúgy is a négyjegyű függvénytáblázat miatt szerették meg sokan az olvasást!
Ha azt gondolnánk, vannak kiskapuk, akkor igen is, meg nem is. A könyvkiadók (csupán) a könyv megjelenésétől számított harminc napon belül még értékesítheti az adott könyvet az általuk meghatározott árhoz képest kedvezményesebb áron, azt követően már nem. Tehát jut is, marad is. A kicsinek is kell tudni örülni.
A témával kapcsolatban megkérdeztem É. Tóth Juditot is, aki a következőt nyilatkozta:
Hatalmas nagy kérdőjel. Úgy is lehet rá tekinteni, hogy mindez az újdonságok védelméről szól. Főleg a kiskiadók nagy értékesítési láncban történő könyveladásait, illetve ha valaki magánkiadásban próbálja a Lírán vagy a Librin keresztül értékesíteni a könyveit. Másképp lehet értelmezni ezt a törvényt abban az esetben, hogy ha mondjuk a Fumax Kiadó új megjelenéseiről beszélünk, mert például ott sem lehet majd érvényesíteni a kedvezményt. Ami azért problémás, mert sok könyv az ünnepi könyvhétre jelenik meg. Ott meg alapvetően a 20-25 %os kedvezmények szokták garantálni, hogy többen vásárolnak egy adott könyvből.
A kép É. Tóth Judit tulajdona.
A beszélgetés további részében még hozzátette, hogy érzékelhető, hogy sokkal kevesebben és jóval megfontoltabban vásárolnak könyvet. Alapvetően nem egy olvasóknak, vásárlóknak kedvező törvény. Az új megjelenéseket éri nyomon legfőképp az a veszély, hogy még kisebb potenciális közönséghez fognak tudni elérni.
– interjú Kisvarga Anikával és Domján Julcsival a Zabella Zine alapítóival.
A kép a Zabella Zine tulajdona.
D. Dominika: – Miből indult a Zabella gondolata? Mi inspirált benneteket?
Egyetemista korunkban lakótársak voltunk az Izabella utcában – innen ered a Zabella név -, ahol egyre több fióknak írt szövegeinket mutattuk meg egymásnak. Ahogy olvastuk az írásokat, rengeteg ponton tudtunk egymáshoz kapcsolódni, és egyre inkább azt éreztük, hogy ezeket nagyon klassz lenne megmutatni másoknak is.
2019-ben egy tavaszi reggelen, egy kis Móricz Zsigmond körtéri kávézóban arról ábrándoztunk, hogyan tudnánk eljuttatni másokhoz is ezeket az írásos szerzeményeket.
Egy közösségi formátumban kezdtünk el gondolkozni, a zine-ben, amely nem csupán a publikálás örömét tudja hozni magával, de lehetőséget ad a kapcsolódásra is.
A kép a Zabella Zine tulajdona.
Nagyon tetszettek a zine műfaj jellegzetességei, hogy szabad, mozgalmas kereteket biztosít, független, izgalmas, és rendkívül inspiratívan tud hatni az alkotókra.
Nagy ívű önismereti utat jártunk be a kiadványok által, amelynek első lépései közé tartozott az az elhatározás, hogy megmutassuk az írásainkat.
Nagyon megnyugtató volt ezt a Zabella keretein belül tenni, hiszen az önfeltárás, önkifejezés egy igen érzékeny folyamat és boldogan látjuk, hogy sok fiatal választ minket első publikációs felületként, ezúton is köszönjük nekik.
D. Dominika:– Mik a távoli célotok?
Továbbra is dolgozunk a zine-eken. Évente legalább kettő közösségi lapszámot szeretnénk megjelentetni, hasonló módszerekkel és együttműködésekkel, mint a korábbi kiadványok esetében.
A képe a Zabella Zine tulajdona (1., 2. és a 6. kiadvány).
A közösségépítésre egyre nagyobb hangsúlyt tervezünk fektetni, hosszabb távon futó workshopok, műhelyek, kollaborációk szervezésével, amelyeken különböző művészetterápiás módszereket használunk. Folyamatosan tanulunk és bővítjük az eszköztárunkat, jelenleg képződő irodalomterapeuták vagyunk, és részt veszünk különböző belföldi, külföldi képzéseken is többnyire performansz, dráma és kreatív írás témában.
D. Dominika:– Mit szerettek benne a legjobban (a munkafolyamatban, a közös munkában)?
A kapcsolódást. Amikor egyedül írunk, gyakoroljuk az őszinteséget, a lelassulást és kapcsolódunk önmagunkhoz, a belső megélésekhez, félelmekhez, vágyakhoz, korábban még ki nem mondott gondolatokhoz.
A kép a Zabella Zine tuladona.
Úgy gondoljuk, hogy az írás legnagyobb ereje az együttes feldolgozásban, megosztásban van. Minden lapszámbemutató, felolvasás vagy workshop alkalmával a közösségben való megosztás elsöprő erővel bír:
teljesen más tapasztalás először csak otthon elolvasni, egyedül értelmezni az írásokat, hiszen az más értelmezéseket, érzéseket adhat, míg a közös felolvasások alkalmával arcokat is társíthatunk a szövegekhez, mi több, az írókkal beszélgethetünk és ezáltal egy teljesen más minőségben érkezhetünk meg a folyamatokba.
Számunkra minden zine egyfajta önkifejezés, kapcsolódás, szabadság. Általa mindenki képviselheti magát, megismerkedhet irodalom-és illusztráció kedvelőkkel, laza keretek között alkothat. És amikor a kezedbe veszel egy nyomtatott példányt, lehetőséged van lelassulni, elmerülni a különböző vizuális világok és őszinte sorok között.
D. Dominika: – Hogyan zajlik nálatok egy workshop?
Eddig főleg irodalmi zine-készítő workshopokat tartottunk, amik kiscsoportos, pár órás foglalkozások voltak. Benne keverednek különböző eszközök, legyen szó kreatív írásról, irodalom terápiáról, kollázsról, zine készítéséről.
A kép a Zabella Zine tulajdona (zine készítő workshop).
Nemrég egy dráma workshopnak is házigazdái voltunk, ami számunkra is egy kicsit komfortzónán kívüli élmény volt, de nagyon élveztük. Hosszú távon szeretnénk a drámában rejlő lehetőségeket is bevinni a workshopjainkba.
Ezekkel a foglalkozásokkal az a célunk, hogy a résztvevők kizökkenhessenek a mindennapi rutinból, és egy megtartó, nyitott közösség részeséként megtapasztalhassák a flow élményt. Továbbá teret és időt biztosítunk nekik arra, hogy képesek legyenek magukra és egymásra hangolódni. A foglalkozás előzetes tudást, előképzettséget nem igényel. A workshopokon mindig egy olyan témában merülünk el, amely aktuálisan hozzánk is közel áll, így mi is aktívan részt tudunk venni a feldolgozási folyamatokban. Dolgoztunk már korábban a klímaszorongás, kapcsolati dinamikák, önismeret témaköreivel.
D. Dominika:– Milyen szerepet játszik az életetekben az írás?
Számunkra az írás mindig is több volt mint hobbi:
egyfajta önreflektív, terápiás eszköz, az elmélyülést, az elcsendesülést, az önmagunkhoz való kapcsolódást jelképezi.
Gyógyító hatással bír mind egyéni, mind közösségi feldolgozásban. Mindketten régóta írunk naplót, verseket, szövegeket, kísérletezünk különböző technikákkal.
D. Dominika:– Hány éve dolgoztok rajta, milyen nagyobb nevekkel dolgoztatok már együtt?
2019 szeptemberében jelent meg az első Zabella Zine. Azóta 12 lapszám született, mindegyiket más grafikusok, illusztrátorok és vendégverselők munkái színesítik.
A kép a Zabella Zine tulajdona
A kiadványok kapcsán tudatosan nem kollaborálunk nagy nevekkel, mi a magukat kezdőnek vagy feltörekvőknek tartó alkotókkal dolgozunk együtt. Célunk, hogy esélyt adjunk minden kreatív egyénnek, aki ír és rajzol. Így a zine-ekben résztvevők nem csupán a publikálás örömével ismerkedhetnek, hanem egy alkotói közösség részévé is válhatnak, ahol nyitott kereteken belül kísérletezhetnek, próbálhatnak ki új dolgokat és tanulhatnak egymástól.
Workshopokat tartottunk és szerveztünk például Ádám Annával és az ír Crooked House Theatre-rel, amelyek a kreatív írás, dráma, performansz művészet területeire fókuszáltak.
Kerekasztal-beszélgetésen pedig volt szerencsénk Istvánkó Beával, az ISBN könyvesbolt és galéria tulajdonosával, Nagy Kristóffal, a Fordulat Folyóirat csapat tagjával, illetve Déri Ákossal, az Open Books munkatársával gondolatokat megosztani. Nem utolsó sorban pedig többször kollaboráltunk már a Háttérzaj irodalmi litzine csapattal.
D. Dominika:– Meg lehet esetleg pár érdekes tény rólatok, amit esetleg nem tudhatnak rólatok?
Mindketten szeretett Zala megyénkből költöztünk a nagyvárosba, kezdetben egyetemi tanulmányok miatt, jelenleg itt élünk.
A kép a Zabella Zine tulajdona (balra: Kisvarga Anika, jobbra: Domján Jucsi).
Anika magyart tanít külföldieknek és angolt magyaroknak, jelenleg nyelviskolában és magántanárként tevékenykedik. Képződő irodalomterapeuta, lelkes természetjáró, magyar alter zene és kutya rajongó. 6 éves korában kizárólag a szerelmeiről, jelenleg más témákról is ír.
Julcsi most szabadúszó szövegíróként tevékenykedik. Közel áll hozzá a társadalmi érzékenyítés és környezetvédelem, igyekszik ilyen projektekbe is fektetni az energiáját. Nagyon rajong a zine-ekért, bárhol jár, mindig eggyel több kiadvánnyal tér haza. Élete első verse, amit alsó tagozatban írt, egy macskáról szól.
– könyvajánló B. D . Alíz Ghost of you c. könyvéről.
Alkoholizmus, depresszió, veszteség, szerelem. B.D. Alíz könyve bővelkedik az érzelmekben. Az írónő kézen fog, és megmutatja a lélek legmélyebb részeit. Mindeközben finoman szövi a múlt és jelen szálait, szereplőinek karakterfejlődése és a titkok felfedése pedig magával ragadja olvasóit.
A kép B. D. Alíz tulajdona.
A történet főszereplőjének, Luke-nak egy bizonyos időszakát ismerjük meg, amiről bővebben pszichológusának mesél a találkozóik alatt. A könyv előrehaladtával karakterfejlődése és az élettől kapott pofonjai hamar sorsközösséget találnak a hasonlóan mélyérzésű olvasókkal.
„A napjait szinte csak szellemként élő fiú az ülések előrehaladtával kezd kikeveredni az önmarcangolás ördögi köréből, de a múltjában elkövetett hiba folyton visszarántja a mélybe. Luke elhatározza, hogy megpróbál felülemelkedni a depresszión és a folytonos iváson, hogy újból el tudjon kezdeni élni De mi van akkor, ha már nem látja tisztán, miért lenne érdemes?”
Ez a történet egyszere lebilincselő és kiszámíthatatlan. Amilyen maga az élet is. A fiatal írónő története tiszta képet ad arról, mi is a család, és hogy bár érnek minket nehézségek, mindig van miért, vagy éppen kiért küzdenünk.
B. D. Alíz: Az írást én viszonylag korán kezdtem el. Azt hiszem, hogy tizenkét éves lehettem, amikor rátaláltam a Wattpad nevezetű oldalra, és azt hiszem, hogy így kezdődhetett nálam ez az egész. Az olvasás szenvedélye, úgymond az írást szülte nálam. Folyton különböző sztorikon kezdtem el agyalni és végül ez vált a szenvedélyemmé.
D.Dominika:– Nehezen megy a címadás? Mi volt a kedvenc munkacímed a regényeid közül?
B. D. Alíz: – Nem szokott nehezen menni, szeretem átadni magam az érzésnek és úgymond nem rágörcsölni. Szerintem, ha valami zsigerből jön, akkor az lesz az igazi. Néha azt érzem, hogy túlagyalok dolgokat és aztán mindig rájövök, hogy az első megérzés, maga az érzés a jó. Gyakran hallgatok zenét, mert közben nem nagyon szoktam agyalni és ami érzésre passzol a sztorihoz, akkor vagy kiragadok pár szót a dalból, vagy annak a címét adom néha a könyveimnek. Őszinte leszek nem tudok dönteni, mindig a legújabb a kedvencem, de amiért határozottan odavagyok, az még jelenleg nem publikus. 😊
D. Dominika:– Volt olyan katarzis, tetőpont a könyveidnél, aminek az írása nehezen ment?
B. D. Alíz: – Határozottan, minden könyvemnél van olyan. Annyira katarzis szokott nálam lenni, őszinte leszek, sírni szoktam közben, akkor érzem igazán, hogy biztosan át tudok adni egy érzést, ha én is teljesen beleélem magam. A Ghost of you c. könyvemnél volt ez a legdurvább. Nyilván, mert a sztori egy nehéz, de egyben szívmelengető történetet mesél el és nem tudtam egyszerre megírni a könyvet. Két évre félre kellett tennem a felénél, mert engem is annyira megterhelt lelkileg.
A kép B.D. Alíz tulajdona.
D. Dominika: – Hogyan alkotod meg a karaktereidet? Külön lapon „pofozod őket össze” vagy a történet viszi őket előre?
B. D. Alíz: – Őszinte leszek, én nem nagyon hiszek abban a módszerben, hogy előre megírok mindent róluk és pipálgatom azokat, miközben írom a sztorit. Hisz ha történetet mesélsz el, akkor emberek a karaktereid, és nem robotok. Az emberek pedig esendőek és nincsenek megtervezve, és pont ez a jó ebben szerintem, ha maga a történet is alakítja őket, mint minket az élet.
D. Dominika:– Tervező vagy intuitív író vagy?
B. D. Alíz: – Határozottan intuitív. Nem szoktam mindent előre megtervezni, csak minimálisan a történetnek az úgynevezett „támpilléreit”, a többi pedig nálam az idővel szokott alakulni és én ezt nagyon szeretem, mert vannak olyan pillanatok, amikor egy bizonyos élethelyzetben én is máshogy látom a dolgokat és teljesen új ötletek jutnak eszembe.
D. Dominika: – Melyik kortárs szerzőtől olvasol?
B. D. Alíz: – Uhh, ez egy nagyon nehéz kérdés. Inkább az a kérdés, hogy kitől nem.😊 Ha van lehetőségem akkor nagyon változatosan olvasok, nem a szerző nálam az elsődleges szempont, hanem a zsáner, amiben ír, vagy ha nagyon vagány kedvemben vagyok, akkor csak a fülszöveg. Kedvencet sem tudok megnevezni, és nem is szeretnék, mert mindig egy aktuális kedvencem van, és már szinte számon sem tartom őket.
D. Dominika:– Szerinted melyik magyar író kap kevesebb figyelmet, mint amennyit érdemelne és venné szívesen, ha felkeresnénk az „Olvasás népszerűsítéséért” c. projekttel kapcsolatban?
B. D. Alíz: – Véleményem szerint nagyon sok magyar író kap kevés figyelmet, de abból is van bőven sok, akik körül nagy a „hype”, de nem igazán tud többet a könyvük, mint egy átlagos íróé. Ide viszont nagyon sok nevet fel tudnék sorolni, akár a rendes könyvpiacról, akár Wattpadról/Instáról, akik azért küzdenek, hogy megjelenjen a regényük. Jelenleg Szabics Adriennt emelném ki, mert az ő könyvét olvasom.
D. Dominika: – Milyen a kapcsolatod a kötelező olvasmányokkal?
B. D. Alíz: Talán 16 évesen egy merész kijelentés lenne tőlem azt mondani, hogy nagyon jó, mert még mindig vannak hátra ilyen könyvek az életemben, de ahogy egyre idősebb leszek, annál jobb. Szerintem a legnagyobb hiba az, hogy olyan kötelező olvasmányokat adnak a fiatal diákok kezébe, amihez még nem elég érett, pedig lehet, hogy később tetszene neki. Én jelenleg is így állok az előző olvasmányaim felé. Most ez csak egy példa, de jelenleg 16 évesen jobban tudok élvezni egy Ady-verset, mint 12 éves koromban.
D. Dominika:– Ha Te rakhatnád össze a kötelező olvasmányos listát, hogyan tennéd össze?
B. D. Alíz: Én biztosan, hogy sokkal nyitottabban nyúlnék a kortárs művek felé. Szerintem sokkal jobban kellene nyitni a 21. század felé, mert abszolút értékelhető és jó műveket találni. Illetve szerintem első sorban a célnak annak kellene lennie, hogy megszerettessük az olvasást a gyerekekkel és ne kényszernek érezzék. Ezért lehet, hogy azt mondanám, hogy elsőként mindenki válasszon otthon ki egy olyan könyvet, amit szívesen elolvasna és tartson arról beszámolót.
D. Dominika:– Melyik karaktereddel mennél el szabadulószobázni?
B. D. Alíz: – Ezen a kérdésen nagyon jót szórakoztam, mert az Éget a napc. könyvemben úgy találkoznak a karakterek, hogy szabadulószobáznak. Azt hiszem, hogy jelenleg Benikével mennék el szabadulószobázni a Hideg a víz c. könyvemből (most fog megjelenni), mert olyan viccesre sikerült a karaktere, hogy jelenleg ő a kedvencem, és bízom benne, hogy az olvasók is majd egyet fognak érteni ezzel.
Mikor elkezdtem a “Vérből és hamuból” – sorozatot, nem tartottam túlzottan valószínűnek, hogy odáig leszek érte.
Már az első kötet második fele, aztán aHús és tűz királysága is bizonyította a tévedésem, de ez a könyv már ki is törölte azt a hülyeséget, amit akkor gondoltam 😀 A csodálatos borító után rögtön megfogott, hogy az előző váltáshoz hasonlóan, most is pontosan onnan folytatódott a történet, ahol a korábbi részben véget ért. Így abszolút nem okozott nehézséget, hogy felvegyem a vonalat, és megnyugtató érzés volt egy rövid kihagyás után visszatérni ebbe a világba.
A kép a cikk szerző tulajdona.
Erre visszagondolva döbbentem rá, hogy ebben a 664 oldalban (Amitől – megjegyezném – teljesen kikészültem, mert nyolc oldallal a vége előtt tudatosult bennem, hogy ebbe beletartozik az írónő utószava is… és egyszer csak vége lett.). Rengeteg minden történt, a könyv két végpontja óriási távolságra van egymástól, és hogy ha felidézem, hogy hol is kezdődött, mintha az már egy előző kötetben lett volna. Jó, ez egy közel 700 oldalas könyvnél nem is csoda…
Kétségtelen, hogy szerettem ezt a regényt.
Mégis, ami a legjobb volt benne, hogy nagyjából tíz oldalanként kellett visszafognom magam, hogy hangosan fel ne nevessek. Annyira abszurd és nevetséges párbeszédek fordultak elő benne, hogy olvasás közben az arcom csupán két formát vett fel: vagy vigyorogtam, vagy pedig kétségbeesve kerestem azt a sort, ahol Poppy és Casteel végre kikecmeregnek a borzasztó helyzetből, amibe éppen kerültek.
Casteel – kicsit sem meglepő módon – továbbra is a kedvenc szereplőm maradt, viszont mellé folyamatosan felzárkózott Kieran is 😀 Vele együtt (de egy cseppet lemaradva azért) a vérfarkasok is belopták magukat a szívembe, ahogyan ezt tette maga Atlantia is. Őszintén sajnálom, hogy kitalált helyszín, az egyes tájak, valamint elnevezések már annyira megszokottá váltak, hogy olvasás közben teljesen magától értetődőek voltak. Nagyjából mintha a Csendes-óceánról vagy az Alpokról beszélnénk.
A sok dicséret mellett viszont az is tény, hogy nagyjából a 400. oldalnál felmerült bennem a kérdés, hogy
ugyan vége lesz-e ennek valaha,
egy kicsit meg is akadtam, és az olvasás erőltetetté vált, még az is előfordult, hogy azért tettem le a könyvet, mert nem igazán érdekelt a következő fejezet. Aztán, ahogy fogytak az oldalak, Jennifer L. Armentrouthozta a formáját, és a regény nemcsak, hogy újra vonzani kezdett, de teljesen a kezemhez is ragadt egészen az utolsó oldalakig.
Na, de ne szaladjunk ennyire előre, ugyanis közben minimum két teljes kiakadáson estem át, és ahogy a vége előtti nagy pörgésben kapkodtam a fejem, egyetlen kérdés fogalmazódott meg bennem: hová bonyolítjuk még? Persze, gyönyörűen kezdenek összefutni a szálak, csak néhány a sorozat egész eddigi történéseit, sőt, az egész világ történelmét is új megvilágításba helyezi – ilyenkor jön az, hogy most, a tudás birtokában újraolvasom az eddigieket? Ezt tovább tetézte az is, hogy a következő résznek még se híre, se hamva, én pedig fogalmam sincs, hogy hogy fogom kibírni annak a megjelenését ezzel a brutális függővéggel…
Szóval, szeretném a személyes tapasztalatomból ítélve megosztani a tanácsomat azokkal, akik csak szemezgetnek a sorozattal, de még nem kezdtek bele:
legszívesebben azt mondanám, mindenki vegye kézbe most azonnal, de talán megéri kivárni a következő rész(ek) megjelenését .(;
Huszadik századi szerzők írnak a fotográfia hatásáról, a valóság és a képeken megjelenő világ kapcsolatáról.
Tizenöt különböző szerző novellái a fotográfiával kapcsolatban. Az elvárások és a kapott végeredmények közötti szakadékról. A gyűjteményt azért találom nagyon érdekesnek, mert a huszadik században a fotogáfia ritkaság számba ment. A novellák mély érzelmeket feszegetnek, köztük van a hiúság és az önteltség is.
A novellákban megismerkedhetünk több olyan történettel is, melyben a téma azonos. (Nyilván!) Azonban mégis teljesen más szemszögből és helyzetből nézhetünk meg karaktereket. Olvashatunk a művészről, aki azt tartja, lányát minden pillanatban fotografálni kellene, mert egy ilyen fiatal nő minden ötödik perc után csak szebb lesz. Betekintést nyerhetünk egy felszerelését cipelő, sátrakat állító gyorsfényképész történtébe. A város lakóit ellátó, giccses fényképészről is olvashatunk.
Az összképet nézve, nyugodalmas novellákat olvashatunk. Különleges hangulatot idéznek meg minden egyes alkotással.
Fun fact: A Práter utcában tanulok és tanáraim gyakran ajánlanak könyveket, úgyhogy legközelebb is hozok még nektek ilyen témában ajánlót.
/Szerző: Besenyei Lili/
Kép linkje:
https://www.libri.hu/muleiras/?sl_l_id=103372
Idézetek: „Csak azok az emberek jelentéktelenek, akikkel nem törődnek. Mihelyt rájuk szegeződik a szem vagy a fényképezőlencse, már nem azok. Mutassanak nekem egy átlagembert. Ilyenek pusztán távolból, elméletben vannak. Közelről és valóságban minden ember kivétel és csoda.”Kosztolányi: Nyolcvan ismeretlen arckép„Mindenki más és szebb akar lenni, mint amilyen.”Bródy Sándor: A fotográfus
